Igaz, Mona nincs rajta a gyanus pózolásával, de a lényeg, hogy az üveg tele van! Most már végképp megnyugodhatunk! És hogy honnan került elő? Most az egyszer nem keresgéltem, és nem tettem tűvé a házat, csak egyszerűen elhúztuk a mosógépet a helyéről, mert igen!! Jött a Mester, és megjavította! Ezért is érdemes blogot írni, mert néha szerencséd van, és a szerelő is elolvassa, és megesik rajtad a szíve! Amikor már harmadjára is említettem itt Ludasmanyiként, hogy kézzel mosok (nemcsak kezetmosok), és emiatt a postásnő sem köszön már, nem bírta látni, ahogy a fotón a lavor fölé görnyedek, és levegőváltozásnak csak a szárító van itt nekem, ami alatt nagy, kövér cseppekben hull a cementre a félig kicsavart ruhák vize, elege lett, és önként felajánlotta, hogy megszakérti azt a szemtelen gépet, amelyre pont most jött rá, világválság idején, hogy lerobbanjon!

Lacit is befogtam takarítani, vagyis csak szóbeli szándéknyilatkozatot nyertem tőle, hogy segít, de alig kaptuk össze kicsit a házat, a Mester már a kapuban csengetett, kétszer, mint a filmbeli postás, úgyhogy szégyenkezve mentünk ki a kedves, felebarát-szerető szerelő elé, közben én megszégyenülve gondoltam arra, hogy ha ő vette a fáradtságot, és eljött hozzánk önszántából, mi legalább megtisztelhettük volna azzal, hogy alaposan kitakarítunk. Csípkedhettük volna magunkat kicsit, mert időnk az volt, de nem csípkedtük, és különben is, amikor nálunk takarítva van, az olyan, mint másnál, amikor nincs! Ezt a szomorú megállapítást a mi kis házunkkal kapcsolatban már kiposztoltam régebben is, és azóta sem változott semmi! Lehet ez a szokatlan tunyaság összefügg azzal, hogy Laci nikotinfüggősége és hétvégi alkoholizmusa mellé, most tik-tok-függő is lett, még csak ez hiányzott! Órákon át csüng a most már igen népszerű csatornán, és nézi, bambul a 15 másodperces videókra, és újabban ő is próbálkozik ilyen poénos kisfilmek gyártásával. A kertet meg én gondozom, és még a sáncot is én ásom ki! De nem panaszkodom, mert most is azon a régi-falusi elven vagyok, hogy jobb a rosszal együttélni, mint a rossz nélkül. Nálam ez sajnos így működik, gyenge nő vagyok, beismerem, nem bírom a magányt, a szerelemtelenséget, és inkább élek egy tiktok függővel, akihez nem lehet szólni se, mert a füles mindig a fülében van, miközben kábelek kötik, láncolják a kedvenc csatornájához. Milyen jól illusztrálta ezt a mostani bábteátrum-helyzetet az a bizonyos sci-fi film, aminek nem jut eszembe a neve, amikor az emberek a hátgerincükön át csatlakoztatva voltak egy óriási gépezethez, egy vastag, hosszú cső segítségével, és ha túlságosan eltávolodtak tőle, és kiszakadt a kábel a konnektorból, összeestek, minden erejük elhagyta őket, mert a tápegység nélkül bábuk voltak (vagy azzal együtt is). Laci biztos tudja a film címét, de nem kérdezhetem meg tőle, mert per pillanat is csatlakoztatva van. Igen, beismerem, létfontosságú számomra a Tiktokfiú passzív jelenléte, no meg a tőlem elszigetelt, lélekben velem lévő barátoké is!

