Az út, amit akartam

Ez a kép egy vízesés tetején készült, csak most a szárazabb időszakban elapad a vize

Újabban kezdek belelátni az emberek lelkébe, el is “panaszoltam” ezt (mert nem szórakoztató cseppett sem, ez az emberi Dr. Dolittle képesség), felfedtem egy idős barátnőm előtt, aki figyelmeztetett, hogy ez isteni adottság, áldás, és az isteni áldásban nem szabad kételkedni! Ha álmodok valamit, aminek számomra jelentősége van, ha sejtem kicsit erősebben, ki pukkasztotta ki a bicajom kerekét (!), ha belelátok az emberek gondolataiba, azt nagyon komolyan kell venni!

Ott ült mellettem a Kocsinből Dohába tartó repülőn egy nagyon szigorú képű finn hölgy, nem beszélgetett velem, csak egyszer utasított angolul, hogy amíg ő a mosdóba vonul, ha közben netán jönne a légikísérő, a crew, akkor rendeljek neki egy vörös bort! Úgy is tettem, megköszönte egy fejbiccentéssel ugyanolyan komolyan, még egy halvány mosolyt sem küldött felém, visszaült a helyére, és elővette vaskos kötetét. Onnan jöttem rá, hogy finn, hogy finn nyelvű könyvet olvasott. Ő volt az egyetlen “fehérnép” hármunkon kívül a kocsini repülőtéren (Kerala fővárosa), mást nem is láttam rajtunk kívül a fedélzeten sem, még a légikísérők közül sem tartozott senki kaukázusi fajunkhoz. A repülőtársaságot, amivel utaztunk, Qatar működteti.

Ez a kerti hajnalka, ez most virágzik ott, szabadon, mint minden nálunk dísznövényként tartott virág. Így láttam én, és így látta a telefonom! Kb így látom én az álom és a valóság közötti különbséget, a fotó csak illusztráció, mert a kép itthon készült a nyáron, de a kerti hajnalka ott is pont ugyanilyen!

A finn nyelvet meg onnan ismerem, hogy Lacim figyelmetlenségében véletlenül az Alkimistát finnül rendelte meg az internetről egy kliensnek, szép piros kötet volt, csak épp úgy írta rajta, hogy Alkimisti, és én ennek köszönhetem az indiai utam! Hogy miért? Hát azért mert megosztottam a facebookon a könyv borítóját olyan címszó alatt, hogy hátha az ismerőseim közül valaki kitalálja milyen nyelven is írták, mert én erre képtelen vagyok. Hajni volt kolleganőm egyből reagált, elkezdtük tartani a kapcsolatot, és így én aztán kaptam tőle ajándékba egy mini-világutazást. Ilyen emberek is léteznek a világon!

Én akkor nem ismertem még fel az úgymond állítólagos rokon nyelvet, és a kötet sem tartalmazta a technikai adatok között legalább a város nevét, ahol kiadták, de Hajni barátnőm számára, aki jártas mindenfelé, az északi nyelv felismerése nem jelentett különösebb gondot. Az Alkimistát egyetemista koromban olvastam nagy lelkesedéssel, és csak rémlik, hogy egy pásztorról meg egy nagyutazásról szól, ami engem akkor nagyon lelkesített. Azóta se olvastam több Coelho-t, nincs is szándékomban. De ez a könyv most már véglegesen a szent ereklyéim közé tartozik, mert akkor is, 91-ben elindított bennem valamit (elkezdtem hevesen vágyakozni a messzeségbe, főleg keletre), most pedig azt hivatásszerűen ki is teljesítette. Köszike Palikám!(Neki szabad így megköszönni, a Paulo-nak?)

Hajnival ekkor márciusban vagy májusban, már nem emlékszem pontosan, újraszövődött és elmélyült a kapcsolatunk, amit 15 éve szüneteltettünk, objektív okok miatt természetesen, hiszen ő elment a rádiótól, új munkahelyet keresett, és többé nem találkoztunk, de a facebook, aminek szintén hálás vagyok (Köszi Mark!!! :), újra összehozza az embereket. Így jutottam el az Újvilágba is, amikor 2009-ben a közösségi oldalon megtaláltam régi padtársnőmet, és egykori barátnőmet, Mildredet. Milyen érdekes a névadás is, nomen ist omen, már akkor el volt döntve, amikor neki az édesanyja ezt a nevet szánta, hogy Amerika lesz a befogadó hazája.

