A szépszavak ereje

Nagyon intelligens lehetek, mert imádok egyedül lenni (most egy nemrég napvilágot látott kutatás eredményére utalok, amely szerint az intelligencia első jele, ha valaki előnyben részesíti a magányt). És minél több ideig vagyok egyedül, annál inkább nehezemre esik újra emberek közzé menni. Azt hiszem, ha jólmeggondolom, mindig is ilyen voltam. Féltem a társaságtól, aztán meg tizenévesen, egy tengerparti diáktáborban, kiderült rólam, hogy egészen szórakoztató, társaságbeli ember is tudok lenni. Mert lehet velem (vagy jobbanmondva rajtam) nevetni!

Azért tértem vissza a cigizéshez, mert a régi egyetemista éveimet idézi a füsteregetés, mert mindaz, ami nem jó vagy káros, de egy szép élményhez kapcsolódik, annak egészen megváltozik a jelentősége. Így hát szeretem a gyárnegyedek csípő szagát is, még ha meg is köveztek érte itt, ebben a kombinátbűzös városban. Amikor 2000-ben beiratkoztam Kolozsváron a mesterire, szinte újjongva indultam minden délután a kampusz felé, mert megint érezhettem azt a nehéz szagot, amelyet a közelben lévő gyógyszergyár árasztott magából, és amely semmit nem változott tizenév alatt sem, és amelynek hatására az egyetemi éveim illuzióit élhettem át újra.

Talán jobb lett volna megmaradni annak a naiv, bugyuta lánynak, aki voltam huszonévesen, de még harmincvalahány évesen is, mert akkor nem jutott el a tudatomig, ha rajtam nevettek, vagy burkoltan kigúnyoltak, nem érzékeltem a csípős megjegyzéseket, és nem vettem észre a rám vonatkozó kijelentésekben a gúnyoros felhangokat. És Istenem, milyen boldog voltam! Most pedig, hála (vagy sajnos) a tudatraébredésemnek, még a régi megjegyzések is eszembejutnak, és azokat is átértékelem és kielemzem. Minek is nem lettem laboratóriumi kutató vagy képzőművész, vagy hol élvezheti még az ember a magányos munka örömét? De én, amilyen peches vagyok, biztos akkor is csapatban lettem volna kénytelen dolgozni, és ott is megaláztak volna valamilyen agyafúrt laboratóriumi-orvosészjárásos módszerrel!

Ez talán most csak a vasárnapdélutáni depresszió jele, amely óhatatlanul előtör sok ilyen túlérzékeny emberből, mint amilyen én vagyok, és főleg egy hosszú, mesebeli háromnapos hétvége után. Biztos, velem ellentétben, sokan alig várják a hétfő reggelt, például a vérszomjas, szadista vezérigazgatók, akik már égnek a vágytól, hogy újra leteremtsenek egy-egy alkalmazottat a hételején, és aztán nagy élvezettel folytathassák ezt a tevékenységet péntek délutánig.

Mi ebből a tanulság? Ha az ember ennyire mimózalelkű, akkor ne kezdjen el írni, még blogot sem, mert előbb-utóbb előjönnek azok, akik a lelkébetaposnak. Még a közvetlen környezetében is.

Hát eldöntöttem, hogy leteszem a lantot, Nem posztolok semmit! napot, hetet, hónapot, évet tartok, minden társaságban elnémulva hallgatom mások poénjait, és a sajátomat magamnak tartom meg. Minden, ami megtöri ezt a kedves, jóleső magányt, minden ellenséges számomra, még az is, ha Luciférjem (aki fellázadt e jópofa poénos név ellen, amit sajnos nem én találtam ki) felébred délig-alvásából, és megzavarja nappalis ablakonkinéző révületes örömteli egyedüllétemet. Bezárkózom a védőburkomba, bezárom a lelkem, és a jövőben bölcsen hallgatok.

Mert a csend hatalma nemrég megtört, és a szavak nem bizonyultak elég erőseknek! Még a szépszavak sem!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s