Második napja, hogy egy vörösbegy megjelenik az ablakában. Előbb a stúdió produkciós kabinjának ablakából látta meg, amint a kerti öreg diófa egyik ágára szállt, de túl messze volt ahhoz, hogy lefényképezhesse, majd másnap, szombaton a nappalija széles ablakán keresztül pillantotta meg, jött az etetőre, amit a cinegéknek helyezett ki idén télen, de inkább csak a verebek használták, de ahogy az ablakban a mozgást észrevette, félénken el is röppent. LM soha életében nem látta még ezt a vöröses rozsdáshasú kicsiny madárkát, pedig még írt is róla!

A vörösbegy a mitológiában önfeláldozó, hősmadár, lemegy vizet vinni a pokol lakóinak, és amikor jön felfelé, a tollazata elől, a mellén megpergelődik, így lesz vörös. De mitikus madár Ludasmanyi életében is, Vörösbegynek hívták, vagyis angolul Robinnak az első könyvecskéje főhősét, kötet, amely soha nem került ki a piacra, vagy csak pár példányszámban. Legtöbb példányát LM elajándékozta közeli barátainak. Szégyellte, ahogy azt is, hogy annyira begerjedt tőle, módosult tudatállapotba került, ezért a következő könyveinél már tudta, hogy védekeznie kell, nem szabad többé extázisba esnie, mert főleg csak neki számít, csak neki jelent valamit, ha egy könyvet sikerül megírnia. Másoknak nem nagy vaszisztdasz. Hogy eddig erre miért nem jött rá, nem tudja. Talán azért, mert lélekben mindig is egy félénk kislány volt, aki abban a tudatban élt, hogy az élet körülötte forog, és mindenkinek fontos az, ami neki az.

A Vörösbegy a szerelméről szólt, aki egyáltalán nem volt egy szokványos figura, se magatartását, se természetét illetően. Egy kicsit másképpen csavarozták az agyát, amit LM nemigen tudott megérteni, de mivel elég empátiával rendelkezett, néha megpróbált a Robin bőrebe bújni, és onnan kikandikálva szemlélni a környező világot. Ami a Robin értelmezésében egy fordított univerzumot jelentett. Tele volt szörnyű, szívtelen hetérákkal és más borzasztó lényekkel, akik között Robinnak nagyon nehezére estek a mindennapok, de mindegy.

2012 telén történt, LM kivette pihenőszabadságának háromnegyedét, és nekifogott írni, naphosszat csak maguk voltak: ő, a laptopja meg az állatai. És mintha a laptop is megelevenedett volna, szuggerálta neki a mondatokat, fordulatokat, és szépen, lépésről-lépésre kialakult a miniregény. Vagy szerelemvallomás, ahogy az egyik kedves kritikusa nevezte. Vagy inkább vallomásriport? Nem is emlékszik pontosan a kifejezésre, csak azt tudja biztosan, hogy egy olyan, meg kell adni!, eléggé szimpatikus, összetett szó, amit életében akkor hallott először. Mert kritikusa óvakodott attól, hogy prózának nevezze az írását, érthető, hiszen az irodalmi kaszt is védi a maga közösségét, védi a külsősöktől, nehogy egy avatatlan személy beférkőzhessen! Pedig LM nem is akart sehovase beférkőzni, ő csak a maga gyönyörűségére írt, mert az írás tinikora óta nagy élvezetet nyújtott neki. Hogy aztán – valami csoda folytán – sikerült rátalálnia a maga különbejáratú kis könyvkiadójára, az már más lapra tartozik.

Szerelme akkor egy távoli városban élt, tőle több száz kilóméterre, és ő arra vágyott, hogy együtt lehessenek, ne csak a röpke hétvégeken, hanem hétközben is, mindennap. És akkor, ebben a nagy vágyakozásában, álmot látott: álmában Robin madárként jelent meg, és a technikusok meg a rendezők meg az igazgatók, és mindenki azt állította, és kitartott amellett, hogy Robin nem költözhet hozzá, mert nem hagyhatja el a fészkét. Azonban végül, nagy vesződségek árán, a technikusok, az igazgatók meg a rendezők összefogtak, közösen munkálkodtak azon, hogy felvillanthassanak némi reménysugarat. Ezt másnap elmesélte Szándu barátjának, aki ornitológus (is), egy bárban ültek a félhományban, de még így is kivehető volt a Szándu arcát elborító pír, amint csak annyit tudott LM fura álmát végighallgatva kinyögni: Te tényleg transzban írtad ezt a könyvet! Nem hiszem el, hogy nem tudtad: a robin az angolul vörösbegy!? Ludasmanyi értetlenül nézett rá: Honnan tudhattam volna, én nem vagyok ornitológus!

Közben a bárban a füstölgő pálcika leégett, már a Buddha-szobrocska ágyéka tájékáról szálldogált felfelé a keleti moszk vagy jázminillat, amely Ludasmanyit mindig kimenekítette a valóságból, és felrepítette az ő különbejáratú minimenyországába. Mert ő mindigis egy párhuzamos világba vágyakozott, ahol minden lehetséges. Még Robin madár hozzáköltözése is!

Szándu karácsonyra elhozta neki a megfestett madarat, amit LM a hálószobájába akasztott az ágyával szembelevő falra, hogy mindig láthassa! Hogy ha mégis találkozna a ritka madárral (talán nem is ritka faj, de neki még soha nem volt alkalma élőben megcsodálni), akkor egyből felismerhesse rozsdavörös begyéről.

Aztán utolsó nap, amikor már a kéziratot véglegesítették a kiadójával, aki most már egyben a szerelme is volt, a Vörösbegy cím hirtelen átalakult valami baljóslatú hosszú mondattá, amiből hősünknek csak annyit sikerült megjegyeznie: “a híres bábteathrum tragédiája”. Te jó ég! Milyen hideglelős! Mit akar ez jelenteni? És Ludasmanyinak megtépázott idegei felmondták a szolgálatot…