Ez Doha fentről, repülőből fotózva, hihetetlen! Tényleg az az érzése az embernek, hogy a Csillagok Háborúja Halálcsillagának légikikötőjét látja! Egyik legújabb és a leglátványosabban fejlődő város – ezt tartják róla.

Majd elmesélem Indiát részletesen, most egyelőre még az élményeken kérőzöm, jegyzeteltem végig, de most még a fejemben csak így csaponganak az emlékképek, nem is tudom mit hova írtam fel, majd a lagzival fogom kezdeni. Nehéz út volt, keveset aludtunk végig, sokat láttunk, ahhoz képest, hogy csak 4 teljes nap állt rendelkezésünkre, nekem még menedzselnem kellett a családom értetlenségét is, amikor hirtelen kiderült, hogy elutazom, itthagyom Lacit az ünnepek alatt, nem is tudtam kezelni rendesen ezt a helyzetet, a vásárhelyi reptérről írtam egy családi FB bejegyzést, hogy mindenkihez egyszerre jusson el az információ, hogy hamarosan indul a gépem Londonba, onnan pedig másnap hajnalba Indiába, Keralába.

Az egyik “sárga folyó” partján, nem azért sárga, mert mocskos, hanem mert nagyon agyagos a talaj, és azért van nálam a kis nevetséges retiküll, mert csak azt hoztam a lagzira, és nem volt mibe tennem a telefonomat, pzs-t és más apróságokat erre a kis kirándulásra. Elindultunk a szállodából egyet járni a lagzi előtt való napon, aztán kétórás séta lett belőle, a szoknyámon meg hazahoztam egy csomó magot, elválik majd, mi fog belőle kikelni! Olyan magok, amelyek rátapadnak az ember ruhájára, hogy minél jobban elterjedhessenek a nagyvilágban, hát ezek most tudták hova kapaszkodjanak!

Apropó a légikikötők, Dohába arrafele menet sötétedés után érkeztünk, az valami science fiction, ami ott van, belül is, kívül is, fentről is, egy olyan látványt nyújt, ami szerény erdélyi mivoltom számára sokkolóan hatott, amit egyhamar biztos nem tudok feledni. Sietnünk kellett az átszállással, én mindig maradoztam le, hogy fényképezzek, visszafelé meg még nagyobb volt a rohanás, késett a kocsin-i gép, egy tisztviselő elénk is jött a mozdójárdán, hogy nehogy eltévedjünk a beszállókapu felé, mert már csak pár perc volt a gép indulásáig, haton voltunk az indiai gépről, akikre vártak: mi négyen a lakodalmasok, és még két tőlünk független utas. Mert Hajni férjhezmenni utazott Indiába, Munnarba és Mankulámba, pontosabban, a hagyományos szertartás szerint, számára rendezett lagziba. Erről részletesen majd a következőkben, nagyon izgalmasnak találtam, és hasonlóságokat fedeztem fel a kispetri szokások és a mankulamiak között. Ez egy kétezer lakosú “kistelepülés”. Munnarban pedig, a turistaközpontban azért voltunk, mert ott szállásoltak el bennünket.

A dohai reptér belseje, minden csillog-villog!

A mozgójárdán futva mentünk, és röhögtük, hogy milyen jól fog most a futópadon szerzett tapasztalat, hogy nem tántorodunk meg! De a repülő az szerencsére nem vonat, az megvár, persze feltételezem, ha nem késel több óra hosszat. Az indiai járaton arrafelé megismerkedtem egy helybéli fiatalemberrel, aki Qatarban dolgozik egy olajfinomítónál, offshore vállalkozás, a vizen működik, és francia cég. Mesélte, jól keres, otthon várja a felesége és a két kisgyereke, havonta egyszer jár haza Kocsinba, a helybéliek közül sokan dolgoznak Qatarba, ami magas életszinvonalat biztosít, még közös fotót is készítettünk, ígérte felvesz a facebookon, és elküldi a képet, de aztán valoszínűleg elfelejtette.