Na szóval a Szerelő (nagybetűs nevet érdemel!) jött és megnézte, és megszakértette, és szétszedte a mosógépet, és elvitte a belsőrészét, a dobját mindenestől, gyanította, hogy a csapágyakkal van a baj, hazavitte hát, otthon szétszedte, sejtése beigazolódott, kicserélte a csapágyakat, és visszahozta a megreparált dobot. Lefuttattunk egy próbamosást, megvolt a rodázs (tegnap), most meg megy a hetimosás, szépen, aligzajosan duruzsol a meggyógyított gépezet! A dob említése újra ráébresztett, hogy a kölcsönkapott Bádogdobot sem olvastam még el, pedig elméletileg most időmilliomos státusom van, gyakorlatilag viszont valahogy sokkal gyorsabban telik a covidos idő, mint azelőtt a nem-covidos. Olvastam egy másik blogon is ugyanezt, tehát mások is így érzékelik, és nem értik, hogy hogy is van ez? Közben kapom a furábbnál furább üziket messengeren, hogy Singapurban megállapították, éjfélkor ki kell kapcsolni a mobilt, mert megnő az 5G ártalmas sugárzása, de hogy miért pont Szingapúrban jöttek rá, erre nem kaptam választ. Mosásfelügyelés közben megnéztem egy vlogger eszmefuttatását a belső hangról, miért beszél velünk ez a hang, és miért kommunikál egyeseknél csak képekkel az a rejtőzködő én, egészséges emberekről van szó, nem tudathasadásosokról. Aztán meghallgattam egy hangoskönyvet (Egy jó házasság, Stephen King), nagyon élveztem, utána Kosztolányi Egy rossz orvos-át, az is egy hányatott, jól indult, de kudarcba fulladt házasságról szól. Persze ezt mind rádiósmunka után szoktam, mármint a youtube csatornára való csatlakozásomat, mert szakmai munkavégzés közben nem szabad itthoni dolgokkal foglalkozni, az online munkára, a homework-ra vonatkozó szerződésem alapkitétele szerint. Titokban elárulom, csak néha szoktam gyomlálni, amíg az interjúalanyokra várok. Délután 3-ig rádiózom általában, utána jöhet a minden más, és észre sem veszem, már éjfél is elmúlt. Akkor a rossz telefonomon elindítok egy mélyrelaxációt, kezdő jóganidra szankalpával, és mindig, törvényszerűen a közepetáján belealszom. Laci meg minden este végighallgatja, ha akarja, ha nem, ma reggel már reklamált, hogy nem léphetnék feljebb, haladó szintre, mert ezt a régi szöveget már nagyon unja. Mert ő képtelen elaludni, amíg a jógaoktató beszél. Én meg vele ellentétben, azt tapasztalom, hogy apámra kezdek hasonlítani, ő is mindig a kisrádiójával aludt el, nem számított, mi megy rajta, hírek, magazinműsor, zene, politikai vitaműsor. Ahogy lefeküdt, a zsebrádióját a paplan alá süllyesztette, hogy anyámat ne zavarja a készülék hangja, és öt perc alatt horkolászott.

A tegnapi sikeres próbamosás után, mint meséltem, jöhetett a rendes, az élesben való bevetés. És sikeres lőn, és én hepi vagyok, és hálásan gondolok a Szerelőnkre, akinek akkora nagy szíve van, hogy képes volt egy egész napot pepecselni a mi rozoga, ócska gépünk dobjával (csak zárójelben jegyzem meg, hogy idén nyáron pontosan 11 éves!). Rajta kívül minden más szaki lemondóan legyintett volna, és elküldött volna a háztartási gépek boltjába. Ami gondolom, most nincs is nyitva! Ja, és ne feledjem, azt ajánlotta, ne használjak többé Calgont! Mert az a nagybetűs Dob legnagyobb ellensége! (Most aztán lehet a cég megbosszulja magát rajtam, hogy ezt elárulom itt nyilvánosan!)

