Higgadjunk vissza! Tisztelettel Muddy Watersnak

Biztos Muddy Waters is imádta a vizet, ahogy én is, és azt képzelte magáról, hogy tűrhetően úszik, “de amikor megjelent az első kecske a réten” (s most jövök rá, hogy Laci is épp harminchét, mint ahogy abban a blues-ban van “felnőttem rég, 37 vagyok, na hát akkor nem véletlen – HBB Középeurópai Hobo Blues)…Mindegy, nem akarok ebbe most belemenni, de múlt péntek késő este óta gyötrődöm és sül a képem, de tudjuk, hogy hiába fürösztjük önmagunkban, csak másban moshatjuk meg, vagy moshatjuk le a szégyenünket.

Persze felfoghatom úgy is, hogy ez is egy tapasztalat volt, mikor lett volna nekem alkalmam a csónakázóban úszkálni, ha most nem nevezek be a night swimre? Pár perce küldött át egy barátnőm egy Petri György verset, hogy milyen az ember, ha közelít az ötvenhez, van egy ilyen sora, hogy Higgadjunk vissza! Hát nem ártana nekem sem egy nagyobb adag higgadtság, így ötven felé vagy azon túl :)) Lehet nem vagyok annyira felelős azért, amit tettem, hogy nem gondoltam át a dolgokat, amikor  belevágtam ebbe a nagy fába, mert annyira feltorlódtak az élmények az utóbbi időben, tenger, jógatábor, gyomorrontás, hányinger, váratlan kanadai vendégek, a két magáramaradt macskám által szétszedett üres házban. Rengeteg impulzus ért, és egyiket se volt időm feldolgozni. Ilyenkor hajlamos az ember elveszíteni a valóságérzékelését. 

Igen, lehet bódult voltam még a sok eseménytől, hogy azt hittem, benevezhetek akár egy amatőr úszóversenyre is. Tisztában voltam azzal, hogy nem úszom valami gyorsan, de azzal nem, hogy ennyire lassan! Ahogy hajlamos vagyok azt hinni, szép vagyok és fiatal, mindaddig, amíg bele nem nézek a tükörbe. Jaj, nem is akarok rá visszaemlékezni, pedig ott akkor, amikor másodjára is felszólítottak, hogy jöjjek ki a vízből, csak arra tudtam gondolni, hogy Laciért csinálom, mert őt is meggyőztem, és azért győztem meg, hogy ő is vegyen részt, hogy mozduljon már ki, hagyja már el a komfortzónáját, csináljon már valami érdekeset is a cigizésen és sörözésen kívül. Végülis ha úgy vesszük, feláldoztam magam. Ugye nem fogtok kinevetni holnap, amikor találkozunk? És nem kell szégyenemben a föld alá bújnom? Én csak azzal nem számoltam, hogy ez nem futóverseny, ahol az utolsó cammoghat ott a sor végén, elmaradhat jóval, és befuthat félóra múlva is, nem dől össze a világ. De itt, ha lassan haladsz, azt hiszik rosszul érzed magad, elfáradtál, nem bírod. Itt nagyobb a szervezők felelőssége, mint egy futóversenyen, ez egyértemű. Az sem elhanyagolható, hogy ráadásul még sötét is volt, ha eltűnsz, kereshetnek ott a tó fenekén, az algák között!

Én nem tudtam elmagyarázni azoknak ott a csónakban, akik jöttek utánam kitartóan, hogy nem fáradtam el, nincs semmi gondom, csak képtelen vagyok gyorsabban úszni, és főleg ha világítanak a szemembe. Ráadásul még borzalmasan is érzem magam emiatt. Minden járt az eszembe, váltsak stílust, kezdjek el matrózúszásban haladni, az nálam jobban megy, vagy hátúszásban, de tudtam,hogy az sem fog nekik ott a csónakban tetszeni. Még azt fogják hinni, hogy felfordultam :)) Most hogy magyarázzam el, hogy 50 perceket szoktam a tengerben lubickolni, hogy nem ijedek meg az algáktól, az iszaptól, nem mértem fel a képességeimet, és egyszerűen csak szerettem volna változtatni a drága kis férjem életmódján, hátha talál ő is valami izgalmasat egy ilyen versenyben, ahova önszántából tutti, hogy nem nevezett volna be semmi pénzért! Persze ő se készült fel, neki is szokatlan volt a versenyhelyzet, de hála Istennek nem adta fel, pedig a végén már attól tartottam, hogy ő is feladja, mert sorban érkeztek a versenyzők, és ő seholse volt. De aztán utolsónak (!!!) csak beérkezett, és ajándékba kapott tőlem egy filmszkennert, amivel a hagyományos filmtekercseket lehet digitalizálni, nem is tudtam, hogy van ilyen is. Úgyhogy lesz új szolgáltatás a Garabontzia könyvesboltban! Remélem fogja tudni használni. Én meg itt maradok a nagy szégyennel, esküszöm, úszóleckéket fogok venni!

