8 óra 54 perc volt, amikor az üzlettől elindult, tudta, el fog késni! A Sárosutca alján találkozott a Pálcika nénivel. Amikor autóval viszi a férje, akkor is késő már, ha a Bolyai téren jön szembe a nyakigláb nő, hát akkor most! Amikor gyalogosan igyekszik a stúdió felé. Kész agyrém! Több mint tíz percet fog késni! Azt érezte, kiégett, nincsenek már ötletei, nem tud teljesíteni a munkahelyén sem, írni se bír már, és a tenger után sem vágyakozik. Ami nagyon súlyos az ő esetében. Nem merne lovastúrára sem vállalkozni, és a szerelem sem nyom a latban már. Semmit. Elillant, elment, ahogy jött, nincs többé. Mintha nem is lett volna soha! Semmi nincs, csak a ház, az állatai, amelyek minden energiáját felemésztik, és Madárka. A nyomorék, pehelykönnyű, csontsovány Madárka, akit úgy kell etetni, mint a húsvéti libát. Azzal a különbséggel, hogy Madárkának minden szem kölest be kell imádkozni a szájába, aztán meg könyörögni kell neki, hogy nyelje is le. A melle is fáj egy ideje, és kövér, visszahízott 80 kilóra, de már nem érdekli az sem. Miért? Kinek kell neki csinosnak lennie? Senkinek! Ha nincs szerelem, nincs ambició sem!

Madárka a Madárka c. könyvről kapta a nevét, habár ő már csak a formájával emlékeztet valamennyire egy szárnyasra. Ma elvitte az állatorvoshoz, aki nem akart pénzt elfogadni azért, hogy megvizsgálta, és beadott neki két erősítő injekciót meg egy gyulladáscsökkentőt. Azt mondta, semmi izom nincs már a mellkasán, nézzük csak meg, tapasztaljuk meg magunk is! Ahol a tyúkoknak a mellehúsa szokott lenni, ott Madárkának csak a kiálló csontja volt. Azt tanácsolta, erőltessük bele a vitaminos vizet. És idegrendszeri problémái is vannak, nem tud a karmaival fogózni, nézzük milyen bénán tartja a lábait! Hazafelé a kocsiban Madárkát végig rázta a hideg. Azt hitte, ez valami szívinfarktusféle, mint amilyen a lánykutyájának volt, másodjára, amikor meghalt. Azt hitte, ezt nem fogja túlélni. De túlélte, és csak nézett azzal a vádló tekintetével. Igen, ő a hibás, mert bezárta délelőttönként a kalitkába, és egyszer fejre is ejtette a fürdőben, amikor a szemeiről törölte le éppen a csipát. Azután nem volt már egyensúlyérzéke. De ha lett volna azelőtt, akkor nem esett volna fejre, a szárnyaival egyensúlyozott volna. Szomorúan gondolt arra, hogy többet már nem filmezheti le a madárjógát. Minden gyakorlatnál Madárka a vállán ült, szépen tartotta magát, és igazodott a mozgásokhoz. Ha pedig  tenyerébe vette, ügyesen visszamászott a vállára. Imádott a tarkóján a hajába megbújni. Ott volt az ő kis menedéke. Madárka két hét alatt kicsi összetöpörödött galamböregasszonnyá vált. Megbölcsült. Érdekes, hogy a beteg gyerekek és gyermekállatok is mennyire meg tudnak bölcsülni. És ő is vele együtt. Mindenki posztolja a havas hegyeket. Ő pedig már nem vágyik sehova, még a dombra sem a kutyákkal. Csak itthon akar ülni, hogy Madárkát gondozhassa. Pedig már régen lekésett a gondoskodással, Madárka reggel óta nem ürített, csak néz ki bölcsen és vádlóan a rögtönzött kis fészkéből, gondozója mellkasán körbecsavart sál közepéből. Legalább egymás szívdobogását hallgathatják. Még egy ideig…