Szülinapomra kaptam egy leárazott óriási húsvéti tejcsokitojást, de finom volt, és tudjuk, csak a gesztus számít! És Lacipárom betartotta a szavát, a hajamat is megnyír(bál)ta. Előtte háromszor végignézett egy youtube videót: Hogyan vágjunk bobfrizurát, egy angolul beszélő fiatal pasi mutatta a lépéseket. Vasárnap megnéztem online A kopasz énekesnőt, a rendező ajánlásával, és rájöttem, hogy 92-ben, amikor Szatmári Eli évfolyamtársammal néztük meg fizikálisan többször (nem tudom, miért emlékezem én mindig arra, hogy a kedvenc filmeket, pl. a Csillagok Háborúja első részét, és A kopasz énekesnőt is hatszor néztem meg, ez nonszensz, de így rögzült az én eltompult memóriámban), akkor semmit nem értettem belőle, csak a katarzisszerű élménnyel maradtam. A fiatalságom, az egyetemi éveim mind ilyen rózsaszín burokban lebegnek a szemem előtt, mint egy álomvilág, ami nem is úgy volt, és nem is volt olyan csodás valójában. De nehogy valaki ráébresszen a valóságra, mert csúnyán teszek! Ionescu már az ötvenes években milyen jól ráérzett az emberi természetre, és a kommunkáció(hiány) alakulására modern világunkban. Anyámmal is valahogy így zajlik a telefonbeszélgetéseink nagyrésze: Mit főzött, mi volt a tévében, milye fáj éppen, és sorolja az ételrecepteket, amiket nekem is melegen ajánl. De aminek felét sem jegyzem meg, igaz, mégcsak meg sem próbálom. És amikor említem neki, hogy postázom hamarosan a hőn áhított recepteskönyvét, akkor meg gyógyszerreceptre gondol 😀

Megambicionáltam magam, hogy mindenkinek külön megköszönjem a szülinapi köszöntést! Igen ám, de voltak koránkelő ismerőseim, barátaim, akik reggel 6-kor vagy még korábban posztoltak jókívánságokat az oldalamra, amikor én éppen a másik oldalamra fordultam. Mentségemre szolgáljon, hogy vasárnap volt, viszont be kell ismernem férfiasan azt is, hogy amióta itthonról dolgozom, háromnegyed 9-kor alig bírok kikecmeregni az ágyból.

Laci úgy sétál az udvaron egész nap háziköntösben, mint a szanatóriumban, szerinte inkább mint az elmegyógyintézetben, de mindegy! Ha választanom kellene, hogy egy zseni atomfizikussal vagy agysebésszel éljek, egy szuperaggyal, vagy vele, csak kimondottan a humorérzéke miatt, tutti, hogy megintcsak őt választanám! Elméletileg kapott egy jó kis melót, producer-asszisztens a P. I. második erdélyi filmje készítésénél, úgyhogy ha (főleg színészeket) nyaggat és zaklat, ne szidjátok erősen! Csakhogy az elmélettől a gyakorlatig hosszú ám az út, mint tudjuk. Emellett megígérte, hogy most hétvégén berendezi, rendbeteszi a tavaly összeeszkabált kis előszobánkat. Hurrá! Lesz verandám! El se hiszem, persze már dél körül jár az idő, szombat van, és még mindig az udvaron cigizve rója egészségügyi sétáit, de reménykedjünk! A veronda, ahogy Újlakon mondtuk, nagyon nagy szerepet játszott életem első tíz évében. Az ablakait Debrenti János bácsi üvegezte be, rombuszos ötvenesévekbeli ablaküvegdivat szerint, nyáron oda költöztették ki Bözsit, és nekem a legkorábbi emlékeim az ő kinti ágyához kötődnek, azon játszodtam az anyukám betelt jegyzetfüzeteivel, és próbáltam utánozni ákom-bákom írását. Nagyon kicsi lehettem, ha nem kívánkoztam leszállni az ágyból. Magas, deszkából összetákolt, házikészítésű ágy volt, hogy a Bözsi tekintete az ablakkal egyszinten legyen, hogy fekve is kiláthasson. De nappal a fekhelye üres volt, mert a kerekesszékében üldögélt, és onnan asszisztálta a család többi tagjának mozgását, meg figyelte az utat, ki jár a Felsőutcán le s fel. Akkor még tudott ülni. Visszatérve Vásárhelyre és a jelenbe, ez a kis improvizált vékonyfalu előszoba – amely eddig csak a port gyűjtötte – ez lesz az én nyári irodám! Alig várom birtokba vehessem! Én is majd interjúszerkesztés közben (rádiósnyelven vágás) az utat fogom kémlelni, és a járókelőket fogom bámulni. Nem sok mozgás van, mert itt nagyok a távolságok, és a legtöbb ember kocsival jár, vagy jobbesetben bicajjal.

