Daru madár, ha lehet,

vidd el ezt a levelet. mondd meg az én galambomnak, ne sirasson, felejtsen el engemet…

Gyerekkoromban mindig úgy meghatódtam ettől a nagyapámtól tanult nótától, mert annyira bennevolt a reménytelenség, aminek én mindig próbáltam ellenszegülni. És most, miközben itt a facebook hírfolyamát pörgetem lefelé, eszembejutott ez a szomorú dal, meg az hogy milyen kevés lehetőség volt régen a kommunikációra, a kapcsolattartásra, csak a darumadárban vagy a postagalamb szolgáltatásaiban bízhatott az ember!

Annyit szidjuk a közösségi oldalt, hogy időrabló meg valótlanságokat, ökörségeket terjeszt, tele van kamu hírrel, de én mégis szeretem! Mert szeretem a dolgok jobbik oldalát nézni, és csak a jó tulajdonságait figyelembe venni. Tudom, a régi romantikát nem hozhatja vissza már semmi, de a fb más formában, új köntösbe öltöztetheti a flörtöt és a szerelmet magát. Például adott esetben, ha mondjuk a szerelmesek összevesznek, és éppen örökharag van érvényben, akkor mondjuk a lány pár napra vagy lehet csak pár órára a szakítás után posztol valamit, a fiú passzív marad, nem reagálja le, a lány megint posztol egy ártatlan dolgot, mondjuk, hogy sétál a főtéren vagy kávézik egy barátnőjével, és akkor a fiú csak úgy, mintha nem jelentene különösebben semmit, nyom egy egyszerű like-ot. Aztán kis időre rá a fiú is megoszt egy képet, mondjuk egy virágzó fáról vagy a kutyájáról, és most már a lány is siet azt teccikelni. Mert hát kölcsönös kell legyen a dolog, ez a szabály, nem lehet ellene tenni: azokat, akik engem like-olnak, nekem is like-olnom kell, és így nem foghatja rá senki a lányra, hogy békülési szándékkal tette meg ezt a lépést. És utána már jöhet a poszt alá egy komment is, persze kedveskedő megjegyzés, nem akármilyen, és komment kommentet követ, like like-ot, és így szépen lassan, a fb segítségével egyszercsak észreveszik, hogy megint elkezdenek messengeren kommunikálni, a csettelés után pedig már jöhet újra a találka! Ebben az esetben a nagybetűs Facebook derekasan kitett magáért, és kibékítette a civakodó szerelmeseket. És nincs szükség többé se darumadárra, se postagalambra, se postásra.

Óh a postás, aki olyan fontos személyiség volt tinikoromban, akit annyira vártam, vártunk régen, hogy elhozza már azt a hőn áhított levelet! Igen, tudom a gyorsaság levesz a dolgok varázsából, mert annak idején az a bizonyos életbevágóan fontos levél egy hétig váratott magára, és ezzel szemben a messenger instant válaszlehetőséget kínál, de akkoris, én próbálom a modernkori csodákat előnyös oldalukról megközelíteni!

Amikor még a valóvilágban navigáltam, és én is egy kis jelentéktelen torzó voltam a hatalmas fáraó megcsonkított szobrának tövében! (1998 study tour a Karthagó utazási irodával) Azóta se jártam arrafelé, a Karthagó is megbukott, nem tudom mi lehet az oka, de Ráth-Végh azt állítja, hogy nem igaz a fáraó átka, pedig én olvastam, hogy még a Titanikon is szállítottak egy múmiát! És lehet azért süllyedt el!

De a szerelmen túl is van élet a neten, de még milyen! Régen mindig azon sajnálkoztam, hogy nem lettem kutató, régész, laboratóriumi orvos, bármi, ami behatóbb tanulmányozási lehetőséget nyújt egy bizonyos szakterületen, Mert ugyebár rádiósként nem lehet elmélyedni semmiben, nincs rá idő… De most úgy érzem, bármilyen furán is hangzik, hogy mindenre megadatott a lehetőségem, ha már nem lehettem szakértő, mindent megtudhatok a youtube videokból a végzet koponyájáról, a piramisokról, a majákról, Perzsiáról, a Nap ciklusairól, az aztékokról, az elveszett frigyládáról, és még Széchenyi Andor világutazót is elcsíphetem, amint Kína felé utazva, 1892-ben december 3-dikán belevéste a nevét, mint egy csínytevő kamasz, Perszepolisz ókori falaiba. 🙂 Mert ő sem tudta megállni, hogy ne hagyjon egy közönséges nyomot maga után az utókor számára …

Két hetes tavaszi pihenőszabadságom elrepült, mintha nem is lett volna, sajnálkoztam utólag, hogy csak egy blogot írta, hogy ellustúltam, hogy keveset olvastam, nem szerkesztettem meg a Ludasmanyi blogbejegyzéseit, nem mozogtam eleget, de aztán rájöttem, hogy nem volt hiábavaló ez a 15 nap, mert rengeteg dokumentumfilmet néztem, kertészkedtem, megtanultam a kínaiaktól, mármint a kínai fal építőitől, hogyan keverjek jó habarcsot a kőedényeimnek, újranéztem régi videókat a hunokról, az UFO-król, különös bolygókról, hajóroncsokról, a holt-tengeri tekercsekről, jól dokumentált összeállításokat, és a legfőbb megvalósításom az, hogy megtanítottam Nero-t pórázon járni. Így most már nappal is mehetünk sétálni, nem kell sötétetés után bóklásznunk az erdő aljában 😃

Beindult a kőedényes szezon 🙂 Ezek most épp száradnak, aztán majd lecsiszolom őket, nem maradnak ilyen durvák! Télen muszáj volt szüneteltessem a bizniszt, mert nem kötött meg a habarcs még a házban sem. Hiába, az anyag is érzi, hogy lehűlt az idő, még akkor is, ha a házban tartom.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s