Autókád úr

Ludasmanyi rájött: ahhoz, hogy pénteken éjjel nyugisan aludhasson, előre le kell gyártania a műsorait. Mert Ludasmanyi a rádiónál dolgozott. Sose hitte volna, műszaki egyetemi hallgatóként, hogy idejut. Nem mintha ez egy rossz hely lenne, hanem mert huszasévei elején ez a szakma még annyira távol állt tőle, mint mondjuk az orvosi vagy az ügyvédi hivatás. Habár, ha meggondoljuk, elsőévesként, amikor terhesen sietett át a gyaloghídon a Politechnika egyetem impozáns épülete felé, és azt a dalt dúdolta magában, amit azóta se talál sehol, és soha többé nem hallott, hogy “Látom, tétován mész a híd felé  ködben/ És a villamos visz a hídon át/ Látom nem jössz többé, és látom közben/ Azt  sohase múló éjszakát!”, a dalszöveg mellett, mindig azt ismételgette magába: “Nem baj, Feketefiú nem szeret, de én mégcsakazértis író leszek!”

Persze nem lett író, de nagyon hamar közeli kapcsolatba került az újságírással és a művészvilággal. Már az egyetem elvégzése után! Ott ücsörgött a kolozsvári nagypostán, várta a pénzt a szüleitől, – miközben már két hete “klandesztin” lakóként, jogtalanul bitorolta orvosis barátnője diákszállását, hisz az egyetemi év végetért, minden társa hazautazott (csak ő maradt ott magnak), és úgy képzelte, a város olyan kihalt nélkülük, mintha háború söpört volna végig rajta -, egyszercsak a hallban, fenn az elektronikus kijelzőn megjelent, hogy Hírszerkesztőt alkalmaz az Eastern Press Service magánhírügynökség. Ahogy kézhezkapta a pénzt, egyenesen odasietett, és nagy meglepetésére egy volt osztálytársnője nyitott ajtót. Fel lett véve! A szorongás és sötétbentapogatózás csak ezután következett, mert Ludasmanyinak fogalma se volt, semmit nem tudott a hírszerkesztésről. Két értelmes mondatot összerakni is kínkeserves munka volt számára, sose szerette a nyakkendős szövegeket, most aztán mégjobban megutálja őket, és meg is akart futamodni! Stoppolni is kiállt a nagyváradi útra,  eltökélt szándéka volt, hogy előbb a barátnőjéhez megy, kiönti a lelkét, aztán meg irány haza falura, de mint mindig, Ludasmanyira akkor is vigyáztak az angyalok, mert egyszercsak, mintha a semmiből öltött volna testet, Autocad-ot oktató volt tanára jelent meg előtte, és számon is kérte volt diákját, hogy mi ez a megfutamodás, ingyenélő akar lenni a szülei nyakán? Szedje össze magát, de gyorsan, és irány vissza abba a hírszerkesztő irodába vagy micsodába! Mert Autókád úrnak se volt fogalma, hogy a hírszerkesztést eszik vagy isszák, de annyit biztosan tudott, hogy munkahely, és első lépés, ugródeszka a további karrierhez. Így hát Ludasmanyi megmenekült a munkanélküliségtől, és attól, hogy a szülei kénytelenek legyenek őt eltartani, még ha cseppet sem tetszett neki ez a visszatáncolás, visszacurikkolás. Két óra késéssel érkezett meg a tágas irodába, mert a magánhírügynökség a főtéren volt, pont a házasságkötő iroda szomszédságában, megvolt a patinája az épületnek is meg a belső helyiségeknek is, hatalmas ajtók, régi bútorok, bordó bársonnyal bevont, kényelmes fotelek, de ő mégis feszélyezve érezte itt magát, úgy általában mindig, nemcsak ezen az ominózus napon, amikor mindenki – számára érthetetlen, megmagyarázhatatlan módon – úgy tett, mintha pontos időben kezdte volna meg a műszakot! Egyik kolleganője filozófiát végzett, a másik kollegája bölcsészetet, a harmadik kémiát, nagy általános műveltséggel rendelkeztek mindhárman, és tájékozottságban se maradtak alul, neki pedig egyelőre nem volt erőssége sem a politika, sem a világtörténelem. Fél évnek is el kellett telnie, amíg végre biztonságban érezte magát a bőrében, ami annyit jelent magyarán, hogy némileg kezdett elégedett lenni  az általa megfogalmazott mondatokkal.

