Az én boszorkányvilágom

Olvasom Kocsis Nagy Noémi kedves barátnőm blogján, hogy sokan mennyire áhitoznak a múzsa szerepére, szinte már-már felkínálkoznak az írónak, hogy bár egy sort, egyetlen mondatocskát jegyezzen le róluk. Ahogy annak idején a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie is tette, ő is legtöbbször visszautasította finoman, udvariasan, de határozottan az ilyen ihletforrás-önjelölteket. Velem ez blogíróként pont fordítva történik: az én múzsáim egyáltalán nem szeretnek főszerephez jutni a bejegyzéseimben. Itt van például Laci! Nem “gimnazista, szőke, karcsú”, mégis imádok róla írni, és ő ezt rendszerint utálja. Kivéve, ha nagyon jó színben tűntetem fel. Most nem fogom, sorry! 😉 Mert a filmnézési konfliktusainkról fogok mesélni! Ami nekem jó, amitől el vagyok ragadtatva, attól ő a legtöbb esetben húzza az orrát. A régi filmek nekem garanciát jelentenek arra, hogy műalkotások, ő meg startból kijelenti, hogy elavult a technikájuk, és lefogadja, hogy uncsi valamennyi!

Ké hónapja befizettünk a Netflixre. Az elején úgy voltam vele, mint Amerikában a klubokkal: minden általam látogatott klubban (ahova a barátnőm elcipelt) borzalmas zene ment, a reggae valamilyen elfajult, pokoli változata, pedig állítólag a kedvenc Zorán számom, az Amikor elmentél tőlem, majdnem meghaltam, műfaját tekintve szintén reggae. De micsoda különbség volt e régi nóta és az újvilági rádiók és szórakozóhelyek “modern” zenéje között. Aztán persze itthon később rájöttem, hogy léteznek blueskocsmák is az óperenciás tengerentúlon, csak mi azokat szépen elkerültük. Hasonló történt velem a nagy streaming szolgáltató esetében is (ezt a kifejezést is pont most tanultam): egy idő után meg voltam győződve, hogy sz@r a kínálata, mert csak eszement fantasy és idióta horror filmeket ajánl. Na, de ne legyek ilyen korlátolt, és csőlátású. Minden műfajban lehet fantasztikusat alkotni, még a mai reggae műfajában is! 😂

Eldöntöttem, hogy inkább nosztalgiázok, és megkeresem a régi sorozatot, amelyet gyerekkoromban, ott Újlakon néztem (a világvégén, az eldugott kis falumban, ahol Kolozsvárról álmodoztam, mert akkor a kincses város jelentette számomra a világ közepét). Még a címe is eszembejutott, magyarul, Feleségem a boszorkány!, Samantha-nak azzal a tipikus orrcsavargatásával, aminek hatására elmozdultak és táncra perdültek a lakásban a tárgyak. Sajnos csak részleteket találtam a youtube-on belőle, de azokat is boldogan néztem végig. És a wikipédián kiderült (abból a pár sorból), hogy Magyarországon be sem mutatták, akkor honnan veszem én ezt a magyar címet? Milyen fura! Na jó na, lehet az újságban a tv program szerkesztői így fordították le a Bewiched angol változatot, aminek nem is tudom mi volt a román verziója. Nagyon kicsi voltam, és ez az a sorozat, amelyik az emlékeimbe a legmélyebben bevésődött. Meg a Halhatatlan, mert annak a főszereplőjébe szerelmes voltam, 4-5 évesen, de ez is olyan zavaros emlék, mert mintha összekeverném a Highlander-rel, s utóbbi a nyolcvanas években készült. Na mindegy…

Most olvastam utána a színészeknek, akikről akkor semmit sem tudhattam, még az igazi nevüket sem. Annyira jó ez a világháló, hogy mindenre (majdnem mindenre!) rá lehet keresni. Elisabeth Mondgomery, Dick York olyan fiatalon meghaltak, egyik 62, a másik 63 évesen. S a szintén boszorkány anyuka, Endora sem élt már a 70-es évek közepén, amikor én kislányként a sorozatért odavoltam. Miért ne érdemelnék meg, hogy Hollywood-ban emlékezzenek rájuk?

