Mindig azt tanácsolják nekem, valahányszor panaszkodom, hogy örüljek, hogy élek, tudok járni, van mit ennem, innom, kvázi egészséges vagyok, nem halt meg senkim, egészséges a gyerekem, az unokám, az unokaöcsém, de még az állataimnak sincs semmi észlelhető fogyatékosságuk. És nem értik, hogy ennyivel miért nem érem be? Miért vágyom arra, hogy a saját önmegvalósításomon is dolgozhassak! Mert amikor ezt a siralomvölgyet el fogom hagyni, akkor már vajmi keveset számít, hogy az x éveim alatt volt-e elegendő eleségem, és az, hogy hiányt szenvedtem-e valamiben, meg hogy az új hűtőszekrényt meg tudtam-e vásárolni vagy sem, és hogy meglátogattam-e az első hat hónapban a csecsemő unokámat…

Lehet, hogy most megint a sértődöttség és a frusztráltság beszél belőlem, de kurvára rosszul esik, amikor egy kemény hét után, olyan hét után amely 7 (hetes) munkanapból állt, elkezdődik a következő, amikor végre van egy szabad délelőttöm, amit arra használok, hogy egy szuper előadást hallgassak a Művészeti Egyetemen, utána pedig kedves interjúalanyommal Bázelben és Zürich-ben kalandozzak képzeletben, és annyira de annyira feldob, hogy épp azelőtt találtam meg (tiszta véletlenül! – mert néha nagyon szerencsés tudok lenni!) azt az archív felvételt, ahol Bázel és a Telekiek kapcsolatáról beszél egy neves kolozsvári professzor, és úgy érzem, hogy érdemben hozzá tudsz szólni a témához (hallgassátok meg szombaton délelőtt 11 órától!), akkor minden átmenet nélkül egyszerűen azzal vádolnak meg, hogy menekülök a munka elől! Ezt nem akarom most itt tovább részletezni, hogy miért, de kúrvára nem esik jól! Hiába hangoztatják azok, akik a belső egyensúly elérésére oktatnak, intenek, hogy milyen egyszerű, és nem szabad kibilleni a zenségből, de csak az lehet zen, akit nem kérnek számon, aki a maga ura, maga dönti el, hogy mit csinál és azt hogyan! Egy csavargyári segédmunkás nem érheti el ezt az állapotot, és ha el is éri, kb két percig maradhat benne, munkaidőben!

Sokszor látok nagyon kimért, elegáns, kiegyensúlyozott hölgyeket, akik mindig szépen, választékosan, türelmesen beszélnek, fejtik ki álláspontjukat, miközben egy olyan láthatatlan pódiumon állnak, ahonnan nagyon könnyű elegáns mondatokat fogalmazni, és határozott álláspontokat kifejteni! Ott állnak azon a számomra elérhetetlen képzeletbeli pódiumon, és gyönyörűen, irigylésre méltóan érvelnek! Miközben én itt lenn a mélyben bizonytalankodok, ide-oda kapkodok, futkosok, mint egy mérgezett egér, hogy a legközhelyesebben fogalmazzak! Mert nekem nem adatott meg, hogy egy témával, ami lehetőleg a kedvencem, mélyrehatóbban foglalkozzam! Nekem csak az adatott meg, hogy … mindegy, ezt sem akarom részletezni… És hiába vagyok én úgy elragadtatva attól, amit éppen jól csinálok, mert azonnan jön a hidegzuhany, és számonkérnek azért, amit elmulasztottam! Mert kit érdekel Bázel, és az én tegnap felfedezett, értékes felvételem! Azokat, akik ott fenn ülnek, csak az érdekli, hogy nem írtam meg azonnal és instant és rögtön a honlapra egy fontos szabadtéri akciót! Miközben én olyan jól éreztem magam ott kinn a szabadban, a helyzet magaslatán, és magabiztosan és zenül! Most visszamenőleg azt a zenségemet is sikerült elrontaniuk, elkobozniuk tőlem azoknak, akik emiatt a mulasztás miatt utólag reklamáltak. De ilyen helyzetben, amikor fentről letámadnak, nem is tudok érvelni, beszuggerálják nekem, hogy igenis hibáztam, és szándékosan megfutamodtam a feladat elől, amikor nekem eszembe se jutott, hogy ezt is meg kéne csinálni! Ez a job is rám vár! Csakis rám!!

Ők nem tudják, hogy én annyira szeretek belemélyülni talán kevésbé fontos dolgokba, belemerülni, elveszni bennük, hogy hajlamos vagyok más – mások szerint fontosabb – dolgokról megfeledkezni, Eszembe se jutott akkor az a plusz feladat, mert a per-pillanatnyi jóhangulatommal voltam elfoglalva!

Igen, beismerem, hogy az én Maslow-piramisom minden porcikájában inog, egészen az alsó szintjétől kezdve a legfelsőig! Az első apró földrengés elvinné! Mert sokszor nincs pénzem, nincs érzelmi biztonságom, és még egy csomó mindenem nincs meg, az önmegvalósításról nem is beszélve! De ilyenkor megvan a lehetőségem a képzeletbeli világomba menekülni, egy másik fajta piramis titkaiba belemélyedni! És ezt senki nem fogja elvenni tőlem!!! Legfeljebb a szolgáltató, aki levágja az internetemet!