Más ember szombaton és vasárnap kikapcsolja az ébresztőórát, én pedig hétvégére “hajnali” negyed 7-re állítottam be. Kell valami akció!! felkiáltással háromnegyed hétkor sikeresen el is indultunk, mi a kis csapat, a két kutyagyermek meg én, a besei erdő felé vettük az irányt. Végig a Csángó utcán minden kutya megugatott, tépték le a kerítést meg a láncot, és emiatt sietősre kellett fogjuk, de nem volt mit tenni, kerülnünk kellett, mert hátul, a mezőn, ahol rövidíthettünk volna, óriásira nőtt a fű, éjjel esett, és én derékig vizes lettem volna, Maci és Milo pedig egészen. A dombra felérve, az első nagy meglepetés az volt, hogy a hasitasimban nem volt ott a teló. Így hát végig azon stresszeltem magam, hogy vajon nem esett-e ki a nagy rohanásban, vagy tényleg elfelejtettem volna magamhozvenni, mert arra pontosan emlékeztem, hogy a kezemben volt indulás előtt. Keveset alszom mostanában a “kiterjedt gazdaságunk” miatt (csirkék, kutyák, három macska), és ez kihat a rövidtávú memóriámra. Úgy hogy a kirándulásról képek nuku, de majd bepótolom. Találtam egy Stephen King-szerű fát, vagy még inkább a Gyűrűk ura filmbélit (mert most már én is témában vagyok a Laci nagy filmjeivel). Azt szívesen lefotóztam volna, de remélem nem fut el sehova, és következő alkalommal megtehetem 😀

Menj ki a természetbe, és egyből elfelejted minden civilizációs nyavalyádat! Még akkor is, ha két rakoncátlan négylábú húzgál jobbra-balra. Maci (a barna, a kislány) szimatolós fajta, ő drogkeresőnek lett volna jó, Milo-fiú pedig a vadász, ő nekiiramodik, csak győzzem szusszal utána az iramot. Nem engedtem el őket, mert a múltkor volt egy kis konfliktusom a juhásszal, meg az erdész is felszólított pár évvel ezelőtt, hogy az erdőben tilos a kutyákat szabadon engedni. Megsúgom, ha nem lennének ennyire kontrolálhatatlanok, úgyis póráz nélkül sétálnának. 😀

Az erdőben keresgéltem a gombát, de nem találtam semmit, csak csalánt szedtem a csirkéknek, meg magamnak is, voltak egészen friss hajtások. Imádják, nagyon nagy különbséget tesznek az öreg és a zsenge csalán között. Akárcsak nekünk, embereknek, a zsengéje mindig jobb! 😀 Nem mentünk nagyon messzire, mert már negyven perce kutyagoltunk felfelé, és nagyon kemény meló még edzetten is két ilyen húzós ebbel nyargalászni. Hát még edzetlenül! Visszafordultunk, Milo és Maci enyhe szomorúságára, és az erdő szélére kiérve, letámadott egy kóbor kutyacsapat. Ismerem őket, ott szoktak csatangolni az erdei út mentén. Aki fél a kutyáktól, az biztos most frászt kapott volna, mert honnan tudhatná, hogy nem veszélyesek, csak a területüket védnék, védik?! Meg is adtam nekik a sikerélményt, elhúztunk onnan rövidesen, de előbb felszedtem azt a pár csiperkegombát, amit az erdőszélen találtam. Egyet-kettőt valakik felrugtak, de nem számít. Bírom, amikor egy ember nem ismeri a gombákat, és frusztráltságában jól belerug: Nesze neked, hülye gomba, tartsd meg magadnak a titkodat! S most már az se szedhessen le, aki többet tud nálam! Én pedig kitoltam a frusztrált palival, s még csak azértis beraktam a zacskómba és a tepsibe kisütöttem valahányat!

Ez egy régebbi fotó (látszik hogy a régi telefonommal készült a kép, mert rosszabb minőségű), de biztos, hogy ez a banda volt, csak a barna nélkül. Ártalmatlanok, persze sok embert erről nem lehet meggyőzni, mint arról sem, hogy az erdőben nem fogja felfalni a medve és nem ragad bele az összes kullancs. Nem is próbálok én senkit meggyőzni, több hely marad nekem! 😋🤣 Aki úgy döntött, hogy rettegésben akar élni, azt nem lehet erről lebeszélni! Mint arról sem, hogy mutálódtak a gombák, és ami eddig nem mérgezett, most az is mérgez 😀

Próbáltam töltekezni, ahogy a spirituális tanítók ajánlják, de nem volt egy perc megállásunk sem, mert végig ráncigáltak a lurkók, inkább lefáradtam, minthogy feltöltődtem volna. És bármilyen nevetséges, izomlázam lett ettől a szombat reggeli kirucctól.

