hogy bejegyzéseit közösen írja az olvasóival. Erre azután jött rá, amiútán arra is ráébredt, hogy néha a beszélgetőpartnere agyából veszi át, kölcsönzi a keresett kifejezést, amikor lapszusza van, és a társának agyában megvan az ő memóriájából hirtelen kiesett szó, elég, ha csak ránéz, azonnal eszébejut, mit is akart mondani, és hogyan. A blogbejegyzésekkel pedig az történik, hogy ha valahol sántikál a szöveg, az írás fogyatékossága ellenére, meg kell osztania, amikor elkészül vele, mert ahogy a követői elkezdik olvasni, ő pedig az ő szemükkel futja át megint a szöveget, azonnal megtalálja a hibákat, és mintha csak az olvasók szuggerálására javítaná ki őket. Számára az olvasószerkesztők a blogjára látogatók táborából áll össze. Miért ne élne hitelesen, és miért ne osztaná meg ezt a szakmai titkot (is)?

Az ő élete fordulópontja 2012 áprilisában következett be, amikor Lacival felvették egymást facebook ismerősnek. Ott van a közösségi oldalon, le lehet csekkolni. Ez az a dátum, amikor Winston Smith 1984-ben naplót kezdett írni, amikor ráébredt, hogy egy rendőrállamban él, és semmi sem úgy van, ahogy azt neki beadják. Tudjátok, George Orwell. Tiltottlistán volt, aztán meg 89 után valóságos dömping árasztotta el az országot, románul, magyarul terjesztették, de Ludasmanyi unta elolvasni, főleg az elején, ahol az angszoc szabályait ecseteli az író. Vagy nem volt elég érett ehhez a könyvhöz sem, mint sok minden máshoz. De most szerencsére kinyílt a szeme, és nem akar siránkozni azon, hogy mit mulasztott el élete során, hanem hátralevő évei első napjaiban ki akar használni minden pillanatot arra, hogy megvalósítsa, amit eddig nem valósított meg!

Szombat lévén, felkelt hát 8-kor a telefonja csörgőórájának hangjára (annyi ambició azért még nincs benne, hogy magától felébredjen, még ha hőstettek végrehajtására készül is! 🤣), bepakolt egy mosást (egy hét alatt két mosásnyi szennyest gyűjtenek Lacipárjával együtt), beindította 1984 hangoskönyvét, amit a Vakok és Gyengénlátók Egyesülete rendelt meg, és egy neves magyarországi színész olvasott fel, és nekilátott sepregetni. A reggeli kávéját, mint mindig Laci hozza be a hálóba, erre korlátozódik a luxus az életében, nem részesül olyan kiszolgálásban, mint egyesek (lennebb pontosítok). Már korábban kifejtettem, hogy miért kerüli a porszívózást, hát azért mert aközben nem lehet hangoskönvet vagy dokumentumfilmet hallgatni a neten. De így ezzel a módszerrel Ludasmanyi elvégezheti női teendőit, takaríthat, mosogathat (néha manuálisan) és kavarhatja a rántást, miközben művelődik és próbálja fejleszteni magát. És sokszor eltöpreng azon, hogy a kisgyerekes anyukáknak vajon milyen megoldás körvonalazódhat, hiszen nekik mindemellett a gyerekkel is foglalkozniuk kell. Vagy csak a nagyon okos, energikus anyukák képezhetik magukat, akiknek a gyerek lefektetése után még van energiájuk olvasni, tanulni, és mindezt nagyon gyors ütemben végezni? Akkor a versenyben a nők megint lemaradnak, és ebben a férfitársadalomban csak a nagyon erős nőké a mezőny? Egy interjúalanya mesélte, aki végigutazta Afrikát, hogy ha a fekete kontinensen nőnek születtél, rabszolgának születtél. És itt a fehér kontinensen vajon minek? Ez nem ugyanolyan rabszolgaság? Két műszak jár a nőknek startból, egy a munkahelyen, egy meg otthon! Az marad fenn a versenyben, aki nagyon leleményes. Ludasmanyinak egy másik interjúalanya, egy írónő pedig arról mesélt a minap, hogy létezik Magyarországon olyan férfiíró (milyen furán hangzik, a férfiak csak simán írók, vagy bármilyen mesterséget is űznének, nem érzi senki a szükségét, hogy a férfi szót eléhelyezze), aki reggel bevonul az írószobájába, a hűséges, odaadó felesége beviszi a kávéját (mint nekem Laci, csak azzal a különbséggel, hogy neki nem kell utána munkábamennie), délben pedig szólítja, hogy Drágám, kész az ebéd! Létezik manapság ilyesmi? Nemcsak a Jókai idejében létezett? Így könnyű alkotónak lenni! – álmélkodik Ludasmanyi, de ettől még eltökéltebb a szándéka, hogy azért sem hagyja magát! Az Isten azért adott esélyt az embernek, az asszonyembernek is, hogy éljen vele! Takarít szolgalmasan, már a felmosóval bajlódik, és mindjárt a ruhákat is kiszedheti, közben Laci-párja beindította a leányuktól örökölt rozoga mosogatógépet, amelyért LM nem győz eleget hálálkodni! Használni ugyan nem tudja, ezért kéri meg minden alkalommal a kedves férjét, mert kicsit macerás belehelyezni az edényeket, poharakat, és evőeszközöket, aztán meg az ajtaja se zár rendesen, muszáj kitámasztani egy fotellel, de úgy, hogy még véletlenül se maradjon egy kis rés, ahol a víz alattomosan kicsordogálhat. Így megy náluk a mosogatás, és ilyenkor Ludasmanyit nem érdekli se a számla, se a vízpazarlás, amiről a környezetvédők prédikálnak. Egy olyan nőnek, akinek teljesműszakos munkahelye van, és nem keres annyit, hogy házvezetőnőt tartson, mint Laciférje könyvelőnője, annak muszáj ezt a kompromisszumot megkötnie.