Egy igazi indiai bácsi a háttérben, ez már az étteremben készült, a mankulámi középiskolával szembeni “kultúrotthonban”, ez az épület is a kispetri komplexumra emlékeztetett, ahol moziterem is volt, meg rendezvényekre, mulatságokra alkalmas külön helyiség, színpaddal. Majd több képet is mutatok a következő blogbejegyzésben! Mulatságról itt nemigazán beszélhetünk, mert ezen a lagzin nem volt sem zene, és nem is táncoltak, csak asztalozás volt, és végtelenül hosszantartó fényképezkedés. Mindenki fotózkodni akart az ifjú párral, főleg, hogy a menyasszony fehér volt! Az idős helybéli férfi lungit visel, nem nadrágot, az idősek közül majdnem senki sem hord rendes nadrágot, csak lungit, ami egy téglalap formájúra szabott anyag, amit egyszerűen a derekuk köré tekernek.

A finn vénkisasszony a dohai landolás alatt elkezdett a mellettem lévő ülésen sírni, potyogtak a könnyei, kérdeztem segíthetek valamit, elfordult tőlem, válaszra sem méltatott, és akkor tudatosult bennem ez a vénkisasszonysága. Milyen furán hangzik ez a szó most a 21-dik században! Rájöttem, ahogy szipogott ott mellettem, hogy egyedülálló nő, aki valószínűleg tanárnő, magányos, nagyon szigorú önmagával, soha nem talált megfelelő társra, de hamar fel is adta a keresést, sok mindent elfojt, állandóan műveli magát, utazik, hogy felfegyverkezzen tudással, mégtöbbet megtudjon a világról, ezért ez a vaskos kötet is, amit magával cipelt erre a hosszú útra, a könyv nemrég jelenhetett meg, és valószínű nagyon jó kritikákat kapott, ezért olvassa, mert napirenden akar lenni mindennel, ami éppen a köznyelv témája, de megfigyeltem, hogy erőlteti az olvasását, letette, újra olvasni kezdte, nem tetszett neki annyira a könyv, hogy a figyelmét lekösse! A sok elfojtás és az önmagával szembeni szigor azonban néha idevezet, hogy időnként muszáj, hogy elsírja magát. Biztos voltam benne, hogy nem először történik ez meg vele, ez az elpityeredés, és elkeseredésének semmi esetre sem az az oka, hogy mondjuk nemrég meghalt volna valakije. Egy kolozsvári ismerősömre is nagyon emlékeztetett a kinézete és a tartása, és az arcvonásai is kicsit hasonlítottak az övéire, aki szintén középiskolai tanár, rendszeresen jár kulturális eseményekre, a rádióhoz közeli buszmegállóban gyakran találkoztam vele, nagyon komoly, mindig szigorú képet vág, és szintén egyedülálló. Mindez egy pár másodperc alatt cikázott át az agyamon, és tudjuk, hogy az isteni “adottságban” nem szabad kételkedni! Most már felcsaphatok jósnőnek, még csak a sejtéseimben kell megtanulnom istenigazából megbíznom! :)))

A lagzi előtti estén lementem a szálloda melletti kertbe, Munnar egy hegyiüdülő, India Szinajája, tudtam meg Hajnitól, és ott tapasztaltam meg, hogy a magaslati levegő – akár Erdélyben vagyunk, akár Indiában – minden hegytetőn ugyanaz. Sötét volt már, nem találtam meg a kiskaput (ami levezet a vas-falábon forgó kunyhóhoz – feltettem egy képet a facebookra, ha láttátok, a fára épített házikóval, itt fenn a képen elég homályosan látszik), hát kénytelen voltam átlépni az alacsony sövénykerítést! Persze az is csak amolyan turistacsalogató, tiszta vasból van a fatörzs is meg a kunyhó is, barnára festve, hogy a természetességet utánozza. A kis létrán fel lehet kapaszkodni, a házikónak van terasza, de nem lehet bemenni a belsejébe, az zárva van.

A tető az mégse vasból van :), és a díszletként szolgáló lámpa az meg pont olyan, mint a mi régi petróleumlámpánk!