Itt a zsákmány, a cicák is szeretik az új szimatokat, jól megszaglászta a Kicsi a gombakészletemet is és a jázmincsokrot is, amit az út mellől szedtem. Az volt az érzésem, hogy nagyon vágyakozik abba a világba, ahonnan ezek az illatok erednek. Már már arra gyanakszom, hogy vadmacska keverék, annyira vadmacskás a tekintete és a viselkedése is. Kis aggodalmasnak szoktuk hívni Lacival, mert mindig olyan aggódó szemekkel néz, mintha arra lenne kényszerülve, hogy viszontagságos körülmények között, táplálékát saját maga szerezze be. Mindig attól fél, hogy neki nem jut elég eleség! 😼

A jázmin az egyik kedvenc virágom, az orgona, a nárcisz, a jácint, a gyöngyvirág, a rózsa, a lilaakác, a liliom, a dália és még nemtudomhány virágfajta mellett. De első helyen mégiscsak a jácint áll, talán azért, mert nekem itthon nincsen, pedig már annyiszor megfogadtam, hogy ültetek, de még mindig nem tettem meg. Nem mondom, hogy nincs honnan beszereznem, mert anyáméknak is van egy óriásbokruk, csak egy tövet el kellene valahogy már hozni. És most hálistennek felfedeztem ezt a rejtőzködő bokrot itt a felső utca sarkában, szedhettem végre egy csokorravalót, remélem senkit nem rövidítettem meg ezzel a szerény csokrommal.

Sajnos már kókadozik, de le is préseltem pár ágat a határidőnaplómba, abban reménykedem, hogy hátha megtartja az illatát!

😎

Amikor ezt a blogot elindítottam, abban reménykedtem, hogy minél többen elolvassátok, most meg azt remélem, hogy csak nagyon kevesen szántok rá időt, mert ez csak amolyan napló, nincs benne semmi extra. Egy ideje agyoncenzúrázom magam, semmit nem merek vagy nem akarok megírni! És akkor ennek mi az értelme, ez milyen írás? Ha csak az marad benne, amit a személyes cenzurámon átrostálok, ami keresztülmegy a rostán, ami pedig fennmarad, az a kovidhelyzethez való viszonyulásom, az oltásról meg az új szomszéd/régi “bajtárs” kutyatartási stílusáról a spéci véleményem. Minden cenzúra alá esik, még az antikváriumban viselt dolgaink is! Úgyhogy hamarosan csak az olvasmányélményeimről fogok mesélni, a kínai és japán mesékről, amelyek elbűvölnek, meg a veteményesről és a kiskerti virágaimról … Apropó, most hallottam egy mainstream kategóriába eső beszélgetést, ahol megemlítették, hogy a közösségi oldal (tudjuk melyik!), nem tiltja már le azokat, akik arról posztolnak, hogy a vírus laborszökevény (is) lehet! És azt is pedzették ezen a kerekasztalon, – amelyen történészek, jogászok, kormánypárti és ellenzéki politikusok vettek részt -, hogy kik profitáltak a bezártság során, hát naná, hogy a multik meg az óriáscégek! És kik szegényedtek le, és mentek tönkre? Ez magától érthetődik, mert “aki szegény az a legszegényebb” elv itt is érvényesült. És hogy mekkora profitot hoz a gyógyszeriparnak tudjukhogymi. Ez nem újság, és csak ténymegállapítás, de legalább valaki ezt is “észrevette”, és el merte mondani nyilvánosan a fősodrásban! Ez is már valami…

És bírom amikor a szakember teszi a hülyét, hogy hát persze, hogy fáj, amikor megszúrnak, hogyne fájna és utána egy ideig a helye is! Nem is ettől fél, akinek kételyei vannak a mellékhatásokat illetően, hanem pl ettől ! Szerencsére nem vagyok férfi, és fiatal sem vagyok már! És csak halkan jegyzem meg, hogy ha engem lebunkóznak, balgának és funkcionális analfabétának neveznek, az engem nem rövidít meg semmivel! Legfeljebb még jobban bezárkózom, még többet próbálok tanulni, magambaszívni az univerzumból, és már csak a csirkéim izgalmas magánéletét ecsetelem, vagy még azt sem. Nagyon sok emberrel megszűnt a baráti kapcsolatom az utóbbi kovidos időszakban, elvi kérdések miatt, de én szeretem a csendet, a magányt, szeretek egyedül elmélkedni, úgyhogy kárpótol az itthoni és üzletbeli több ezer kötet és persze a természet, amely körülvesz, mert mindig van valami felfedeznivaló az én kis minivilágomban, és mert belső életet élni igenis jó! 🥰