“A korona egy rohadt mágus, ha elkapom, úgyis kiheverem” – mondja karanténdalában Hodász András atya, aki a Tankcsapda dalait a jelenlegi helyzethez adaptálta. Most már tényleg telítődtem, nem is akarok hallani a témával kapcsolatban semmiről. Alkalmam volt ma beszélgetni kicsit a szemközti sportos szomszédommal, aki számomra a stabilitás példaképe, de aki most elárulta nekem, hogy eladó a háza. Ezt nagyon sajnálom, mert nagyon kedveltem, mint tőszomszédot. És vajon ki fog a helyébe költözni, ha a világ újraindul, és a lakásokat is újra áruba bocsátják? Egy mánélés vagy egy lagzilajcsis, aki hétvégenként nyomatja? Hát majd elválik, egyelőre heverjük ki a pandémiát.

Fizetésem előtt egy nappal elfogyott a pénzünk, mindenünk volt, úgy értem kaja szempontjából, csak a Laci cigije fogyatkozott vészesen. Nekem pedig szent elhatározásom, hogy nem mászok bele a bank által felajánlott overdraft-ba, amit a kártyámra nagyvonalúan tettek fel (mert tudjuk, hogy azt duplán fizeti vissza az ember, a bank sose jár rosszul!). Bármi is történjen, nem nyúlok hozzá! Egyetemista koromban olyan izgalommal töltött el felkutatni minden kabátzsebet, és úgy ujjongtunk, amikor pár lejt sikerült találnunk az ínséges időkben, ösztöndíj előtt. Az ötvenbanis vagy az egylejes egy vagyonnal ért fel! Most is nekiláttam lelkesen keresgélni, és már 15 lej volt egyben, és úgy drukkoltam magamnak, hogy már csak 3 lej kell előkerüljön valami télikabátzsebből, és arra is emlékeztem, hogy valamikor a télen, a rádió felé menet találtam a járdán, a Sáros utcában két egylejest, és annak is hogy megörültem, és azt tanácsolták a kollegáim, nem szabad elkölteni, mert csak akkor hoz szerencsét a találtpénz, ha megőrizzük! Megtartottam, de sehogy se tudtam visszaemlékezni, hova is raktam, felkutattam minden fiókot, de semmi! És akkor Lacinak a fogason lévő feketeszövetkabátzsebeit is átnéztem, és az egyik belső zsebben ott lapult 150 lej! Jézusmária! Előbb lázas boldogság öntött el, gondoltam, nem mondok semmit neki, nem említem, megtartom a nehéz napokra, aztán pedig kapcsoltam, leesett!, hogy ez az összeg csak számomra titkos dugipénz, ő nagyonis tud a jelenlétéről, és akkor elszomorodtam, majdnem sírtam, mint a Móricz novellabeli édesanya. Az egész hétkrajcárosdi, amiért úgy lázbajöttem, egy fabatkát sem ér! Ő nem is ismeri ezt az érzést, amikor koplalsz, nincs egy vasad sem, és felkajtatod, az egész házat tűvé teszed egy kis lóvé reményében. Eszembejutott az is, hogy éheztünk a Marasti téri bentlakás ötödik emeletén harmadévtől arrafelé. Akkor kaptunk rá, hogy a kajabérletünket eladjuk, és ruhát vegyünk rajta. Akkor még nem volt turi, hogy kivárd, amíg mindent egy lejre áraznak le, akkor új cuccokat kellett vásárolni jópénzért. Egyszer vettem egy hátizsákot, pont annyiba került, mint az egyhavi kajajegy a menzán, 625 lejbe pontosan. Aluminium fémkeretes volt, égszínkék, de nem az a szokványos, amilyennel jártak akkoriban a kirándulók. Annál eredetibb volt. Mintha külön nekem készült volna rendelésre. Sajnos nem őriztem meg, pedig olyan kedves volt nekem! És annyi kalandot élt át mellettem!

Laci azzal mentegetőzött, hogy a könyvelőnek volt félretéve a pénz, mivelhogy most nincs bevétele, félretette a következő hónapra a könyvelőnő részét, mert a cég könyvelése nem állhat le karantén alatt sem, még akkor sem, ha a könyvesbolt nem üzemel! Ezt nem nagyon értettem, de amikor másnap a katonás fehérnép felhívta kedves páromat, és követelőzött, és úgy beszélt vele, mint egy alkalmazottjával, mint egy tedd el ne vedd elő akárkivel, akkor beláttam, hogy Laciférjnek igaza van, ez a határozott hölgyemény ez nem tűr ellentmondást, sem halasztást. A cigire végül mégiscsak össze kellett kaparni a maradék 3 lejt is. A Sáros utcai talált szerencsepénzem megkerestem, de már semmi lelkesedés nem volt bennem, és feláldoztam a béke és a nikotinfüggőség oltárán.