Aki Trónok harca rajongó, annak egyszer az életbe el kell zarándokolnia Mdinába – jelentette ki Laci szombat reggel, és elvitt a legközelebbi buszmegállóhoz. Máltán.

Nem engedtem, hogy autót béreljen, mert Málta kicsike sziget, akkora területen fekszik, mint Vásárhely, mondták, ergo nincsenek távolságok, minden ott van egy köpésre. Hát elindultunk, én a nagy indiai tarisznyámmal, törölközőkkel, vizibugyikkal megpakolva, mert a terv szerint, estefelé majd úszúnk egyet a tengerben, valahol.

Hamar kiderült, hogy szombaton nem jár a busz, egy taxi intett, vegyen-e fel, de mi dacosan továbbmentünk, a következő megállóig, ahol már járt egy, ami Mostába ment. Nem indítottam el a sportórát, de volt vagy két kilóméter összesen a két megállóig. Ilyenkor Máltán kb 25 fok van, de ha süt a nap a fejedre, sokkal többnek tűnik.

Felültünk jobb híján a mosta-i járatra, és egy nagy dóm előtt leszálltunk, legalább azt nézzük meg, ha már útbaesik. Volt második világháborús óvóhelye is, és egy régi ágyu ki volt állítva az épület bal oldalára. Újságírós igazolvánnyal nem tudták, hogy beengedhetnek-e, félreállítottak, hogy várakozzunk, amíg jön az illetékes, aki tudja. Eluntuk a várakozást, szép ez kívülről is, mondtuk, és továbbindultunk.

Ja, elébb 5 euróért olyan pazar ebédet vettünk magunknak, hogy estig kitartott. Laci valami rizses-húsos-szószos lasagne csomagolásos melegételt, én egy valamilyen ugyancsak meleg lepényt, amibe spenót volt és még nemtommi, a vízzel és a narancslével együtt volt 5 euró s pár cent. A telefonja GPS-szét Laci beállította gyaloglásra, 3 km Mdiná-ig, itt van egy köpésre! A városszélén megebédeltünk, közben a kert mögött a tulaj szüretelte az olivabogyót. Sok bogyó még a járdára is hullt, fel is szedtem párat, mutassam meg itthon. Benn még volt egy gránátalmafája is. Micsoda kincs!!

Ott egyenesen felfele vezet az út. Laci ment elől, van annak egy húzóereje, ha előtted halad valaki, stimulál, nem fáradsz annyira el, és ha nem beszélgettek, van időd elmélkedni is. Ahogy mentünk, mendegéltünk, ő mindig kb 5 méteren előttem, rájöttem, miért mennek a keleti férfiak elől, és az asszonyok a gyerekekkel meg a csomagokkal hátul. Egyszerű: a férfi a felderítő, bármi, bárki is jönne szembe, ő van elől, ő szembesül a veszéllyel is, így védi a családját, a nő pedig azért cipeli a csomagokat, hogy a férfi keze szabadon legyen, tudjon védekezni, ha baj van.

Máltát azért nem éppen a gyaloglásra rendezték be, sok helyen elfogyott a járdánk, az úton kellett továbbmennünk. Életemben először mentem át körforgalomnál … gyalog.

Aztán végre ki is volt már írva, hogy ez az út vezet Mdinára, nem nagyon vannak útjelző táblák, csak amikor már ott vagy a közelben. Útközben láttunk állatklinikát, állatmentőautót, repülőgépmúzeumot, röptettek is egy embernélküli minirepülőt a fejünk fölött, és tök, krumpli, paradicsom, valamint szőlőültetvények mellett haladtunk el. És még néma rucákat is láttunk.

