a Communitas támogatást a Ludasmanyi blogbejegyzéseinek kiadására, pár napja tudom, és próbálok úgy élni, mintha nem történt volna az égvilágon semmi, Pedig ez egy akkora áttörés az én kis középszerű, átlagos életemben, hogy el se tudjátok képzelni! De attól még továbbra is igyekszem kialudni magam, mert hiszen bicajjal kell hazajönnöm délután a városból, nem engedhetem meg magamnak, hogy kialvatlan legyek. Ugyanúgy próbálok a csúcsforgalom előtt hazaérni, ami azt jelenti, hogy a könyvesboltunkban már nem időzök annyit, mint régebben, amikor még a bringám rendesen működött, és nem kellett tartanom attól, hogy az út közepén ledobja a láncot, Hazaérve összeszedem a kutyakakit az udvarról, és megöntözöm a virágaimat, a kiskerteket későbbre hagyom. Aztán fehívom anyámat, aki mintha el lenne már tompulva kicsit, mindig ugyanazt kérdi: És Laci még nem jött haza? pedig megszokhatta már, hogy mindig azt válaszolom, Nem, anyu, csak 7 felé ér haza! Mikor végre valahára hazaér, és eszünk vagy nem eszünk (mert sajnos nekem fogyóznom kellene!), utána együtt megnézzük a Szex és New York két egymást követő részét, talán láttam már mindet, még ha nem is emlékszem, de olyan jó kis lájtos ellazulás számomra ez a sorozat. Minden este elábrándozom azon, hogy én is egy ilyen Carrie Bradshow vagyok, aki csak beleveti magát a város forgatagába, aztán meg hazamegy, leül a gép elé, és megírja. Nem feltétlenül férfiakról szeretnék írni, hanem úgy általában az életről, de végülis, a szerelem és a párkapcsolat témája az, ami mindenkit érdekel(het). A film után, ha van energiánk, és kellene, hogy legyen, felmegyünk a dombra a kutyákkal. Akkor biztosak lehetünk benne, és a szomszédok is megnyugodhatnak, hogy nem ugatnak majd egész éjjel. Én kilenc után olvasok, vagy dokumentum filmet nézek, a ma estével ellentétben, amikor e sorokat írom. Ilyenkor általában körém gyűlnek szeliden az állatgyermekeim.

Ő már nem sajnos, mert a KIcsikutyafoghagymákat, ahogy a pinduri testvérpárt elneveztem, fájó szívvel, de örökbeadtuk egy nyárádmenti faluba. Attól, hogy Ludasmanyit most beemelték a támogatott kötetek közé, attól még a világ ugyanolyan szívtelen marad, ugyanúgy fel kell kelnem reggel, és ugyanolyan álmos leszek, ugyanúgy fogunk vitázni a számlákon, és Laci ugyanannyi cigit fog szívni, mint eddig, és anyám ugyanúgy csak az időjárásról meg a detralexről (vérhigító) fog velem beszélgetni, amit meg kell neki vásárolnom hónap elején. És a kapus is ugyanúgy rámszól majd reggelente, hogy nyitva felejtettem a bejárati ajtót (pedig tiszta “kötényt” viselek általában), és valószínű újabb nemkívánatos kiskutyákat is ledobnak majd a kerítésünk tövébe.

Semmi se változik majd, csak én leszek még szétszórtabb munka közben. és úgy áltaában, még gyakrabban elhagyom a telefonom, az esőköpenyem, és a kulcstartóm, és Maros helyett gyakrabban mondok majd Szamost, Kerekdomb helyett pedig Monostort…