Május elseje

Itthoni majális!! Hurrá!

Reggel nyolckor, amikor megébredtem, köd volt, és ahogy kinéztem az ablakon, meg kellett dörzsölnöm káprázó szemeimet, mert úgy tűnt egy pillanatra, hogy én is a Himalája csúcsát látom a szemközti ház mögött (természetesen és csakis a légszennyezés csökkenésének köszönhetően)! Hűvös volt, mint régen szeptember közepén, amikor iskolakezdés után almaszedni vittek Somlyó határába. Ha akkor novemberig kerültük a sulit, és kizárólag mezőgazdasági munkálatokkal foglalkoztunk, ennek ellenére sikerült mégis leérettségiznünk, ebből a hipotézisből kiindulva, feltételezhetjük, hogy a mai gyerekek is átvészelik különösebb agykárosodás és maradandó traumák nélkül a mostani telesulis otthonülést. Mert a gyermek mindent kinő és hamar kihever. Mondom én, akinek nincs is iskolás gyerekem 🙂

A telefonos előrejelzés szerint csak délután 5-re várható az eső, így hát nyugodtan piknikezhetünk az udvaron, a teraszon, a tömbház tetején. Tényleg, még senkit nem láttam a blokk tetején napozni, pedig az átkosban még az is divat volt, nekem is van ilyen fotóm, amint begöndörített hajjal a Marasti téri, Cukorgyár utcai diákbentlakás tetején pózolok kétrészes fürdőruhában. Milyen jó dolgom is volt nekem akkor, fogalmam se volt, miről szól ez a világ, a bölcsész kollegák ingyenes angolórát tartottak az épület nagytermében (hogy odavoltam ezekért az órákért), szombaton este ugyanitt tartották a diszkót, és megrögzött rockrajongók alkalmanként Jim Morrison meg Jimmy Hendrix esteket szerveztek, vetítéssel és zenehallgatással népszerűsítették a magaskultúrát nekünk. Volt egy Sorina nevű kolleganőnk, aki meg aerobikot oktatott, alacsony, tömzsi volt, és mégis annyira hajlékony. Azt hallottam nemrég, hogy agydaganatban meghalt. Nagyon sajnáltam, olyan életvidám lány volt!

Régen az újlaki fiatalság kivonult május elsején a Pokoltóra, vagy inkább “felvonult”, mert jó magasan fekszik. A jobbszélső én lennék, már magamra sem ismerek! A felvonulás szerencsére már nem volt kötelező akkoriban a munka ünnepén!

A kocsink megint szervízre szorult, végre Lacipárom rávette magát, hogy lecserélje a téligumikat, az egyik hátsó gyakran, szinte egyfolytában ereszkedett le, minden második nap fel kellett fújni. Nem került sokba, csak 32 lej volt, centrálás nélkül, kártyával is lehetett fizetni, de amikor elindultunk, rezgett, rázott az egész kocsi. Tudom, mi a baja! – csillant fel a szeme kedves páromnak, a jobb elsőnek a felnije elferdült. Ez még a sarmasági lenne? – villan át az agyamon, de nem mondok semmit. Látod, hogy rezeg a volán? – mutatja, és elengedi a kormányt. És most mi lesz? – kérdezem kicsit aggódva. Nem válaszol semmit, rágyújt. Én meg arra gondolok, hogy szeretek szegénynek lenni, van témája a blogírónak minden áldott napra. Ha elegendő pénzünk lenne, és nem a tavalyi elkopott nyárigumikat tétettük volna vissza ismét, most akkor erről a komikus helyzetről nem tudnék beszámolni nektek.

Óh, egy vizesmedence, a szervizes kiruccanás egészen újszerűen hatott.

Aztán jött a penny-s heti bevásárlás, élelem és kétnapi cigi. A bejáratnál kesztyű, fertőtlenítőszer, minden pénztárnál maszkkal és gumikesztyűben dolgoznak a hölgyek, a fiatal elárusítónő felvilágosít, hogy fordítva tettem fel az orvosimaszkot, kívül kell legyen a kékfele és belül a fehér. Nekem valahogy fordítva tűnt logikusnak, mindegy. Ezt is megtanultam a tegnapi kimenősnap folyamán. És minden elismerésem azoknak, akik képesek naphosszat a védőfelszerelésben dolgozni, én alig bírtam ki a félórát az áruházban.

