A vasárnap esték

Ludasmanyi most már megértette, hogy kik vagy mik azok, akik a ház fogságában tartják. Talán nem is a Ház szelleme az, ha van ilyen, hanem az állatai és növényei. Amikor a neves tévés bemondónő magányosan 17 kutyája társaságában otthonában álmában meghalt, akkor jött rá, hogy azok az emberek, akik nagyon sok időt töltenek az állatokkal, azok már nem vágynak emberi társaságra, beszippantja őket ez a párhuzamos világ, amelyet csak azok áhítanak és értenek meg, akik maguk is ugyanebben a világban élnek. LM ebbe a zenvilágba kerül minden hétvégén, és úgy érzi, erőszakot követ el maga ellen, amikor hétfőn muszáj kitörnie belőle, és visszakényszerülnie a valós vilába, ahol csak problémák vannak, és hajsza, és gyűlölködés, és időhiány, és rohanás, és értetlenség. Legalábbis az ő szemszögéből nézve ez jellemzi ezt a rideg, ellenséges, barátságtalan, mogorva világot. Nem akarja, nem vágyik ide, bármennyire is szükség van rá!

Neki nagyonis megfelel ez a poros kis nappali, ahonnan minden irányba kilátni, látja a havas udvart, a fehér, hócsipkézett fákat, a cinegéket, akik az etetőre járnak, ugyanolyan érdeklődéssel nézi, akár a cicái, és a szomszéd diófáját kopácsoló harkányokat, és hátul a mezőt, ahol a fehér-fekete tarka kóborkutya tanyázik, ellátni az erdő aljáig, és neki nem is kell több ebből a kinti világból. Szereti reggel kinn a teraszon meginni a kávéját, és biztatni három kedvencét, hogy játszanak, mozogjanak már egy kicsivel többet, mert ezt csak akkor teszik, ha ő is kinn van velük, szeret délután felmenni a dombra a kutyákkal, fel egészen az erdőig, még akkor is, ha öt juhászkutya próbálja őket távol tartani, szeret a Házzal foglalkozni, egy-egy sarkát sorban kitakarítani, mert amíg sorbaveszi az összes alapos takarítást igénylő zeg-zúgot, addig már kezdheti is előlről. De az állatok miatt a tisztaság csak egy napig tart, vagy télen, ha tartósan minusz fokok vannak, akkor lehet két napig megmarad a rend és takarosság látszata.

Néha úgy érzi, hogy ő a legpechesebb embernő a világon, sok más közelében élő társa időmilliomos hozzá képest, talán felajánlhatná a szüleinek, hogy gondozza őket, vagy a férjének, hogy segíti a munkájában, de a férje nem akarja a kényelmét felrugni, meg az életszínvonalát csökkenteni őmiatta, csak azért, hogy neki könnyebb legyen. Sokszor arra gondol, bár történne valami, létszámcsökkentés, és akkor önként jelentkezne, hogy őt menesszék elsőként. Mert nincs neki szüksége semmire se, csak időre. Persze, tisztában van azzal, hogy akkor nem lenne pénze külföldi utazásokra, de még a hazai tengerpartra sem, de ő ebbe is belenyugodna, ha a Házzal folytonos szimbiózisban élhetne, nyáron elbiciklizne a közeli üdüléhelyre, úszna egyet, napozna, olvasna, s aztán hazabicajozna. Vagy a Marosra járna lubickolni, oda, ahol a halászok szoktak pecázni, annyi lehetőség van, csak élni kell vele. Csak történne már valami végre! Valami sorsfordító!

Annyira erősen, teljes szívéből kívánta a változást, hogy a nappaliban a fotel alatt kiserkent a víz. Nem lehetett tudni honnan származik, de mintha egy forrásból bugyogott volna fel. A virágokat mindig, főként ilyenkor télen, kevés esővízzel öntözi, abból a két tízliteres vödörből, amibe még a fagy beállta előtt gyűjtötte az égi cseppeket a csatornából, tehát muszáj takarékoskodnia ezzel az értékes folyadékkal. Akkor meg honnan ez a víz, amitől átitatódott a fotelről lecsüngő futószönyeg alja, a Luciférje bundáspapucsa (nem saját ötlet, egy kedves olvasójától származik a humoros névferdítés, amiért LM ezúton is nagyon hálás neki!), és a laptoptáskája is. A vizet feltörölték, a papucs ott szárad a fürdőben a fűtőtesten, a másik kaloriferhez támasztva a laptoptáska, szerencsére a gép megúszta, hozzá nem jutott el a nedvesség. Luciférj startból meggyanusította Ludasmanyit, hogy biztos az öntöző borult fel, amúgyis olyan instabil, kerekded, korsószerű. LM tiltakozott, aztán ráhagyta, mondja csak a magáét, ő biztosan emlékszik, hogy üresen tette le azt a kék műanyag öntözőt a kisasztal alá, és abban is egészen biztos, hogy minden cserépvirágot gondosan, kevés vizzel öntözött meg aznap is.

Ez a kaktuszszerű gyönyörű virág mindig télvíz idején virágzik, most először eresztett nem kevesebb, mint öt bimbót!

Ez a titokzatos benti vízforrás Ludasmanyinak egy régi esetét juttatta eszébe, még abból az időből, amikor a kincses városban lakott, és őrülten szerelmes volt egy kollegájába. Akkoriban mindig magassarkú cipőkben járt, és nagyon vigyázott az alakjára, este soha nem vacsorázott, és konditerembe is bérletet váltott. Volt egy kis barna kétrészes felsője, egy szarafánszerű rövid ruhácska, nadrággal hordta, és volt hozzá egy boleróféle rövid kabátka, amit csak néha vett fel, inkább az előbbit viselte előszeretettel. Nagyon óvta, de amúgyse evett soha otthon utcai ruhákban, és a vendéglőben is, ahova biza elég gyakran eljártak – inkább sörözni, de néha ebédelni is – nagyon vigyázott, még véletlenül se egye le magát. Mégis egyszer, amiútán kiszedte a mosott ruhát a gépből, és amikor a barna szarafánra került a sor, hogy kiterítse, elborzadva fedezte fel, hogy egy tányérnyi zsírpecsét éktelenkedik rajta, elől a has tájékán. Teljesen elszíneződött az anyag, sötétebb volt azon a helyen, nem lehetett nem észrevenni. El nem tudta képzelni, honnan került oda a pecsét, hiszen ő mindig annyira vigyázott erre a ruhadarabra! Észrevette volna, ha a vendéglőben lepecsételi! Ez valami nem evilági szennyfolt lehet vagy mi, gondolta (pedig akkor még nem foglalkozott párhuzamos dimenziókkal). Többet nem tudta hordani, hiába mosta ki, vanish-sel is, a makacs foltot nem lehetett semmivel sem eltávolítani. Azért évekig őrizgette a kedvenc kis cuccot, szinte gyászolta, de aztán csak eldobta, talán pont akkor, amikor Vásárhelyre készült költözni.

Ahogy minden eddigi fura potterséget, ezt az utóbbi vizes esetet is elfogadta, napirendre tért fölötte, ahogy napirendre tért afölött is, ahogy a konyhában a minap magától elpattant egy vastagfalu, üres pálinkáspohár, ahogy a falak gyakori ropogását is megszokta már, és sorolhatná a házban történő, megmagyarázhatatlan jelenségek listáját. Ludasmanyi mégsem mondhatja, hogy nem izgatja a dolog, és nem várja titokban, hogy újra valami rendkívüli történjen. Hiszen ez magának a Háznak a megnyilvánulása!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s