Maratoni szénaforgatás és 42 km Marosvécsig bicajjal – I

 

IMG_3703

Az úgy volt, hogy megint összejött egy remeteszegi erdei lovaglás, ami mindig napokig tartó előzetes egyeztetést jelent, utána pedig rá kell számolni előtte egy órát, utána pedig legalább másfelet. A lovakat elő kell készíteni, le kell kefélni, fel kell nyergelni, utána pedig le kell nyergelni, etetni, itatni, a társasággal meg kell inni valamit, megbeszélni az élményeket, magunkat is leitatni, stb. A tulajdonképpeni lovaglás meg legfeljebb másfél óra, legjobb esetben kettő. De most nem így volt: utána a kezembenyomtak egy vasvillát, azzal a vicces kijelentéssel, hogy Most te fizetsz! Tu faci cinste! És magukkalhurcoltak szénát forgatni. Egy jó nagy kaszálón találtam magam, reménykedtem, hogy mivel négyen vagyunk, egy óra alatt, ha nagyon sietünk befejezzük. (A csapatban még van egy srác, aki a lovakat gondozza, és a barátnője, aki november óta lovagol csak, de sokkal ügyesebb nálam. Mit tesz a szerelem! Annál erősebb motiváció nincs is! És onnan tudod, hogy valaki igazán ragaszkodik hozzád, hogy érted bármire képes, még a makrancos lovat is megüli! Nekem ahhoz még nem volt szerencsém, hálistennek! De mivel csak két hátasló van, felváltva szoktunk kilovagolni.)

Én siettem is, amennyire tőlem telt, hogy haladjunk, s mikor végre fellélegeztem, hogy Na hálistennek, mehetek haza! elkezdenek röhögni, hogy ott kicsit alrébb még van egy ugyanilyen kaszáló! Nyeltem egy bánatosat, és nekiálltam, amilyen rezignáltan csak tudtam, hogy folytassam a forgatást. A jobb karom már alig tudtam emelni a monoton és folyamatos mozgatástól. Közben a Ligetből hallottam, hogy a Kowalszky meg a Vega koncertezik, felismertem a számot, amiben bennevan, hogy “milyen hülye vagy!”. Röhögtem magamban, hogy ez most pont nekem szól, de kitartóan dolgoztam tovább. Felfogtam egy balszélső területet, és azon mentem végig következetesen. Hogy a széna levegőzzön, nehogy megrothatjon, mert télen sem szeretnék sovány lovakon poroszkálni.  A tulaj így is próbált ösztökélni: Gondoljatok arra, hogy szegény állatok hogy fognak nélkülözni a télen! A lovaglás meg túl sokba kerülne egy ilyen magamfajtának, próbáltam magamnak bebeszélni, nem tudnám megfizetni, hát természetben kell fizessek, mit tehetnék mást!

A lovaglás különben szuperül sikerült, csak egyszer iramodott neki az én Spártám, nem tudom mi ütött belé, pedig most nyugodtnak kellett volna lennie, mert ezúttal a csikója is velünk volt. Szabadon rohangált az erdőben, jól nekünkjött, megdöfködött párszor. Kérdeztem a tulajt, hogy szándékában áll-e megtartani, betanítani? Nehéz lesz-e? Hisz olyan önfejű és virgonc! Mondta, hogy persze, alig várja, taníthassa be, és nem hiszi, hogy annyira nehéz lesz, mert ezek hátaslovak. A vérükben van, hogy lovaglásra használják őket. Ilyenkor, ezekben a kiszolgáltatott helyzetekben, abban reménykedem, hogy nekem is a génembe van kódolva, hogy lovasnemzet sarja vagyok, és ezért nem szabad félnem, ha vágtázni kezd velem a ló. Csak egyetlen kis incidens történt, kicsit megbokrosodott megint a lovam, mint már mondtam, nem értettem, miért, és én nem tudtam, hogy most őt fékezzem, vagy a lehajló ágaktól védekezzek, most nyáron értelemszerűen több dús ág behajlik az erdei ösvényre, mint télen. Aztán, mivel nem tudtam két dologra koncentrálni egyszerre, hát jól megkarcolta egy tüskés valami a karomat, egy kis vér is kiserkent a nyomán, de lovastársamnak nem mertem szólni, féltem, legközelebb nem visz magával, ha látja milyen boldogtalan vagyok.

Csak ezt a szerencsétlen képet készítettem a rosszabbik telefonommal, itt is reszketett a kezem…

IMG_20180524_192936

 

Na de visszatérve a második kaszálóra, nagy nehezen azt is befejeztük, de én már annyira gépiesen csináltam, már nem tudtam semmire se gondolni, arra se, hogy lassan este 11 óra lesz, a telefonom lemerült, és Laci biztos már aggódik.  Aztán végre valahára az is meglett, az utolsó kaszálót is befejeztük, a jobb karomat már nem is éreztem, teljesen elzsibbant, és most már tényleg indulni készültem hazafelé. Mire a munkaadóm kijelenti nagy komolyan, hogy nincs megforgatva az egész széna! Mondom: Hogyne lenne, amikor én fejeztem be a jobb sarkát a legelőnek! Akkor a villáját könnyedén a magasba emelte, mint Toldi, és mutatja, hogy arra ott bal felől, fenn még van egy kicsi elkülönített rész. Azt hittem guttát kapok! Az a kicsi rész is volt vagy 10 ár legalább! Akkor már átmentem Chaplinbe, úgy forgattam, olyan lendülettel, ahogy ő a csavarokat szorította a gyárban, a futószalagon, a Modern idők című filmben, és teljes mértékben meg tudtam érteni, hogy ez nem túlzás, én is kezdtem lassan robottá válni. A munkaadóm telefonjáról felhívtam Lacit, mondtam, hogy félóra múlva hazaérek, és igyekeztem tartani magam az ígéretemhez. Most már azt hiszem, én diktáltam a ritmust, úgy belejöttem, hogy a végén alig tudtak leállítani! Hazaérve még megöntöztem a kiskertet is! Azt mondtam magamban, ha ezt kibírtam, akkor a tűrőképességem és a teherbírásom nagyon magas szinten van mostmár, bevállalhatok egy bicikliutat Marosvécsig, a Kastélypiknikre! Megnéztem a térképen 42 km oda, negyvenkettő vissza. Egy maratoni futás, és mivel én nem lábon, hanem bringával teszem meg ezt a távot, a duplája meg se fog kottyanni!

Folyt. köv.

 

 

Spárta 1 és Spárta 2, valamint Vásárhely lóhátról, szürkületkor

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s