Vagy szülinap és telepátia! – ahogy jobban tetszik 🙂

Amióta Vásárhelyre költöztem, csak úgy özönlenek felém az elhunyt emberek, közismert személyiségek, nagyemberek szelleme, de régi személyes ismerősök, rokonok is felkeresnek időnként odaátról.

De kezdjem az elején! Tegnap ugyebár szülinapom volt, és nekem ez a nap mindig olyan ünnepélyes, nem mintha szeretném ünnepeltetni magam, hanem mert érzem, ahogy vibrál valami a levegőben körülöttem, több az energiám, az életerőm, vagy másképpen több, mint más, szokványos napokon. Gondolom, a velem egykorúak még emlékeznek, hogy az első (munkahelyi) számítógépeken bioritmus grafikákat készítettünk, megadtuk a születési adatainkat a gépnek, és az kidobott egy szinuszgörbét, amelyik világosan kimutatta, mikor vagyunk magunk alatt és mikor vagyunk a csúcson, hullámhegyek és hullámvölgyek váltakoztak rajta, és én úgy emlékszem, hogy az altalános jellemző az volt, hogy a szülinapján mindenki csúcsformában van!

Most pedig be kell ismernem ország-világ előtt, és főleg a kedves páromnak, a nagynyilvánosság szeme láttára, mielőtt még a lényegre térnék, hogy tegnap kifosztottam a könyvesboltunkat, egy nagy raffianecc (anyám szokta így mondani) könyvet cipeltem haza, és köztük van egy régi könyv, ami a mesterséges intelligenciával foglalkozik. Néha jó régi könyveket is olvasni, hogy összevesse az ember, hogyan látták a jövőkutatók a kétezres éveket ezelőtt 40-50 évvel, amikor 2000 még olyan távolinak tűnt és sci-fi kategóriaszámba ment. 2001 Űrodüsszeia rá a példa. Egy román szerző azt írta 1972-ben, hogy 2000-ben már csak 20 percbe fog telni, amíg egy utasszállító repülőgép New-York-ból Párizsba repül. Hát nem igazán valósult meg, és kíváncsi lennék, hogy miért. Ha valaki tudja, mondja meg nekem is, én inkább az anyagi vonatkozásokra tippelnék, nem pedig a műszaki korlátokra.

A polcok rendezgetése közben, a kezembe került a Bréda Forrás kötete is 1980-ból. Egyetlen könyve volt meg nekem otthon annak idején, amiből egy mukkot nem értettem, sok volt benne a filozófiai eszmefuttatás. De Brédát ismertem, kedveltem, hát nagyon megörültem ennek a kis kötetnek, és biztos voltam benne, hogy most rá akar venni onnan messziről, ahol most tartózkodik (vagy lehet, hogy az a másik dimenzió nincs is olyan messzire, mert párhuzamosan létezik a mi valós(nak hitt) világunkkal együtt?!), hogy olvassak már el most valamit tőle, hátha az értelmi képességeim közben fejlődtek kicsit, a korral hátha bővült az érdeklődési köröm is, és mostmár felnőttem az ő posztmodern esszéihez!

Miközben búvárkodtam, hogy miket tudnék még lenyúlni (amíg egyedül birtokolom ezt a “szentélyt”), egy könyvkupacban, ami még nem lett felleltározva, megtaláltam egy rég keresett Méhes kötetet. Mintha szarvasgombát találtam volna, úgy megörültem, rögtön sms-eztem a megrendelőnek, hogy megvan az oly régóta vadászott Leleplezem a családomat, jöhet a könyve után! Ez a “kutatómunka” annyira felvillanyozott, szinte észre se vettem, hogy közben egy jóbarátom írt csetten, hogy hiába bujdostam el, nem menekülhetek a köszöntés elől! Azt válaszoltam neki: igen, nagyon messzire menekültem, a könyveim közé (mert az enyimek mind, még ha nem is véglegesen), és itt olyan csend és nyugalom van, mint a temetőben! Csak a sírkertekkel ellentétben, ahol hűvös szellő fújdogál, itt kicsit áporodott, nyirkos a levegő! Talán, mint a kriptákban és katakombákban. (Nem tesz jót a könyveknek, tudom, habár egy ideje beüzemeltünk egy rendes nyirkosságelszívót is, sajnos olyan sokat nem segít!) És ahogy ezt megírtam kedves barátomnak, már éreztem is az orromban a halottszagot: pont olyan volt, mint amikor 95-ben Bözsi néném halva feküdt a kisszobámban (ahol tinikorom keserves, szorongássalteli napjaimat tengettem, mert már akkor féltem a világtól, a külvilág és a társadalom mindig megriasztott), még az akkori liliomillatot is érezni véltem, ahogy keveredik az édeskés infuzió cukros, émelygős szagával, amit halmozottan sérült nagynéném szervezete az utolsó héten már képtelen volt befogadni. A liliomot én vittem a temetésére, mert úgy éreztem, olyan tiszta a lelke, akár egy hófehér virágé. Kicsit ijesztő volt ez a szaglás útján keletkezett hallucináció vagy mi, de megnyugtattam magamat azzal, hogy a halottaim életükben se bántottak soha, akkor most miért tennék?!

