Potterségek és kártyakódex

A temetőbejárás lett az új hobbim. De sajnos csak nagyon ritkán adódik alkalmam adózni ennek a kripi szenvedélynek. Laci sosem akarja, hogy a Remeteszegi (Városi!) Temetőbe zarándokoljunk, pedig ott nyugszanak az apai nagyszülei, és e házban elhunytak is, mindahányan. Egyszer, egy november elsejei világításkor meg is találtam az öreg Dani sírját, aki állítólag gyógyító, táltos volt, és aki talán e ház potterségeit produkálja jókedvében. Azt már elmeséltem egyszer nektek, kedves blogolvasók, hogy a Poltergeist jelenséget rövidítettük le potterségnek mi ketten Lacipárommal, mert hát a Potter név is a mágiához, bűbájhoz köthető. 1962-ben halt meg ez a Dani, jó régen volt már, mindjárt hatvan éve. És hogy miben is állt szokatlan tudománya, azt nem tudni, és arra is csak halványan emlékszem, hogy a szomszédok említették a dolgot pár évvel ezelőtt, amikor ideköltöztünk. Van egy vélt fényképe is, amit az ittmaradt padládában találtam egy fényképes dobozban. Lehet nem is róla készült, ezt csak én fogtam rá, mert én is szeretek az ösztöneimre hagyatkozni. Sokszor ráhibázok a dolgokra, de néha csúful lejáratom magam. Bennevan a pakliban. Apropó pakli, nemrég bekerült hozzánk egy régi, százhúszéves kártyakódex, sokat nem értek belőle, de mivelhogy antiknak számít, félretettem magamnak, majd ha megszorulunk, eladom, de akad ilyesmire vevő egyáltalán? Kevés az esély, ezt már most megjósolhatom. Az ilyen régiségeket, a könyveket is, célközönségnek kell felkínálni, de hol találom a célközönséget?

Ez az üknagyapám sírköve az újlaki temetőben, 1934-ből, csak egy sírkő van még, amely fennmaradt abból az időből.

Van egy idősnéni ismerősöm, ő is jósnő és gyógyítással is foglalkozik. Bármennyire hihetetlen, de sokan felkeresik. Hogy röhögnek most rajtam a szkeptikusok, mi az hogy egy laikus, iskolázatlan ember gyógyít? hókuszpókusszal? Nem számít, mindenki abban hisz, ami neki a legkézenfekvőbb, és az a világ veszi körül, amibe beágyazódik lelkileg. Neki van egy királyi relikviája, és el szeretné adni. Engem kért meg, hogy ebben neki segítsek. Csakhogy én sem tudom, hol az ő vevői köre. Aztán kisütötte, hogy a legalkalmasabb vevő ki más lehetne, mint Károly herceg, aki évente ellátogat a Székelyföldre. Idén azonban az ő látogatása is elmaradt. Előbb bevallom, nyűg volt számomra ez a küldetés, elkísérni őt erre a talákozásra, de most már szeretnék a herceggel találkozni, még ha sikertelen lesz is az akció, nem baj, megéri két szót váltani ezzel a történelmi személyiséggel. Mert továbbra is követem a Korona című filmet, amely nem erről a mostani 19-es jelzésű koronáról szól, hanem arról a valódiról, és nemrég lépett a képbe Károly (a tisztességtudó, szerény, illedelmes, aggódóképű Josh O’Connor alakításában), és nagyon megkedveltem, meg az is szimpatikus nekem, hogy a nagy szerelme mégiscsak Kamilla maradt, és úgy jöttek össze végül, mint a Szerelem a kolera idejében, csak nem nyolcvan évesen, hanem valamivel fiatalabban.

Na szóval, mindig van remény! Még 2020 végén és 2021 elején is! Most pedig hogy a potterségnél maradjak, megnéztem a Poltergeist (Kopogó szellem) mind a három részét, és a szereplőkre is rákerestem, és döbbenettel olvastam, hogy Heather O Rourke a szőke, tündéri kislány, akit a szellemek egyfolytában beszippantanak a másik valóságba, 12 évesen elhunyt. Csodálkoztam is, hogy egyetlen felnőtt színésznőben sem fedeztem fel eddig még az arcvonásait. A túlvilági nyugtalan lelkek végül végérvényesen átszívták a párhuzamos dimenzióba, hogy őket a fénybe vezesse, amire a film képkockáin annyira vágyakoztak. Most lenne szegény 45 éves. December 27-dikén született. És ott a tinilány szereplő, Dominique Dunne, őt az exbarátja gyilkolta meg, 22 évet élt csupán. Őt mintha láttam volna még más filmekben is, de a filmográfiája szerint inkább tévésorozatokban játszott. És akkor végül a filmbéli, meghurcolt család kisfiú szereplőjéről, Oliver Robinsról azt írja a wikipédia, jogosan, hogy ő az egyetlen gyerekszínész túlélője a filmtrilógiának. Ő író lett (nem is csodálom) meg rendező. A kicsi törpenéni, Zelda Rubinstein, aki szintén nem él már, de legalább 76 évesen hunyt el, és nem fiatalon, engem nagyon emlékeztet az én jósnéni ismerősömre, aki olyan kitartóan vágyik arra, hogy a brit királyi család örökösével találkozhasson. Aranymálna díjra is jelölték Tangina alakításáért, pedig nekem tetszett, ahogy játszott, valószínűleg a megdöbbentő hasonlóság miatt.

Igaz milyen ígéző kis teremtés volt? Igazi angyalarc, annak született, és valószínűleg azért ment el olyan gyorsan egy téves diagnózis és félrekezelés következtében, hogy minél hamarabb beléphessen angyali szerepébe.

A kopogó szellemek pedig itt is jelen vannak a házunkban és a házunk körül, csak hinni kell bennük. Van amikor a kövek formáznak magukról tarajos sárkánysfinx-et (lásd az előző bejegyzést), van amikor egy masszív pohár csak úgy magától eltörik, van amikor lecsúsznak a borogatóban a felmosott edények, nyikorog a szekrényajtó, leesik egy könyv a polcról, de Laci szerint ezeket a dolgokat nem szabad bolygatni. A Poltergeist szereplőinek esete ezt erősítette meg benne, és most már egyáltalán nem akar részt venni az általam rég áhított asztaltáncoltatásban, amelyhez hét személy szükségeltetik, és egyelőre, röhejes, de csak magam vagyok 🤣 Nem marad más hátra, mint megtartani a Kártyakódexet (azt valószínűleg Károly herceg úgysem vásárolná meg!), és jobb híján megtanulni a kártyavetést.

Ugye milyen izgalmas kis kötet? Athenaeum R. Társulat kiadása, Budapest 1898. Némi bolygó lelkek ebbe is beleakadhattak 120 év során. 😀 Főkeg, hogy a kártyavetés is benne van …

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s