Addigis, amíg az új irodám elkészül, a virágaimat babusgatom, a járdaszéli fűcsomóknak punkfrizurát nyírok, lefotózom százszor a növekedésüket, már bimbózik a rózsa is, de még a levendulatövem is százmillió bimbót eresztett. Antal Erika barátnőmnek ajándékoztam a rádióban maradt egyetlen cserepesvirágomat, csak hétvégenként járok be, nem akarok mindennap szívességet kérni valakitől, hogy öntözze, és az én jelenlétem nélkül, tudom, úgyis csak szenvedne. Eddig minden stúdióba bevitt növényem elhervadt, biztos a levegőben (vagy a bennem) rezgő stressz és feszültség miatt. A kövirózsa, a geránium, az egyik futót még idejében hazahoztam, megmentettem, most ez utóbbit Erikára testáltam. Most pénteken kaptam újabb két szájkosarat, vásárolni már ezekkel az újakkal mentünk, de amióta olvastam, hogy a kilélegzett széndioxidot szívjuk vissza a szánkra és orrunkra rögzített maszkból (ahelyett hogy az életfunkcióinkhoz oly nélkülözhetetlen friss oxigént szívnánk), és ettől megbetegszünk, azóta annyira zavar ez a védőcucc, hogy alig kapok levegőt. Szerencsére nem járok ki csak egyszer egy héten, annyit meg kibírok valahogy agykárosodás nélkül! Tiszta hipochonder lettem, olyasmi történik velem, mint az orvostanhallgatókkal, akik egyetemi éveik során minden betegséget megtapasztalnak a saját bőrökon.

Szaharai por lepte el a felületeket Romániában, legalább lefedi a vírust. És nem igaz, hogy csak covid-ellátás van, láttam a saját szememmel, itt előttünk hajtott el a dialízisre szoruló betegeket szállító autó, mégpedig szombaton délelőtt. A harmadik napja az esetek száma csökkenőben van, tudja ez a kór, hogy közeleg a feloldás napja. 😀 A Digi tévé alsó jobb sarkában a koronavírus molekula is mutálódott, kicsit másképp néz ki, már hosszabb csápjai vannak, és egy angol nyelvű összeállításban elmagyarázták, hogy nemcsak a tüdőre van kihatással, de a szívre is, és még az agyat is károsíthatja! És Olaszországban kevesebb, mint 200 halottat regisztálnak naponta, ami náluk jó statisztikának számít. – ezt a hét elején vagy közepén jegyeztem le, azóta nem néztem annyira intezíven tévét, magammal voltam elfoglalva. Demény Péter hétfőn reggel ismertette a rádióban a Ludasmanyi nyomtatott változatát http://www.marosvasarhelyiradio.ro/hirek/demeny-peter-heti-konyvajanloja-bodizs-edith-ludasmanyi/, és ettől egész hétre eksztázisba estem. No meg a szülinapi köszöntések megválaszolása is lefoglalt, sok időt felvett, jólesik az embernek a szépszó. A tesztelési kilátások megijesztenek, ahelyett, hogy megnyugtatnának. Leteszteltetünk, és betegnek találtatunk valamennyien! Ez lesz! De ne riogassak itt senkit, se magamat, és a saját félelmeim ne vetítsem ki rátok. Azonban mit gondoljon az ember, amikor Suceava-n minden teszteredményt újabb esetként jelentettek, ezért olyan magas ott a megbetegedési arány, ismerte be a Protv-nek a helyi DSV igazgatónője. És aláírásgyűjtés folyik azért, hogy a tünetmentes betegeket ne dugják korházba. Minden rendben van ebben az országban és a hazai egészsügyben? Arthur Hailey írónak igaza lett: Az orvostudomány annyit fejlődött, hogy gyakorlatilag ma egyetlen egészséges ember sincs már a földön!

