Valahányszor értelmes beszélgetést szeretnék folytatni, vagy beleszólok a Nagyok intellektuális eszmefuttatásába, visszakérdeznek, hogy a kutyáim jól vannak-e?! Ebből megértem, hogy az értelmes társalgásokban nekem nincs mit keresnem, ki vagyok zárva! Azt is megértem, hogy a spirituális érzelműeket a szkeptikus materialisták nem fogadják be, ez teljesen érthető, hiszen két ellentétes táborról van szó, és még van az is, hogy a humán végzettségű ismerőseim (tisztelet a kivételnek) azt feltételezik rólam bunkó mérnök vagyok. Erről mindig az jut eszembe, hogy az orvosis barátnőm, akivel sporadikusan néha-néha együtt laktunk (Kolozsváron) az ő Petőfi utcai diákbentlakásában, kiröhögött, amikor azt a szót használtam, hogy depresszió (PRESIUNE -DEPRESIUNE, nem a betegségre értettem, habár elgondolkodtató, hogy vajon miért vonatkozik pont ez a fizikai jelenséget fedő fogalom a súlyos pszichés zavarra is?), mert ez ugyebár egy orvosi szakszó, és nekem azt nincs honnan tudnom, hogy az mit is jelent! Hát ne is tudjam! Persze, akkor még a 90-es évek elején ezt a szót leginkább egy fizikai jelenségre értették (nem volt úgy elterjedve a búskomorság megannyi műfaja) , amikor egy szervben a nyomás alacsony, csak ő, a barátnőm, azt nem tudhatta, hogy a nyomás ugyanolyan alacsony lehet egy műszerben is. Elsőéves volt még, én meg már harmad, és akkorára a műszaki egyetem “anatómiájába” már eléggé beleástam magam. Kénytelen voltam, ha el akartam végezni a gépész szakot.
Mindenki annyira védi a saját szakterületét, nehogy oda kívülálló beférkőzhessen! De hiszen ez így volt évszázadokkal ezelőtt is, a céhek képviselői legtöbbször csak a saját gyerekeiknek adták tovább a szakmai titkokat, vagy az nagy dolog volt, ha egy nem közülük származó, alacsonyabb rendű fiatal elkezdett inaskodni náluk.
És az embert nemcsak akkor röhögik ki vagy mosolyogják meg, ha belekontárkodik a mások szakterületébe, hanem ha próbálja megosztani alternatív élményeit, hogy hogyan sikerült például mélyrelaxációval egy bizonyos testi fájdalmat megszüntetnie. Ez mondjuk akkor lenne szavahihető, ha bizonyítottan súlyos beteg lennék, és minden orvosi kezelés nélkül, a relaxáció, a lazítógyakorlatok hatására eltünne a jóldiagnosztizált betegségem. Persze a materialisták akkor is ráfognák, hogy véletlen, és semmi köze a “hókusz-pókuszhoz”. Mert most divat ateistának lenni, ha nem vagy az, akkor kizárnak a csúcsértelmiségiek köreiből.
Azt se tudom bebizonyítani, hogy önhipnózist alkalmaztam saját magamon az álmatlanságomra és szorongásomra, hogy kineveztem az almalevet altatónak, és akárhova megyek, egy ideje muszáj magammal vinnem egy nagy termoszban otthon facsart goldenalma-altatómat. Mert más, pl. a bolti lé nem hat, és az a vicc, hogy ez a szer (most már szernek kell neveznem!), úgy működik, mint egy rendes, komoly drog: ha keveset iszom belőle, korán felébredek, ha sokat, egész nap kába vagyok, és emiatt híztam el megint, mert a későeste elfogyasztott gyümölcslé hízlal, pechemre, és a rossz hírem saját magam számára az, hogy többé már nem tudom feloldani a hipnózist! Mint a Woody Allen filmben, nincs erre egy jólbevált kulcsszavam! Nem hat se a Konstantinápoly se a … mi volt a másik? 😜 Hiába próbálok arra összpontosítani, hogy mától az almalé nem altató többé, hanem teszem azt, ezentúl a mentatea veszi át ezt a szerepet, mert nem jön be! De még mindig jobb, mint antidepresszánst szedni!
Így hát eldöntöttem, hogy még jobban beleásom magam az alternatív tudományokba, mert bőven van még mit tanulnom 🙂