Ez a szervíz parkolójában készült, jólesett ott is üldögélni, várakozni, és cigizni. Ördöggel laksz, ördöggé kell válnod! El kell ismernem, rondán nézek ki nagyon!

Kinyitnak a szépségszalonok 15-dike után!? Kinek van pénze most fodrászra vagy kozmetikusra? Örülök, ha a lakás és a magunk költségeit, a számlákat fedezni tudom. Már szóltam Lacinak, tanulja meg a neten a női nyírást! Biztos van ilyen videó, hiszen a youtube-on mindenre megtanítanak, zongorázni, gitározni, vitorlázni, kajakozni, főzni, kenyeretsütni (zárójelben megjegyzem, hogy én a pandémia előtt is sütöttem kenyeret, és imádok gyúrni, dagasztani, olyan jó érzés, ilyenkor valami ősi erők törnek fel bennem, ősanyának érzem magam, aki a mindennapit készíti népes családjának. Egyiptomban is láttuk anno, egy szálloda halljában egy fekete nagydarab nubiai asszony, a földön törökülésben sütötte a hagyományos lepényt egy tűzhelyen, kb ugyanilyet sütnek Törökországban, Indiában, s talán mindenütt. A lisztalapú étel mindenütt megvan a világon, a rétespalacsintaféleség meg sósfánk volt a kedvencem Keralában, már nem emlékszem, hogy hívják, olyan szó, amit csak ott hallottam s használtam, hát elfelejtettem. Fánknak nézett ki, de főételként fogyasztották, vagy reggelire, és egy paradicsomos mártásba mártogatták kézzel. Apropó a mindennapi kenyér, megírták a Miatyánk analógiájára az alkoholisták imádságát, Laci lementette a facebookról, azóta minden este elmantrázza 😂 Dehogyis, viccelek, csak felolvasta nekem, hálistennek még nem tart itt. Poénosnak poénos, meg kell adni.

De ne feledjem, hogy ezt a bejegyzést május elsejére írnámforma. Újlakon régen a Pokoltóra mentünk (az egy része a közeli Magura hegységnek, régen fürdő is volt ott, aminek ma már nyoma sincs), Petriben a Várhoz, itt Vásárhelyen a Somostetőn majálisoztak az emberek. Anyám azt mesélte, hogy az eljegyzésük után az úgynevezett nászútjuk az Almási várhoz vezetett. Olyan nevetségesen vagy tragikomikusan vagy megmosolyogtatóan hangzott eddig! Na de most! A karantén idején, viszont egész jó kis túrának tűnhet! Másfél óra járás odáig, felkapaszkodni a várromhoz (ami egyetlen toronyból áll), amely mint minden középkori építmény egy emelkedőn található, szétnézni ott fenn, esetleg fel is mászni az első ablakig. Na ugye, hogy ilyen koronavírusos megközelítésből már nem is olyan megmosolyogtató!

Az Almási Vár, vagy Dezső vára, csak egy csonka torony maradt belőle! Apám épp a menyasszonyát fotózza! Feltételezem.

Utána érkeztünk mi, időrendi sorrendben én és a hugom, és jó ideig csak a szilvásunkban piknikeztünk négyesben. A szalonnasütés volt a földi menyország! Nem is hallottunk akkor még flekkenről meg miccsről, esküszöm, nincs ilyen emlékem! Szegényesen éltünk, húst nem is vásároltunk, mert tartottunk tyukokat és két malacot, általában. Friss sertéshúst csak disznótorkor ettünk.

Jöhet még egy fotó? Ez már egyetemista koromból, Kolozsvárról, akkor meg a Bükkbe majálisoztunk, itt Mihi, a paplány évfolyamtársam meg én. Milyen jó lenne most így kinézni! A mostani eszem és az akkori fizikumom, nem is kívánok keveset! Csak kettő kiló 2 dekát híztam a karantén óta! Nem olyan sok, ugye? Vígasztaljatok! 😀 Laci közben kinn süti nekem a vega miccset. Ilyen is van már, a Penny-ben vásároltuk tegnap. Elég drága volt, 9 lej 90 bani, és csak négy szelet, ha megnézem az árát, meg se veszem!

Ez a friss május elsejei fotó. És az eső nem jött el! Egyelőre. Állítólag már közeleg.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s