A kis jövevény,

vagy inkább hívatlan vendég. Hihetetlen dolog történt velünk. Laci hazahozott egy kiscicát. Erre egy barátnőm, amikor kezdtem neki újságolni, szavambavágott, hogy: ilyenbe többet nem szabad belemenni! Nem, nem, persze hogy nem mennék bele! A világért sem! Csakhogy ő nem jószántából hozta haza, mert van nekünk éppen elég állatunk (ezidáig három kutya és két macska), és ha valaki azt hiszi, hogy azért történnek velünk dolgok, hogy én azokat megírhassam (habár a nagy Rendező, a rugók mozgatója mindig tudja, mit miért tesz!), akkor azt a valakit ki kell ábrándítanom, mert ez az utóbbi eset egyáltalán nem volt betervezve!

Ez a hívatlan vendég pedig a kiskertemben nőtt, pontosabban a paradicsomos cserépben, miatta el is maradt nővésben ez a paradicsomtő, és az a gyanum, hogy ez valami indiai növény lehet, onnan keveredhetett a magja a magok közé. Bevallom töredelmesen, hogy a tilalom ellenére, 2018 decemberében hoztam Keletről pár zöld kávémagot, de azok közül egy sem bújt ki, mert a kávécserjének nem ilyen a levele, az hosszúkás és recés és fényes, ez meg annyira selymes, és este leereszti leveleit, mintha mimóza volna. Ha ismeritek, akkor kérlek, világosítsatok fel, hogy mi lesz ebből?! Mert télire az a szándékom, hogy beköltöztetem a nappaliba.

Laci hazaért a szokásos időben, úgy értem a poszt-szükségállatot óta szokásosban, kb hat óra felé, és minden a menetrend szerint alakult: vacsoráztunk, leültünk egyet relaxálni, kávézni, cigizni, narancsleves fagyasztott gyümölcsöt enni (ez is az egyik magyarázata a járványalatti súlygyarapodásomnak, hogy elegánsan fogalmazzak 😅). Megnéztük a kedvenc sorozatát, utána kimentünk az udvarra felkötni az egyik kertihajnalkát, meg az ereszt megreparálni, a vihar által megtépázott csatornákat ismét összeilleszteni. Pontosabban ő tette mindezt, én meg követtem mindenhová, javít ki Lackó – mert “visszapörgettük” a filmet. Aztán sikerült meggyőznöm, hogy röplabdázzunk egy kicsit, már egyszer csináltuk, és nagyon jóléreztük magunkat utána. Az ütőkön azt írja, hogy beach nemtommi, mindegy, a turiból vettük, rövidszárúak, mint a teniszütők, és a röplabdát nem is lehet velük ütni, ezért egy rendes, félig kipukkadt labdát püfölünk, és élvezzük, úgyis olyan keveset mozgunk mostanában. Beach ball – basszus, nehéz volt kitalálni, megnéztem utólag 🤣

A bicajom már ilyen fázisban volt, de múlt hét végén leoperáltam róla a futót, és elkarikáztam Szabadiba 😀. Csak ide, a Szabadi utcába. 😂

Már a csatornajavítás alatt hallottam egy halk nyávogást a kocsi irányából, de azt hittem az enyéim kényeskednek, kérik a figyelmet. Nem törődtem különösebben vele. A sajátságos röplabdázásunk alatt viszont arra lettem figyelmes (ezt a kifejezést mindig elröhögjük mi ketten, mert a Polgárjenős sztorira emlékeztet: “Mire lettek figyelmesek? Hogy repedezik a tető…”), hogy a Maci nagyon szaglászik a kocsi motorháza körül, fut az elejére, próbál bebújni alá, fut a másik oldalára, aztán meg gyorsan vissza. Mondom: Te Laci, itt kell legyen valami! Remélem, nem megint egy kisegér! A kisegér ugyanis kb tíz napig volt a vendégünk, az autó lakója, kajával próbáltuk távozásra bírni, minden este ki volt téve a kocsi ablaka mellé a szék egy kis dióval, aztán meg egy szeletke sajttal. Egy éjjel kamerán is figyeltük, kimerészkedett, gyorsan megfogta a dióbelet, és visszamenekült vele a kocsiba. Egyszer csak, amikor már kezdtük feladni, eltűnt. Azóta is próbálunk vigyázni, hogy ne maradjon morzsa, ételmaradék az utastérben, és bármilyen fülledtség is volna, az ablakot soha nem hagyjuk nyitva.