S akkor felfedezem, hogy létezik egy 2005-ös remake, Nicole Kidman-nel, valamint Well Ferrell-el, s olvasok egy kedvezőtlen kritikát is, amely fröcsög a bíráló megjegyzésektől. A “filmszínésszé átképzett komikus” és “az inas, vékony, sóhajtozóshangú kislány”, “aki eldöntötte, hogy örökké huszonéves akar maradni!” Mire kellenek ezek a személyeskedő, epés magánvélemények? Én sem vagyok oda Ferrerért, de ebben a szerepben számomra egész tűrhető. És majd azt is én döntöm el (ahogy a Netflix-en is én választok szabadon filmet, már amennyire kedves párom is egyetért velem), hogy tetszik-e nekem Kidman vagy sem, ahogy a filmkritikusnő a hősnőt következetesen és távolságtartóan a vezetéknevén nevezi. Irigykedik rá talán? Biztos soha nem élt át varázslatos perceket, mert akkor elnézőbb lenne ezzel az alkotással kapcsolatban. És persze a sorozatot sem látta, hogy nosztalgiázzon, ezért nem kell haragudnom rá. Én szeretek mesevilágban élni, még akkor is, ha a végén le akar lombozni, és el akarja venni a kedvem ezekkel a zárómondatokkal: “Aki szereti Kidmant, nézze meg a Földre szállt boszorkányt, gyűrje le csalódását és várjon a következő filmre. A többieknek mindegy.” – még szerencse, hogy nem fogja ezt a blogbejegyzést olvasni, de én se többet az ő kritikáit 😀 Habár ő sokat nem veszít ezzel, mert azt hiszem, odaát egy nagy névnek számít! S hozzá képest én senki sem vagyok, de azért még lehet véleményem 😊

És akkor most mi a különbség a Laci fantasy filmjei és az én boszorkány sztorim között? Ugyancsak barátnőm Noémi írja, hogy a könyvajánlók általában nem mérvadóak (ez megintcsak az én megfogalmazásomban), nem lehet holtbiztos az ember abban, hogy ha kedvező a könyvajánló, akkor azt nem a kötetet forgalmazó cég megbízottja írta, és nem reklámszöveg, és nem ér az a meglepetés, hogy amikor nagy elvárásokkal megvásárolod, elolvasod a kötetet, akkor csalódsz egy nagyot. Ő maga is könyvkiadót képvisel és író, tehát hihetünk neki! Na így vagyok én a filmajánlókkal is, nekem ne mondják meg, hogy mit kell megnéznem! (Mintha csak Lacit hallanám!) Már rég elhatároztam, hogy azt olvasok, azt hallgatok interneten és nézek, ami nekem fekszik, és nem azt, amit muszáj! Még annak a kockázatát is vállalom, hogy műveletlen maradok! A lányommal játszuk azt, hogy youtube csatornákat ajánlunk egymásnak, most nemrég az ő bíztatására néztem meg a Szex, hazugság, video című nagy alkotást, elszégyelltem magam, és beláttam, mennyire szegény voltam, hogy Steven Sodenbergh-nek ezt a klasszikusát eddig nem ismertem, viszont még rákerestem két filmjére, és egyik sem fogott meg, a témájuk miatt. Hát nem néztem végig egyiket sem. Olyan rövid az élet, kár elpazarolni arra, amitől kényelmetlenül érezzük magunkat! Mondom én most, de remélem, este Lacipáromat sikerül rávennem, hogy megnézze velem a Földre szállt boszorkányt! Minden negatív és lebecsmérlő kritikája ellenére 😀

Esküszöm, ez az én első, teknőctarka Picim, aki olyan keveset élhetett ezen a földön! Még a fehér kis csokornyakkendője is ott van! Hát nem varázslatos? 😉

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s