Csirkék valóságshow-ja

“Az univerzum azt adja neked, amire figyelsz, és amikor figyelsz. Amikor nem figyeled meg, akkor nincs feltétlenül ott!” Rick Terrel, a NASA kutatója mondta ezt az Institute of Technologie 1928-as californiai kísérletét elemezve. És pont ez a kijelentés az, amire vágytam! Végre valami kedvemrevaló!

Március 15-dikén szabadnapot vettem ki! De azért reggel 7-kor már ébren voltam, Talpra magyar! felkiáltással kimentem a kiskertjeimbe, körbenézni. Csodás a tavasz! Imádom a telet is, de az, amikor bújnak a tavasz első virágai, a nárcisz, a jácint, a tulipán (végre van nekem is tulipánom, mégpedig nem kevesebb, mint 5 tő!!), ahhoz fogható nincs a világon! Próbálom már most megelőzni a gyomosodást, és kitépegetni a burijánokat, mert azok fejlődnek a leggyorsabban. De a tudatomba óhatatlanul bekúsznak a napi rémhírek, habár a hétvégén igyekeztem nagyon távol tartani magamat tőlük. És mindenféle eszembejutott, egy film, amelyikben üldözik az időseket, az öregembereknek bújkálniuk kell, ha életben akarnak maradni. Bejöttem a házba, utána próbáltam nézni, hát nem Bradbury, hanem Dino Buzzati novella, és nem is készült róla film, legalábbis a gugli nem dobott ki semmit. Ráébredtem, hogy annakidején Íróerr exférjem mesélt nekem erről a novelláról, és úgy emlékeztem, a filmről is, és neki köszönhetem, hogy elolvastam a Tatárpusztát, meg az Egy szerelem történetét, de az olasz író novelláskötete valahogy kimaradt. Feltétlenül be akarom pótolni, úgy hogy most itt üzenek Lacipáromnak, hogy a Hajtóvadászatot öregekre nekem feltétlenül rendelje meg! S még van egy pár ifjúsági regény is, ugyanis anyám nyolcvanévesen elkezdett gyermekirodalmat olvasni, azt mondja, mivelhogy tanárnő volt, nagyon jól tud azonosulni most a tiniszereplőkkel. Este tízkor fekszik, és hajnali 4-kor kell, amikor apám elalszik, és hogy ne zavarja, vettem neki egy kis könyvre kapcsolható olvasólámpát, azóta szuperül megférnek egymással 😀. Két egymás mellett élő embernek, két külön valósága van, amikor egyik kel, a másik fekszik. Más-más szeletét látják a napszaknak.

A mini Truman show-m szereplői

Laci akaratom ellenére beszerzett nekem 11 kiscsirkét, tízet akart venni eredetileg, de rátukmáltak még egyet, ha netán egy sajnálatos módon elpusztul. De nem pusztult el egy sem, fergeteges növekedésnek indultak, és a terráriumot, amit vettünk nekik, hamarosan nagyobb ketreccel kellett lecserélni. Tegnap, vasárnap félnapot dolgozott rajta kedves párom, a végén irtó elégedett volt az alkotásával, és én is! Habár én két vasszékből és egy hálós függőágyból akartam improvizálni nekik új lakosztályt, gyorsabban ment volna. Úgyhogy most ők egy Truman show szereplői, amelynek én vagyok a rendezője. Nézem őket fentről, beadom a kaját, a vizet, és kitisztítom az almot alattuk. Ők pedig meg vannak győződve, hogy ebből áll a világ: négy polipropilén lemezből, bocs 5-ből, mert egy alattuk van, egy dróthálóból, ami a mennyezetüket képezi, vizesedény, etető, és én, az Atyaistenség, a nagy kezeimmel, aki időnként benyúlok szűkös univerzumukba. Kíváncsiak, van köztük vállalkozó szellemű, amelyik mindenáron fel akarja fedezni a kinti, felsőbb világokat is, felugrik a kis szemtelen egészen a dróthálóig. Van egy pingvinmintás kakas, rendkívüli, sose láttam ilyen majorságot életemben: a háta és a feje teteje fekete, az arca és hasa fehér, vagy inkább krémszínű, kis huncut világos pettyekkel a szeme körül. A kopasznyakúakat ministruccoknak neveztük el, a Laci kedvence egy fürjszerű, kicsi, az biztosan tyúk lesz. Négy vagy öt kakasra lehet számítani, nem tudom mi lesz ebből, mert én a tojások miatt tartanám őket, ha már itt vannak.