Laci kihozza a telefonját világítani, felnyitjuk a motorház fedelét, és mit látunk? A csövek közül két nagy szem néz fel ránk! Atyaég! Vedd ki gyorsan, még meleg az egész autó! Azt se tudtam, hogy nyúljak be, hogy férjek hozzá! Egy cirmos kiscica próbált menekülni a kezem elől, a nyakánál akartam a bőrt megfogni, ahogy az anyaállat szokta, de a hátát sikerült csak elkapnom, lett belőle egy éktelen nyávogás, de nem eresztettem el, és nagy nehezen, bajosan ki tudtam húzni, biztos itt-ott még kicsit odavertem. A mellemre szorítottam, hogy nyugtassam meg. Nem is volt annyira kicsi, és bűzlött a motorinagőztől. Te jó Isten! Ez hogy bírta ki itt végig? Az egész utat a központból Remeteszegig, most az legalább félórás út, a híd előtti dugó miatt. Első dolgom volt, hogy megkínáltam vízzel, de az nem kellett neki, hanem amikor odatettem a macskatál elé, nekiesett, mint az öngyilkos, úgy elkezdte enni a nedvestápot! Laci máris Mondikának keresztelte, merthogy a Mondeo-ban utazott.

Ez lett a kedvenc helye, a plüssmaci az új anyukája

Reggel első utunk a rendelőbe vezetett, egy fiatal kedves doki fogadott, hangosan beszélt, és mindent szépen elmagyarázott. Megosztottam vele a félelmemet, hogy a vadsága és a nagy fülei miatt azt hittem, vadmacskakölyök, hisz közel az erdő! Megnyugtatott, hogy ez nem igaz, felsorolta a vadmacska ismérveit (amiket már elfelejtettem 😀), és említette, tud olyan esetről, amikor valaki Ausztriáig utaztatta, tudta nélkül persze, a saját macskáját, ugyancsak a motorházban. Ezek a kis szőrmókok sokmindent kibírnak, és ha a cica rásimul egy csőre, nem történik baja, most már minden alkatrész be van vonva, dobozban van, nem úgy mint régen, amikor lógtak ki a szálak mindehonnan az autóból. Biztos most hagyta el az almot, most merészkedett ki először a nagyvilágba, megijedt a kocsiktól, az utca zajától, és beugrott az első biztonságosnak tűnő búvóhelyre. Hát eléggé biztonságban van itt nálunk, most mit mondjak?! Olyan mindegy már! Ahol elfér öt állat, ott akad hely a hatodiknak is. Arra tippeltem, hogy megvan úgy három hónapos, csak alultáplált, soványkának látszik. Ezt a feltételezésem is megcáfolta a nagyhangú dokibácsi: ilyen csontosnak kell lennie az ő korában, ami a fogaiból ítélve, két teljes hónap. Be is írta a frissen kiállított könyvébe, hogy május 20-dikán született. Még egy bika a családban 🙂 . Bolhája egy se, se semmilyen betegsége, eleven kis macskakölyöklány. Ami ki is derült az elmúlt két napban, mert azóta hajnali fél 6-kor indul az élet, úgyhogy szabadságom henyélős napjainak ezzel végeszakadt. A Pici már elfogadta, a kutyák már nem vadásszák, csak a Cicát kell kiengesztelnem, mert ő sértődött azóta is, és olyan undorodva nézi a kis jövevényt, mintha valami csúszómászó lenne.

Pici (áll) és Cica (ül): így figyelik a hűtő tetejéről minden mozdulatát, de legalább most barátságot kötöttek, szövetségre léptek az ellenség ellen

De nem is untatnám tovább a macskanemkedvelők díszes társaságát a pisiszagú, füstös kis házunktájával, inkább megmutatom, hogy voltam a városban, egy kolozsvári barátnőm meglátogatott, megpusziltuk egymást a viszontlátás örömére (és a kovidhelyzet ellenére 🤔), de mielőtt a busza megérkezett volna, előtte megkértem a kedves párom, hogy készítsen rólam egy városi fotót, ha már kimozdultam, és ez lett belőle:

Olyan, mintha odafotoshoppolta volna azt a madarat fölém, amit elsőre észre se vettem, mert haragudtam, hogy levágta a lábomfejét! Milyen fotós vagy te, hogy lehet így fényképezni?! S most, amikor meg akarom itt osztani, veszem csak észre azt a széttárt szárnyú galambot! A madarakat mindig jól elkapjuk! S úgy tűnik a cicákkal is boldogulunk!

Éld az életed, amíg az izoleta el nem visz! – vallja Laci, merthogy haladni kell korral!

3 thoughts on “A kis jövevény,

  1. Pingback: A kis jövevény, — ludasmanyi | Mon site officiel / My official website

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s