Hát lemásztam az emeletes kunyhó lépcsőfokain, és elindultam lefelé a kikövezett ösvényen, ez az esőzések lejárta utáni időszak, tavasz van most Indiában, elmúlt az úgynevezett tél, vagy inkább csapadékos periódus, árvíz is volt azalatt, az újságok arról cikkeztek, hogy hogyan hozzák helyre a délnyugati Kerala államban az árvíz súlytotta vidékeket. Találtam egy padot, aztán lejjebb a völgyben még egyet, arra leültem, mert lejjebb már elég sárosak, agyagosak voltak a kövek is, nem tudtam volna elkerülni a sárt, és hallgattam a vízcsobogást, lenn zajlott a folyó, felettem elrepült egy ugyanolyan denevér, mint amilyen nálunk él, ciripeltek a tücskök, néha egy-egy madárhangot is hallottam, nem hittem el, hogy én most éppen Indiában vagyok, és annyira petri-lagzi fílingem támadt. Ott a kalotaszegi kisfalumban is hegyilevegő volt este, amikor kiültem a kapu elé, három hatalmas fenyő állt a petri-nagymamám házával és a hősök kövével szemben, a kis főtéren, éjszaka mindig hűvös volt, az volt az első hegyi élményem tulajdonképpen, meg a sztánai állomás, amely egy magaslaton állt, mint egy templom, Petrihez képest az volt igazán számomra a hegytető!

A másik “koszorúslány” bizonyult jobb segítségnek, a kép szintén a vízesésnél készült. A háta mögött a szakadék.

Ott ültem a munnári szálloda aljában megígézve, és eszembejutott milyen izgalommal készültem tinikoromban Petriben minden szombaton este a zsúrra, vagy néha a lakodalmakra, milyen egzotikus csodavilágot jelentett az az eldugott kisfalu nekem, pedig csak száz kilométerre esett Somlyóújlaktól, ahol nevelkedtem, de szokásokban, hagyományban, viseletben, tájszólásban, mindenben gyökeresen eltért a miénktől. És azért is volt ez a nagy eltérés, mert közelebb állt a nagyvároshoz, Kolozsvárhoz, az asszonyok a varrotasaikat még Lengyelországban is árulták annak idején, amikor útlevelet csak kétévente engedélyeztek, de ők kivárták, kivarrták, és elcipelték a nemes árut külföldre, a lányok is emancipáltabbak voltak nálam, ha hiszitek ha nem, én ott láttam életemben először spray-t. Kérdeztek: “Nem ismered? Mondd meg anyukádnak vegyen neked is!” Az én anyukám persze nem festette magát, “nem hordott bubifrizurát”, azért azt hordott, de nem használt parfümöt, spray formájában sem, és én is ezt örököltem valahogy, nekem se annyira fontos ez még ma sem, most is eléggé elmaradott vagyok a kenceficék terén, csak amatőr módon festem magam, és csak szemkrémet szoktam vásárolni, de azt is rámerőltetik, hogy most már, ebben a korban, muszáj!

Hát hagytam, hogy a menyasszonnyal fenn a szállodai szobában a másik “koszorúslány” foglalkozzon, készítse fel lelkileg-testileg, próbálja ki rajta a másnapi sminkelést, beszéljék meg a szervezéssel kapcsolatos részleteket, gondoltam, amúgy is csak útban lennék (nem lévén egy kimondottan gyakorlatias alkat), én pedig teljesen átadtam magam a hegy varázsának!

Végül egy lagzis képpel búcsúzom, itt már annyira szorította a szári a derekamat, hogy ez meglátszik elkényszeredett vonásaimon is, de a kevés alvás is megtette a magáét. Pedig a kalotaszegi viselet sem semmi, amikor húzza a nyakad hátulról a nehéz bojt, és szorít a mellény. Itt is láttam hátul bojtos ruhát, nem minden nő szárit visel. A következő rész izgalmasabb lesz, ígérem, de kérlek, engedjetek időt nekem, hogy leülepedjenek bennem a dolgok 🙂 Ez a kislány és anyukája jót szórakoztak rajtam, amikor kijelentettem, hogy jól fogna néha, mint például most, ha több kezem is volna, mint Vishnu-nak vagy Sívának, hogy egyidőben fotózhassak is, tortát is ehessek, és a retikülömet is tartsam. (Ott az anyukák nagyon vigyáznak ám a kislányaikra, egy percre se hagyják őket magukra, nincs olyan, hogy elmegyünk a zsúrba/diszkóba szombat este!!)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s