A pingvinem pont elbújt, nem kaptam lencsevégre, de majd legközelebb!

Főztem egy brokkoli levest, mert hát ha enni akarok, főznöm kell, már említettem, és közben meghallgattam két összeállítást Christopher Nolan rendezőről. Eldöntöttem, hogy megnézem még egyszer az Eredet című filmjét, amit tíz évig forgatott, tényleg jó munkához idő kell. Tudjátok, abban a filmben, amelyikben meghajlítják a teret, Párizs utcáit. A Matrix is elég sokáig készült, azt nem ő csinálta, ez csak most úgy eszembejutott. Mivelhogy egyes elméletek szerint egy Matrixban élünk, amit hús-vér emberekként, akik érezzük a fájdalmat és a szomorúságot, meg az örömöt is persze, nagyon nehéz elhinnünk. Ezekután megnéztem egy izgalmas beszélgetést Száraz Györggyel és Horváth Zoltánnal, és rátaláltam egy hivatkozásra is, amire utalnak. Azt hiszem, semmi sem érdekel jobban ennél a témánál. 🤩 Ha van még ilyenszerű film, vagy könyv, ajánljátok, lécci!

De tényleg…

El kell olvasni, meg kell hallgatni, hogyan közelítik a tudományt a spiritualitáshoz. Ha csak ha egy picit is változtatnánk a paramétereken, már nem lenne lehetséges az élet a Földön. Azért ez elgondolkodtató! Ezért tevődik fel a kérdés, hogy valaki mégiscsak megalkotta mindezt, ami minket körülvesz. Hát nem csodálatos? És ha vizsgáljuk az atomrészecskéket, akkor rendezetten viselkednek, difrakciós mintázatot mutatnak, rendezett formára törekednek, ha pedig elfordítjuk a fejünket, akkor meg difúz lesz minden a hátunk mögött. És akkor felvetül az a kérdés is, hogy a tudat hozza létre a valóságot? Mint egy számítógépes játékban? Különben hasonlóról olvastam a kvantumfizika kapcsán is, hogy ugyanaz az elektron lehet itt is, meg ott is, egyidőben.

Néró az az érzésem, hogy sajnos elérkezett élete utolsó stádiumába, csak a nedvestápot hajlandó megenni, egész nap kinn ül az udvaron, és szemléli – mivel tudja, hogy már nem sokáig – ezt a szép világot! (A Szép új világot. Nem kell ide “szóma”, megteszi a jó öreg manipulálás is – különben megy a sorozat a Netflixen, megcsinálták Huxley könyve alapján. Megvolt nekem egy régi kiadásban a kötet, de elajándékoztam. Most már bánom, mert az illető barátom, az az érzésem, nem érti a lényegét.) Tegnap az esőben is végig kinn feküdt, alig lehetett este becsalogatni. Érezni akarja az elemeket, amig még lehet. Meg tudom érteni…

Ez pedig az én világom itt benn. Nekem nem is kell több, egy kollegám pénteken megkérdezte (meséltem, hogy csak hétvégén járok be, a hét folyamán itthonról dolgozom), hogy ismét kibújtam a barlangomból? Igen, nehezen bújok ki, és imádom ezt a kis minivilágot, minden adottságával és hiányosságával együtt. Nem vágyom többre. Az állataim, a kiskertjeim, a virágaim, “az én kis mucskos házam”, ahogy Petrimama mondogatta annak idején …Tele bacilussal s porral. És az internetem meg a tévém meg a könyveim. Néha én is úgy érzem, mint ahogy régebben a szektások hajtogatták, hogy a televizió maga a sátán, de amikor ez a rossz érzésem támad, gyorsan átkapcsolok egy filmre, vagy bemegyek a hálószobába, olvasok. Most pedig, ezen a gyönyörű szabadnapon, brokkolilevesem eszem, és újranézem az Eredetet, hátha megértem végre a lényegét. Esett már meg velem, hogy egy alkotást újranézve-olvasva, felfedeztem dolgokat, amelyeket első látásra-olvasásra nem vettem észre. Hallottam, hogy a japánoknál, amikor sugározták, alul egy keretben mindig feliratozták, hogy most éppen hol tartunk, ez álom vagy valóság. A testelhagyás hívei is szoktak erre a kultikus filmre utalni.
Hogy szeretnék én is a tengerparton ébredni, de ha sokat gyakorolom, talán sikerül 😉

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s