Apropó konteók, ez a járvány jó ok arra, hogy ezután még jobban lefigyelhessenek, majd követik minden lépésünket, merre járunk, kivel találkozunk, ha netán fertőzött személlyel érintkezünk, akkor vészjelzést kapunk, mint a készenléti állapot első délutánján, vagy mi lesz? Lesz egy Covid app a telefonunkra letöltve, a lányom szerint. Nagyon meggyűl a bajuk azoknak, akik szeretőt tartanak, meg alvilági életet élnek, feketén dolgoznak, drogot fogyasztanak vagy árusítanak, vagy prostituciót űznek (szegény prostik, a világ legősibb mesterségének hagyományát viszik tovább, és rájuk mégsem gondolt senki, biztos nem kaptak az államtól a válság idejére kártérítést!). De – mondja Laci – ennél jobban már hogyan kövessenek le!? A telefonon GPS van, a pénzünk a kártyára jön, kényelemből nem vesszük ki, tehát tudják hol és mikor vásároltunk, mennyit költünk gyógyszerre vagy élelemre és ruhára? Tudják, mit beszélünk messengeren, hiszen minden kulcsszóra megjelenik a hírfolyamunkban a megfelelő reklám. Mindent lekövetnek, még azt is, ha történetesen szexshopban vásárolunk. Akkor hova ennél nagyobb megfigyelés? Van egy ismerősöm, aki fizetésnapkor kiveszi a bankautómatából az egész összeget, de borúlátó és földlakókat riogató jövő- vagy csak sima alternatív kutatók azt rebesgetik, hamarosan a világon kizárólag csak virtuális pénz lesz forgalomban. Az elszigeteltség és elidegenedés folyamata rég elkezdődött, most csak elmélyül egy újabb árnyalatnyit. Egy friss hazai szociológiai felmérés kimutatta, hogy covid ideje alatt az embereknek a legjobban a társas kapcsolatok hiányoztak, nem a pénzforrások elapadására panaszkodtak, nem a betegségtől való félelemre, hanem a bezártsággal járó társadalmi elszigeteltségre. Akkor mégiscsak lenne remény, hogy a színházak, tánctermek, szórakozóhelyek újraélednek és megtelnek, majd egykoron, amikor már nem kell másfél méteres távolságot tartani?

A kis Üri (nem Uri Geller, hanem a kiskerti üreglakóm) egészen jól megvan a petrezselyemültetvényem társaságában, szerencsére elég elbokrosodott növény, még bírja a terhelést, két tövet már átültettem az egyik virágoskertbe, hogy nekem is maradjon valami. Ki szeretném próbálni a petrezselyemtea kúrát, pedig tudom, hogy az ilyen kúrák akkor hatásosak, ha mellette tornázol, mozogsz eleget, dolgozol, szerelmes vagy, ezáltal motivált is, lefoglalod magad, hogy ne mind csak a nassoláson járjon az eszed! Mindjárt kezdődik az Aranyszalagtár (www.marosvásárhelyiradio.ro), amit szerkesztek. Egy interjúalany a hetvesen években, híres vásárhelyi orvos, azt nyilatkozta, akkoriban, az ő idejében azt tartották: egészséges ember az, aki mindennap háromszor leizzad! Ettől még elég messze vagyunk! Laci végre belevetette magát a munkába, teljes gőzzel csiszol kinn a verandámon valamit, és ezt hallva, itt magamban felnevettem, mert eszembejutott, hogy amikor tavaly a kis előszobánk falait felhúzta (először!) átjött a szomszéd megszakérteni, nekitámaszkodott, és a fal ott helyben leomlott. Az én Kőműves Kelemenem nem szólt semmit, szépen egymásra rakta újra a fehér vékonyka habtéglákat, élére állította őket persze, mert spórolni kellett (akkor is), és mert türelmetlen volt, alig várta, hogy a fal minél kevesebb téglából és minél hamarabb meglegyen. Errefel rá egy órára hazajöttem én a munkából, természetesen én is ösztönösen nekidőltem a hátammal, és Kőműves Kelemenke szeme láttára a frissen emelt fala másodjára is megomlott. Azóta jól megjegyeztem magamnak: nem szabad az előszoba falának nekitámaszkodni! Se az utcafelőlinek, se az udvarra nézőnek! Mert befalazni úgysem tudna, lévén, hogy igencsak keskeny falrétegről van szó. Nagyon várom már, hogy a verondairodám elkészüljön!