Vasárnap reggel, kilenc óra. A kutyák rettenetesen ugatnak, tépik le a kaput. Hét előtt felébredtem, voltam a mosdóban, és visszaaludtam. Laci-párom közben kiengedte a kutyákat a nappaliból, utána ő is visszaaludt. Az ugatás csak nem akar abbamaradni, alábbhagyni, valami fontos lehet, mondom kedves hálótársamnak, nézd már meg, mi történik! Mint nagyon sok polgártársam esetében, aki a szocializmusban szocializálódott, ilyenkor rajtam is egyfajta szorongás uralkodik el: vajon nem egy hivatalos szerv, aki azért jött, hogy átadjon egy felszólítást, megbüntessen a kutyák miatt, hogy miért hárman, és miért nem csak ketten vannak, egy végrehajtó, aki most a kocsirészlet befizetésének elmulasztása miatt jött elvinni pár anyagi javunkat! Ilyen paranójás gondolatok keringőztek az agyamban, míg Lacit költögettem és kapacitáltam, hogy lóduljon már!!

Laci, mint egy lassított felvételen, nyugisan felkel, félrehúzza a sötétítőt, kinéz az ablakon, s nemes egyszerűséggel kijelenti, hogy a kapuban áll egy ember! Erre én, kicsit még idegesebben megjegyzem, hogy nem megmondtam, hogy ez valami fontos lehet, ha a kutyák nem ijesztették el! Biztos nem egy utazó ügynök! Laci nem válaszol, egykedvűen kimegy, pár szót vált az emberrel, amiből én egy mukkot sem értek, a nem szűnő kutyacsaholás miatt, visszajön, és beindítja a kávégépet. Már annyira türelmetlen voltam, de mivel a kávégép is zajos, nem akartam kiabálni vasárnap hajnali 9-kor! Megadóan vagy inkább türelmetlenül, de megvártam, hogy a gép lefőzze a kávém, szerencsére mindig az enyémmel kezdi (mert ő ilyen rendes), aztán végre valahára, nagy komótosan, az ő kizökkenthetetlen nyugalmával vissza méltóztatott jönni a hálóba.

Na végre! Ki volt az? – teszem fel a kérdést gyorsan a fentebb említett félelmeim és szorongásaim fényében és függvényében. Egy ember – hangzik megint az egyszerű választ! Na és mit akart? – még mindig ideges vagyok! Koldult! Ettől megnyugodtam, hogy nem a rettegett hivatalos szerv, de ő folytatta: Azt állította, meghalt a fia! Meg is mondtam neki, hogy ilyesmivel nem szabad tréfálkozni, mert az Isten megbűntet! Főleg vasárnap reggel, templomozás előtt! Támadt egy rossz sejtésem, ezért tovább kérdezősköztem: Na és adtál neki? Mire Laci: Igen, 10 lejt!! Én teljesen elhűlve: Tíz lejt??? Még a hangom is majdnem elakadt! Hogy lehet 10 lejt adni egy koldusnak??? Laci értetlenül nézi kérdő és számonkérő tekintetem, és ugyanolyan nyugisan, mindegy magyarázatként, csak úgy odaveti: Hát, ha annyit kért! De tudattam vele világosan, hogy kihívja a sorsot maga ellen! Nem vagyok biztos benne, hogy megértette…

Sejtettem én mindig, hogy Laci nem erről a Föld nevű bolygóról származik, hogy a Zeta Retikuli 11-esről csöppent ide valamikor a 80-as évek elején, de azóta eltelt majdnem 40 év, csak kitanulhatta volna a Földön uralkodó dzsungeltörvények buktatóit! Azzal akartam érvelni, hogy 14 lej a mosószerünk (ha nem drágult meg közben), és pont most fogyott el! De tudtam, hogy erre meg azt válaszolná: Mire nekünk az a tíz lej, abból úgyse telik ki egy zacskó mosószerre!!

Hát mit tehettem, magamban puffogtam csak, aztán kijöttem ide a teraszra a laptopommal, hogy megírjam a történetet! Ha úgy vesszük, végülis csak jóljártunk ezzel az idegennel! Felébresztett 9-kor, amikor már épp ideje volt kikecmeregni az ágyból! Boldoggá tettünk szent vasárnap reggelén egy embert, mert portyázását siker koronázta, Böjte Csaba is megmondta: Jót tenni jó! Szolgáltatott nekem egy témát a blogomhoz, és végül, igazán hálás lehetek neki, hogy éppenséggel nem száz lejt kért, mert Laci képes lett volna kölcsönért szaladni a szomszédba, csakhogy kívánságát teljesítse! Ja, és ami még fontos: én, személy szerint, ismét nyertem egy megbizonyosodást azzal kapcsolatban, hogy egy űrbeli lénnyel élek egy fedél alatt! Ami amúgy egy fantasztikus dolog! Csak éppen a jó oldalát kell nézni!!🤣