25 év után ez volt az első olyan melóm, amiben a csúcson éreztem magam. Még azt is megtanultam, hogy a magabiztos nőnek mélyül a hangja. Nem tudom mennyit mélyült a hangom ez alatt a négy nap alatt, de hogy a közérzetem isteni volt, az biztos! Még az ellenségeim is a legjobb barátaim lettek közben, úgy éreztem.

Ugyanaz az eső esett ezelőtt 25 évvel a homoródi táborban is, amikor az átbulizott éjszaka után elkapkodtuk a tábori lapot. Még most is megvan az egyik, ha megtalálom, ide beszúrok egy fényképet. Addig, amíg meglesz, csak annyit Homoródról, egyik előző blogbejegyzésemben már említettem, hogy a sátrunk elázott, egy hét alatt hat srácot szedtem fel (itt is szó volt a Vibe-on a párkapcsolati válságokról, és hogy nem szabad egyből bejelölnünk a másikat élettársnak, ha csak két napja ismertük meg egy fesztiválon). Abban a kilencvenes években még nem volt FB, és nem volt hol bejelölni ismerősnek sem a másikat, emlékszem a német srácnak még a nevét se kérdeztem meg, és a Zorán koncert egy kultúrteremben volt, ahol az alacsony termetű hugomat felültettük a csempekályha tetejére, hogy jobban lásson, jobbanmondva, hogy lásson is valamit abból, ami a színpadon zajlik. És a pénzünk sörben számoltuk, és nem volt zseton, csak ezerlejesek, és nem sokat értek, és átruccantunk a Medvetóhoz Szovátára, de ott is ugyanúgy esett az eső (akkor még lehetett sátorozni a tó partján), és én az egyik Vásárhelyen jólismert együttes dobosával is összejöttem, utána még leveleztünk is. Papírra írt levél formájában.

Nem azzal vívod ki magadnak nőként az elismerést, hogy szép vagy és fiatal, hanem azzal, ha jól teljesítesz. Nem tudom, fogalmam sincs hogyan teljesítettem e 4 nap alatt, azt tudom, hogy a harmadik nap estéjén a szövegeimet át kellett javítsam, és megrökönyödtem attól, hogy milyen szarvashibák csúsztak be a posztokba, de attól még ugyanolyan magabiztosan vágtam neki a negyedik napnak is. Azt is imádtam, hogy inkognitóban ültem ott a kihelyezett studió asztalánál, szinte az ismeretlenségbe burkolózva, a meghívottak sokszor nem is tudták én mit is csinálok ott tulajdonképpen, csak figyeltem őket, és jegyzeteltem, és amit mondtak, próbáltam instant továbbítani a rádió fb oldalára. És imádtam ezt az inkognitó szerepet. Közben annyi mindent tanultam, azt is, amit az imént mondtam a nőkről, hogy mutál a hangjuk, ha magabiztosak, meg hogy a teljesítményük alapján várják el, hogy értékeljék őket, azt is, hogy egy fiatal végzősnek türelmesnek és agilisnak kell lennie, ha a médiaiparban fel akarja tornászni magát, de hogy az Y meg az Z generációnak éppen türelme nincsen. Mindent pont most akar, ha lehetséges. Amig a 25 éves Dánielt hallgattam, hogy hogy került az RTL Klubhoz, és milyen háttérmunkát végezni az X faktorban, arra gondoltam, hogy én csak erre a négy napos melóra 25 évet vártam!!! És aztán mi lesz? Holnap mi vár rám? Ugyanazokat az alkotmányos vagy alkotmányellenes törvénymódosító javaslatokat kérdezem ismert politikusoktól, és ugyanúgy nem fogok belőlük semmit érteni, mint ahogy azelőtt sem értettem. De 25 év várakozás után végre kaptam egy fizetett megbízást, egy hétvégi munkát, amely végzese közben nagyszerűen érezhettem magam. Éljünk a mának, örüljünk a pillanatnak! És Kádár Annamáriától megtudtam, hogy mi a kapunyitási pánik, és azt is, hogy én ebben szenvedek 25 éve, pedig a mamahotelt 18 éves koromban már elhagytam, és 18 évesen egy nyári reggelen, ágyvetés közben éreztem, tudtam, hogy lezárul az életem első szakasza. Olyan biztos voltam benne, mint hogy most itt ülök a teraszon, és a napelemes lámpa vilagításánál ezeket a sorokat pötyögöm be a gépembe. Munka közben ma az is kiderült számomra, mitől energiatakarékos a passzív ház, mert sose kell szellőztetni az ablakon keresztül, mivel a szellőztetőberendezés nyomja be a friss levegőt, amit időközben fel is melegít. Először hallottam a digitális nomád fogalmáról, meg a szingularitás elvéről, és a verszatilis tudásról (kérdezzetek rám, s elmesélem részletesen!), és miközben próbáltam okosan nézni a meghívottakra, a Gyilkos elmék szőke kicicomázott molett számítógépes villámkezű hölgyszereplőjének képzeltem magam, és imádtam ebben a szerepben tetszelegni. Itt csak az volt a különbség, hogy nem életre-halálra ment a játék, mint tudjuk, hibáztam is párszor, és nem harapták le a fejem. Ha még van hiba a fb oldalunkon, szóljatok, mert javítom!

És sajnos a negyedik nappal lejár a Vibe, lejár az én szuper jobom, holnaptól nincs fesztivál, nincs helyszíni fb tudósítás, holnaptól mihez kezdek majd? Rámtör megint a kapunyitási pánik, amely már lassan a kapuzárásival folyik egybe, kínlódhatok megint az érthetetlen törvénytervezetekkel, módosításokkal, bizalmatlansági indítványokkal, mert a szadista főnököm nem kegyelmez (nyugi, van humorérzéke!), mert kell a pénz a tengerre, és kell egy új biciklire, egy újabb lovastúrára, és talán a tenger felől megtalálom majd Indiát is. Apropó még Kiss Olivér előadására is volt időm beülni, akitől megtudtam, hogy a legjutányosabb áron repülőjegyet újév hajnalán lehet foglalni interneten, hogy jobb egy anarchistánál megszállni a couchsurfing keretében, mint egy olyan embernél, aki mindenáron meg akarja váltani a világot. Előbbi csak az anarchista gyűléseire cipel magával, de az utóbbi télen is hideg, fűtetlen lakásban fogad a világmegváltó energiatakarékosság jegyében.

Holnap nem tudjátok mi lesz velem? Menjek világgá, vagy folytassam a régi életem? Vagy várjak esetleg a Forgatagra, hátha megint kerül egy ilyen ideális megbízás számomra?

Hazafelé az esőben tekertem állva, sárosan, (mert arrafelé menet estem is egyet az iszapos-agyagos földön), a biciklim ülése is elázott, ezért álltam, a hátam mögött egy jóismerős kiszólt az autóból, hogy lazábban fogjam azt a kormányt, nem kell olyan görcsösen szorítani. Nem is tudom mit válaszoltam neki, és valahogy abban a pillanatban még tinibbnek éreztem magam, mint 25 évvel ezelőtt abban a homoródi táborban.