20170811_190039-ANIMATION

Igen, higgadjunk vissza, és nyugodjunk bele, hogy ez már blogírói válság. Sosem szabad egy élmény után beleugrani a következőbe. Annyi esemény történt velem három hét alatt: voltam Borszéken, azt is meg akartam írni, nem írtam meg, mert aztán jött a szabadság, voltam Parajdon, azt is szkippeltem, elmentünk a tengerre, mondhatni leugrottunk, azt nagyon meg szerettem volna írni, jegyzeteltem végig, de aztán mégse írtam egy sort se. Jógatábor, utána ismét rádió. Azóta hanyagolom a kapcsolataimat, és rengeteget alszom. Ja és ne felejtsem el, voltam egyszer a week-enden, hogy kúráljam ki magam az elszenvedett trauma után, mint amikor leestem a lóról, és gyorsan visszaültem. A nagy lebőgés után másnap elmentünk a week-endre gyógyulni. Hűsűltunk az árnyékban és úsztunk a nagymedencében, vagy csak inkább lubickoltunk a vízben, és Laci félnapos gondolkodás után nekemszögezte a kérdést: Mért vagy úgy kétségbeesve? Mennyit edzettél erre a versenyre? Egyáltalán mennyit úsztál az idén? Egyszer a week-enden, és háromszor meg a tengerben, nem igaz? És akkor is csak élvezkedtél! Ne légy már úgy tönkremenve! Miért nem tudod magad túltenni rajta? 

Jó na, megpróbálom. Inkább a fel nem dolgozott események miatt érzem magam ennyire hajszoltnak. Vagy inkább csak kimerültnek, és amiatt, hogy amit a jógatáborban tanultam, azt a való életben nem nagyon, vagy csak részben tudom alkalmazni. És valami szokatlan álomkórság is kezd elhatalmasodni rajtam, amit nem tudok hova tenni. Mert az utóbbi években inkább álmatlanságban szenvedtem, inkább ez volt a jellemző, mint a fordítottja. Például a tegnap hazajöttem, befeküdtem a függőágyba, kezembevettem egy könyvet, már nem is emlékszem mi volt a címe, és ott helyben, egy pillanat alatt elnyomott az álom. A kocsi zajára ébredtem, köszöntem Lacinak, betámolyogtam a hálószobába, hogy most aztán olvasok késő estig. Alig olvastam egy sort, megint elaludtam. Pontban tízkor megébredtem, és azt hittem, reggel van. El kellett teljen pár másodperc, hogy rájöjjek, mégiscsak este van, fogatmostam, leszedtem a sminkem, és megint egyből elaludtam, hajnali fél 4-ig. De akkor már úgy éreztem, tényleg kialudtam magam, megint próbáltam olvasni, de egyik könyv se tetszett, pedig már elég nagy a választék itthon, ami az antikváriumi köteteket illeti. Fél hat felé kimentem a kertbe, hallgattam a madarak csicsergését és a kutyák ugatását, olyan szépen virradt, jött fel a nap a szomszéd kertje mögött. Lusta voltam lefotózni. Fél hétkor visszabújtam az ágyba, mert a kánikula ellenére hajnalban azért még hűvös van, és megint álomba szenderültem. És álmodtam is. Azt álmodtam, hogy egy nagy fehér szoba volt a rádió adáskabinja, és ott ült középen szintén fehérben a műsorvezető, és közeledett a nyolc óra, anno a Kolozsvári Rádió magyar adásának kezdési időpontja. A műsorvezetőnek, aki egy magas, vékony pasi volt, nem volt vize az asztalon, és én kiszaladtam, hogy hozzak neki. De nem találtam egy tiszta poharat sem, átszaladtam a szomszédba, a rádió is egy falusi házban volt, és a szomszéd ház is ugyanolyan volt, a lépcsőn exférjem beszélgetett valakivel, de elég sokan tolongtak ott a “felsőházhoz” vezető lépcsőn (így hívtuk Kispetriben az emeleti részt). Ott rohangáltam, s közben vészesen közeledett a 8 óra, és egy szürke, csúnya, lompos kóbor kutya utánamszegődött, és besurrant a kapumon, mert én laktam a szomszédban. Láttam a szomorú sorsom, hogy most már őt is örökbe kell fogadnom. És akkor csörögni kezdett az ébresztőóra. És találjátok ki, mi volt a legnagyobb élményem a három hét zsúfolt eseménye közül? Hát ez az utóbbi az álomkórsággal, mert ezt most el tudtam mesélni frissibe. Ahogy abban a férfiviccben van, hogy mit ér a lakatlan szigeten az egyéjszakás kaland a bombázó nővel, ha nincs kinek elmesélni?

IMG_5120

Jövőhéten elmesélem a négynapos feketetengeri üdülést, és ígérem nem lesz ilyen uncsi 🙂

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s