Aztán nagy nehezen elértük a kaptatót fel az erődítmény felé, ahol a Trónok harcát filmezték, és amelyet a csendes város néven találunk a világhálón. Az én fejemben az kavargott, hogy az arabok alapították, mert a neve arabos, és most végre Laci is megismerkedhet az arab kultúrával. Különben minden település neve arabos, leszámítva Vallettát, amely De la Valette nagymestertől kapta a nevét, aki 1565-ben visszaverte a török osztromot Máltán. Meg mindenféle deja vu érzésem volt, hogy mint R2D2 és az emberi nyelveken társalgó robotbarátja vándorolunk a sivatagban, amíg szemünk elé nem tárul a hatalmas vár kapuja. Meg az Ezeregy éjszaka meg a Weydoni asszonyvásárban is volt valami hasonló gyaloglásos sztori. Mindezeket egyben éltem át, miközben cipeltem a tarisznyám, izzadtam, és csak kevés vizet mertem inni, nehogy elfogyjon, és nehogy keljen pisilnem, mert nincs hol.

Laci már extázisban volt amikor a turistaparkolóhoz értünk, de kikötötte, ő azon a kapun akar bemenni, ahol a Trónok harcában bevonultak! Hiába volt fáradt, csökönyösen keresgélte a főbejáratot, pedig ott is felmehettünk volna egy lépcsőn.

Ez tényleg életem legkülönösebb városa, ha jött egy lovaskocsi, félre kellett húzódni!

Üzletek, szuvenírboltok, magánlakások, minden utcasarkon felhívás: Tiszteljük a lakókat, ne zajongjunk! Ezért lenne vajon a csend városa? És végre a Trónok harca!

Lacinak nagy kiábrándulás, semmi extra szuvenír, csak egy kulcstartót vásárolt, amelyiken írja a Trónok harca nem tudom milyen listáját. Nem dokumentálódtam e téren, beismerem.

Aztán egy katonás néni beterelt minket egy vetítésre, meg se mertük kérdezni tőle, hogy újságíróknak van-e árleszállítás, rakták is fel a fülünkre a fülhallgatót, és adták a szemünkre a három D szemüveget, Málta történetéről volt szó, Dragutról, a török vezérről, akinek nem sikerült bevennie a szigetet, s a máltai lovagrend történetének alakulásáról. Utána Please step to the next exhibition! Tereltek be egy földalatti kiállításra, ahol ugyanezek a mozzanatok viaszfigurákkal szemléltetve.

Utána még bementünk a bűntények és kínzások múzeumába is, de ezt nem akarom megmutatni, emiatt nem aludtam egész éjjel. Megelégedtem volna azzal is, ha csak a kínzóeszközöket látom, vagy csak ha ezt a kalodát kipróbálom.

Egy útikönyvben azt olvastam, hogy ne csak az épületeket nézzük, vegyük szemügyre a kopogtatókat is!

Jártam Amerikában, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, Görögországban, Indiában, Nyugateurópában pár helyen, de ilyen különleges városban még soha nem fordultam meg. Ahol alkalmad van egyes-egyedül egy egész utcát birtokolni percekig. Milyen szenzációs érzés lehet ittlakni…

Délutánfelé mégiscsak megittunk itt is egy helyi sört, CISK a neve, és pont most 90 éves!

Hat óra fele járt, amikor megkerestük a buszmegállót, és már tájékozódtunk, tudtuk, hogy Buggiba közel van a mi szállásunkhoz, ott strand is van, mehetünk fürödni.

Én is csak tíz percet uszkáltam, ha már egész nap cipeltem a fránya törölközőket, mégiscsak bemerészkedtem!

Itt most vége kéne legyen, de nem volt, mert a GPS szerint két kilóméterre voltunk a szállásunktól, ami különben egy szuper patinás hely, úszómedence, jó kis szobák, reggeli (még ha két nap után látni se bírod a vattakenyeret meg a csomagolt, szeletelt sajtot), de a lényege, hogy nagyon olcsó, csak tudni kell onnan bejárni a szigetet. A legközelebbi strandot is utolsó nap fedeztük fel, láttuk ugyan már másnap reggel, de ki gondolta volna, hogy ha egy ilyen korlát vezet le a vízbe, és egy ember van a parton, azt kinevezhetjük strandnak!? 🙂 Ott találtam utolsó nap, hazaindulás előtt az őscsigát, ami elmászott! Ugyanis egy rák lakott benne, s én nem szivesen lakoltattam volna ki, inkább lemondtam róla …