Eldöntöttem az éjjel (mert az éj jó tanácsadó), hogy kiadatom Ludasmanyi blogbejegyzéseit, a saját költségemen! Ettől annyira lázbajöttem, hogy hajnali 5-kor kipattantam az ágyból, és első dolgom volt, hogy megírtam a szöveget a hátlapra! Mert botcsinálta könyvárusként azt vettem észre, hogy a kedves vásárló, aki a kezébe vesz egy új kötetet, előbb megnézi a címét, aztán megfordítja a könyvet, megnézi a hátlapját, elolvassa a szerzőről és a kiadványról a legfontosabb tudnivalókat. Persze, csakis azt olvashatja el, amit a kiadó és a szerző fontosnak tart ott a hátlapon közölni vele! És utána a kedves vásárló a legtöbbször, sajna, leteszi a könyvet, és távozik! 😒🤔 Ebből arra a logikus következtetésre jutottam, hogy oda valami nagyon piacos szöveg kell, valami nagyon izgis, ami egyből megkapja a vásárlót, felkelti a jövendőbeli nyájas olvasó érdeklődését, olyannyira, hogy a kötetet már ne tudja letenni, ellenállhatatlan késztetést érezzen a könyv birtoklására, és azonnal meg is vásárolja!

Ennek tudatában írtam egy meredek szöveget, ami tulajdonképpen a puszta és nyers valóság, de akkor is kicsit merésznek találtam még én magam is! És utána nagy izgalommal és kíváncsian vártam, hogy Laci felébredjen, lássam mit szól hozzá, mint kiadó! Erre nem is kellett sokat várakoznom, csupáncsak öt órácskát, és amikor végre-valahára felkelt, és én türelmetlenül megvártam azt is, hogy megigya az első kávéját, és elszívja az első öt cigijét, felolvastam neki várakozássalteli a frissiben megkutyult hátlapszövegem, és nagyon féltem attól, hogy most mit mond!

És tudjátok mit mondott? Na mit? Soha nem találnátok ki! Azt mondta nemes egyszerűséggel, hogy: Ez a hátlapra nem fog kiférni!

És hát akkor a végére idekopizom a szövegem is:

Egy nyomorult kis féreg vagyok, egy mezei riporter, egy futóbolond, akit azzal büntetett a nagybetűs Sors, hogy mások után futkorászva, nyilatkozat-alamizsnát kolduljon. Igy telt el immár 25 év a pályafutásomból, beléptem karrierem második negyedszázadába, és semmi érdemleges eddig még nem történt velem! Nem léptettek elő szerkesztőnek, nem lettem híres, még egy icipici botrányos riportot sem sikerült összehoznom! Nem születtem világszépségnek, soha nem voltam csinos, megnyerő, elbűvölő, tüneményes! Sajnos nagyonis önbizalomhiányosnak teremtett a Fennvaló, és csakis azért, hogy ilyen földönfutó kisnyusziként éljem le az életem.

Hát gondoltam ebből most csakazértis tőkét kovácsolok! Ezek az írások mind egytől-egyig megtörtént események, amelyeknek jómagam vagyok a boldogtalan főszereplője, no meg az én sorsütött férjecském. Mert hát, aki elszegődik mellém társnak, az mi más is lehetne?!