Itt most be kellene fejeznem, de nem tehetem, mert még történt egy különös dolog:

Egy román szerző magyarra fordított könyve egyszerűen csak ott termett előttem, ahogy rakosgattam a többit, pedig biztosan emlékszem, hogy azt a tisztakék borítójú kötetet sose láttam azelőtt. Sokkolt is kicsit, ezért beleolvastam: Zahei, a vak a kötet címe, elsőre annyira nem fogott meg, de a hátlapján kiderült, hogy misztikus íróról van szó, aki előszeretettel beemeli írásaiba a misztériumot, mágiát, hát szinte a homlokomra csaptam megvilágosodásomban: Na ezért került elő a semmiből ez a könyv, így már teljesen érthető! Utána pedig még találtam egy kötetet tőle, V. Voiculescu-ról van szó, ezt amit itt lefotóztam, be is pakoltam a raffia táskámba. Hogy majd itthon a hétvégén kitanulmányozom. Már a címadó írása is az álmok jelentését taglalja, szóval nem fogok unatkozni a hétvégén! De nemcsak velem történnek ilyen furaságok az üzletben. Laci is beszámolt már arról, hogy egyszerre égett ki mind a három körte, vagy csak úgy kikapcsolódnak a gépek, miközben a villanyt nem veszik el!

Ja és a telepátia! Annyi mindenről szeretnék írni, de tudom, hogy online mindenki inkább a rövid szövegeket részesíti előnyben, ezért Diderot-t most kihagyom, majd egy másik alkalommal, az még hideglelősebb történet! Olyannyira, hogy azt mondtam: ezt ép ésszel nem lehet kibírni, és nem is nagyon bírtam ki! 😜 De utólag most örülök, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen különös, nem mindennapi dolgok is megestek és megesnek velem. A párhuzamos világ néha megtisztel azzal, hogy keresztezi az utamat! És én ettől cseppet sem riadok meg (most már ezt felettébb izgalmasnak találom), a valóságtól azonban egyre gyakrabban :)).

Most már azt is megértettem, hogy az Aranyszalagtár azért (is) testálódott rám, hogy a holt lelkekkel foglalkozhassak (és nem úgy, ahogy Gogol Csicsikov nevű hivatalnoka tette), Engedjétek hozzám jönni a holt szerzőket! jeligével. Az egy szombat délutáni műsor a rádióban, ahol archív hanganyagokat játszunk be. Ma délután Kányádi Valaki jár a fák hegyén c. versét mondja el a szerző maga, egy 96-os felvételről. Imádtam, többször is végighallgattam, nem tudtam betelni vele! Számomra minden jó versben bennevan az isteni szikra és a másik dimenzió. Vagy nekem csak az mond valamit, amelyikben bennevan! Ne kérdezzétek, pontosan hogy értem ezt!

A telepátiát most röviden írom csak le, és azzal vége! Edward Casey, az alvó próféta szerint mindenki képes rá! Két ember kipróbálhatja magát úgy, hogy két hétig minden áldott reggel leírja, szerinte a másik, a társa most éppen mit csinál, és utána már a találgatásokban a hibalehetőség egyre kisebb, és egyre nagyobb lesz a bizonyosság, hogy amit az egyik gondol a másikról, az úgy is van! Én is ma reggel 7 óra után pár perccel ébredtem, óra nélkül, és mivel a párom Kolozsváron van a könyvhéten, 8-kor rákérdeztem: reggel hétkor ma éppen mit csináltál? És meglepetésemre azt válaszolta, hogy ő is pont 7 óra 7 perckor ébredt! Felébresztettem őt és ő is engem az egymás felé küldött agyi energiahullámokkal! Állítom én 😂

És E. Casey-vel ellentétben, én úgy látom, hogy a telepátia a hibalehetőségekbe kapaszkodik bele, ott bujik meg, vagyis ez az, amivel bizonyítani lehet némiképp az egybeeséseket. Ezt azzal tudnám illusztrálni, hogy van egy jóbarátom, aki, amikor új munkahelyi telefonszámot kapott, elküldte sms-ben, hogy mentsem le az új számát, amit én elmulasztottam akkor lementeni, és úgy jegyeztem meg fejben, hogy 0736-tal kezdődik. De hibásan rögzült az agyamban, mert hibásan vizualizáltam az üzenetet! Aztán, amikor először hívott, és a szám továbbra se volt lementve a telefonomba, akkor is úgy láttam (a valóvilág dolgaira homályosan reagáló lelkiszemeimmel), hogy 0736-ról hív. Mondtam is neki, hogy rögtön tudtam, hogy te vagy, mert megjegyeztem az első 4 számot! Közben az általam látott szám negyedik számjegye eltért, mégcsak nem is 9-es volt, hanem 2-es! Nem tudom, érthető-e az én alternatív logikám, de én ezt úgy értelmeztem, hogy ez egy konkrét, kézzelfogható bizonyíték a telepátia létezésére, amiben az én jóbarátom igencsak kételkedik :)) Mert másképp miért láttam én volna kétszer is 0736-ot, ha nem azért, hogy őt azonosítsam, amikor hív, ezzel az agyamba kivetülő téves számmal?!

Summa summárum, szerintem az ember minél jobban közeledik ahhoz a bizonyos másik életformához – a fent vagy lent vagy mellettünk létező párhuzamos világhoz – annál jobban kezd hinni a misztikumban! Jöhet a V. Voiculescu kötete! És a Hihetetlen magazin, amit – bármilyen hihetetlen – egy néni hozott be tegnap az üzletbe, azzal a spéci kéréssel, hogy rendeljük meg neki az össze többi számot 🙂