De hagyjuk ezeket a hétköznapi dolgokat! Végülis pararegényt vagy sorozatot vagy mit ígértem, és abban sok-sok parafenoménnek kell lennie! Az első megvolt, ez a gondolatátvitel az írás szerzője és olvasója között, ami LM-nak oly nagy hasznára válik, de mára még tartogatnia kell valamit számára a Ház szellemének. Most már csak így nevezi. Ez a Ház szelleme utasította annak idején, az elején, hogy a szobában írjon, és most amikor Orwell könyvét hallgatja telefonról, közben megtörténik a mai második potterség (Emlékeztek, a Poltergeis-t nevezte el Laci Potterségnek, mondjuk a Poltergeist kopogószellemet jelent, de Laci értelmezésében ez egy gyűjtőfogalom, és mindent fed, ami a fura és para kategóriába tartozik). Az okostelefont az éjjeliszekrénye melletti könyvhalmazra tette, de mégis a színész hangja mintha kissé távolabbról, a ruhásszekrényből jönne, a valódi és a vélt hangforrás között olyan egy méternyi távolság van. Nem mintha ez akkora nagy szenzáció lenne, de Ludasmanyit mégis mulattatja, mert a Potterszellem játékosságát véli felfedezni benne, aki a jelenlétét akarja ezen az úton keresztül is tudatni vele. Majdnem olyan érdekes, mint amikor a Maros-parton a kőtömbről a vizet, és az abból kiálló nádszálat figyelve, azt érzékelte, hogy elindulnak a kővel együtt, és tutajoznak. Csodálatos utazások, szárnyalások ezek, és némileg kárpótolnak egy ilyen átlagos hétvégeken, amikor igazából (vagy kvázi) nem történik semmi.

Ugyancsak a nemrég elkezdődött hétvégén hősünk azt is eltökélte, hogy nem mond le a szerelem gondolatáról. Szerelem nélkül nem lehet élni, ugyebár az mindent pótol, tudjuk Petőfi óta, és magát a szerelmet pedig nem pótolja semmi! Hát kultiválni fogja, még ha erőszakkal is, ezt a titkos érzelmet, még ha mindennap tápszereznie is kell, akkor sem hagyja kiveszni a szívéből! Hiszen ennek köszönheti a városibiciklis bátorságát, a bloggerkedését, az optimizmusát, és végülis az eltökéltségét. Nem fog olykönnyen túladni rajta. Még csak azért sem! Mert van annyira egoista! Sose mondj le az álmaidról! Nem ezt szajkózzák a milyen emberek? Milyen trénerek is na? A motivációs előadók, csak eszembejutott!

Ez a tény, hogy Orwell hőse pont április 4-dikén vette a bátorságot, és kezdett el naplót írni, pont azon a napon, amikor Ludasmanyi jövendőbeli Laciját felvette a facebook ismerőseinek listájára, ez oly nagy lelkesedéssel töltötte el, és ismét meggyőzte arról, hogy íme, minden ezen a világon egy jól meghatározott céllal történik, és ha ő történetesen nem talál rá Lacijára azon az emlékezetes 2012 áprilisának elején jövendőbeli párjára, akkor soha nem változik meg gyökeresen az élete, nem vesz ekkora fordulópontot, még ma is ott sinylődne szorongásos kis életében a monostori toronyblokk hetedik emeletén. De eljött az a bizonyos április 4-dike és mindent a visszájára fordított! Hát nem csodálatos?