Amikor később barátnőinek mesélte, hogyan materializálódott ott az út szélén, a stopposoknál, hogyan látta előbb hományban az arcát kedvenc tanárának, majd egyre élesebb lett a kép, egyre jobban kirajzolódott a kontűrje, míg végül teljes mivoltában odateleportálódott elé Autókád úr, senki nem hitte el neki. Ahogy nem hitték el a fura szerzeteket sem, akik az erdőben szaladgáltak, ugráltak előtte, mint a kenguruk vagy mint nemlétező fekete-fehércsíkos, embernagyságú futómadarak, és azt sem hitte senki, hogy Slenderman-nel is találkozott egyszer, ugyancsak a sötét rengetegben…

Akkor kezdődött életreszóló barátsága jelenlegi párjával (legalábbis reméli, hogy életreszóló!), naponta több órát beszélgettek telefonon, és legtöbbször akkor, amikor Ludasmanyi Didilány nevű idős kutyatársát sétáltatta. Amikor elindult felfelé a monostori, árokmenti járdán, még nem sötétedett, de aztán felhívta Lacit, dumáltak-dumáltak, és ő észre se vette, hogy beszélgetés közben szépen lement a nap. Tavasz volt, olyan május közepe lehetett, ő csak ment, mendegélt a hűséges, drága kis Didkóval, aki póráz nélkül sem távolodott el tőle, soha nem kóborolt el mellőle, közben a napi eseményeket tárgyalták, kommentálták újdonsült barátjával. Az ösvény, amin sétáltak, párhuzamosan haladt az erdő szélén, így hát nem volt túl sötét körülöttük, a városi fény beszűrődött a fák lombjai alatt, és ahogy ott masíroztak ketten, ő meg az öreg kutyusa, és a telefonvonalban ott volt velük Laci is, egyszercsak egy óriási, vékony ember körvonalait pillantotta meg az ösvény baloldalán, az egyik fa törzsének közvetlen közelében. Nem volt biztos benne, hogy jól látta-e, amit látott, az is megfordult a fejében, hogy talán felakasztotta magát az illető, azért van olyan magasan a feje, a lombkorona magasságában, de azt már nem volt ideje megfigyelni, hogy leér-e a lába a földig. A látvány módfelett ijesztő volt, szinte gondolkodás nélkül elkezdett rohanni, ahogy csak bírt, vissza se mert nézni, közben a telefonkapcsolatot se szakította meg barátjával, zihálva ecsetelte neki futás közben, hogy mit látott, és azt is, hogy sejtése szerint öngyilkosságról lehet szó. De másnap sem az újságokban, sem a rádióban, sehol nem jelent meg, hogy a monostori erdőben valakit felakasztva találtak volna. Most hogy így visszaemlékszik, csodálkozik is azon, hogy akkor egyáltalán nem gondolta tovább ezt az ügyet, és hogy fel sem tűnt, hogy nem hozta le a sajtó az öngyilkossági esetet. Csak most, hét év után, amikor ezt a Slenderman dolgot megtalálta a youtube-on, akkor eszmélt rá, hogy ő is azok közé a kevesek közé tartozik, akik láttak ilyen misztikus, fura szerzetet.

Azonban Ludasmanyinak bele kellett nyugodnia, hogy ő az az ember, aki semmit nem tud kézzelfogható tényekkel bizonyítani, még azt sem, hogy ma hazafelé jövet, a bicaján majdnem megsúrolta egy kamion, aztán meg a kanyarban majdnem szembement egy másik bringással, aki előtte levágta a kanyart. Pedig fejkamerája is volt, ami vételezett, csak véletlenül azt is leállította útközben egy lehajló ág, amibe beleütközött!. Arról nem is beszélve, hogy amikor végre egy nagy csillagász jött el a NASA-tól Kolozsvárra, akivel akkora megtiszteltetés volt interjúzni, hogy ilyen megtiszteltetés hősünket még soha nem érte karriere során, hazaérve, kiderült, hogy a magnó semmit nem rögzített. Lehetséges lenne, hogy nem is volt ott azon a rendezvényen az a magyar csillagász, és Autókád úr sem materializálódott neki oda a semmiből az úttest szélére, és a kenguruként ugrándozó, csíkos futómadarakat sem látta, de még Slenderman-nel sem találkozott a monostori erdőben? Csak álmodta, képzelte volna ezeket a dolgokat?

Évekkel később, amikor már a rádiónál dolgozott, egyszer még összefutott Autókád tanárúrral, akinek lelkesen elújságolta, neki köszönheti, hogy Kolozsváron maradt, és most már munkakönyves alkalmazott a közszolgálati rádiónál. És hálából szeretne vele egy portréinterjút készíteni! Autókád úr csak bölcsen bólogatott, nem is gratulált, nem szabadkozott túlságosan, végül beleegyezett az interjúba. Megbeszélték a találkozót másnap délután 5 órára, egy Hajnal negyedi kávézóban, az időpont neki megfelel, mivel 4-ig van órája az egyetemen, mondta, és a kávézó is útbaesik hazafele jövet.

És Autókád úr másnap nem jött el a megbeszélt találkára…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s