Szerettem a kézimosással együttjáró nosztalgiázást, hogy milyen volt amikor gyerekkoromban Juliska mama járt hozzánk egy héten egyszer, hétfőn a nagymosásnál segédkezni. Újlaki mamámnak volt a második unokatestvére, de nekünk családtagnak számított, én és a hugom gyerekkorunkban nagyon ragaszkodtunk hozzá, ezért is szólítottuk Mamának. Az oral history kötetem megjelenése után tudomásomra jutott, hogy a lánya megsértődött, és felhánytorgatta anyámnak, hogy bezzeg az ő édesanyja nem szerepel a könyvben, amikor jól tudjuk, mennyit járt hozzánk mosni, és emelgette szegény, béna Bözsinket is! Hát most utólag is kérem, hogy bocsásson meg, igaza van, én sem tudom, hogy történhetett meg, hogy maradhatott ki Juliskamama a történetből. Amíg én írtam ezt a bejegyzést, és egyben a gépimosást is felügyeltem, Laciférj kinn a teraszon folytatta a reggeli tiktok-olást. Most büntessem meg azzal, hogy tegyem oda a három hét alatt felgyűlt zoknikat teregetni? Ezt a műveletet én is nagyon utálom, hát ne tégy (vagy kívánj) olyat, amit magadnak sem szeretnél alapon, úgy döntöttem, nem zavarom meg, inkább kiterítek én mindent, még az oly nagyon rühelt apróságokat is!

Szerintem a ruhába is belemossa az ember a lelkét, mint ahogy az ételbe is belefőzi! Ezért lennénk most ennyire elidegenedve, mert már az ételünket is mások főzik, a gyerekeinkre is idegenek vigyáznak, és a holmiinkat is egy személytelen, lelketlen házirobot mossa?! Egy őserdőbeli vadember, akit kiemeltek, és Amerikába vittek, körülnézni a civilizációban, megbotránkozott azon, hogy mi fizetünk azért, hogy vadidegenek ebédet készítsenek nekünk, idősotthonba adjuk az öregjeinket (hogy aztán ott a covidba belehaljanak – szerk. megjegyz.), és a bölcsődébe rábízzuk a gyerekünket teljesen ismeretlen személyekre?! Hát akkor olyanok is vagyunk, mint akiket mostohák neveltek! Apropó, a Penny-ben nagyon finom a saját készítésű zakuszka, csak ajánlani tudom mindazoknak, akik nem szoktak otthon ilyen balkáni specialitást főzni ősszel, ez az első gyári, amelyiknek háziíze van! Sok helyről hallottam a napokban, hogy ezzel a kényszer-elszigeteléssel csak ráteszünk még egy lapáttal az elidegenedésünkre. Mert eddigis a kapcsolattartás a szomszédokkal, városon nagyjából a köszönésre szorítkozott, és viszonyunkat a kollegákkal általában a minimális kommunikáció jellemezte, noha, valljuk be, sokszor jólesik egy biztató szó. Én beismerem: amikor jókollegákkal, jóemberekkel két-három szót sikerül váltanom, egészen felDOBódom (mint a rekondicionált háztartási gépalkatrész), tele leszek ambicióval, és elhatározom, hogy lefogyok, és sportolok, és sokat írok meg olvasok (és “nem tudom mi ez, de jó nagyon!”), és egészen határozott hangnemben szerkesztem meg szombati műsoromat (pont olyan lesz, mint amilyenre apám annak idején jótaludt).

Most hogy leváltották a nemrég náci jelzővel (is) illetett anticovid-bizottsági elnököt, egészen megnyugodhatunk, mert jött helyette egy szakértőnő, akinek ugyan nem valami bizalomgerjesztő a neve (Pistol), az igaz, de legalább nem emlékeztet egy negatív filmhősre, nem katonatiszt kinézetű, hidegvérű pasi, akinek vérfagyasztó a tekintete. Mondom én, aki jobban szerettem régen, úgy általában, a férfivezéreket, és szorítok Pistol asszonyságnak, vezéreljen ki a koronakrízisből.