Szobafogság

Igen, ez a kis fekete serdülő macsek döntötte el, hogy miről szóljon a mai napom. Ma reggel, vasárnaphoz képest elég korán, egy éktelen macskasikolyra ébredtem, rohanok ki, Lacim már kinn cigizik a nappaliban, az ajtó nyitva, atyaég, a Szurikátát megfogta valami! A kutyák is rohannak velem hátra a kerítés és a mező felé, Laci kiabál utánam: Itt a cicád, ne pánikolj! Mert közben a Cica vagy Szurikáta, ahogy régebben hívtuk, és most is néha (mert egy időben mindig két hátsó lábára állva pásztázta a terepet), eszeveszetten szaladt a ház bejárata felé. Mi az ördög történhetett? Akkor veszem észre, hogy ez a képen is látható fekete kis ebadta ott lapít a fészer tetején, rájöttem, hogy udvarolni próbált a miénknek, vagy inkább ismerkedni, mert Szurikáta ivartalanított cicalány, s aztán összeverekedtek. A macskák éktelenül tudnak nyávogni, ha civakodnak, azt hinné az ember, hogy egy kutya tépi szét őket éppen. A baj csak az, hogy a fekete cicamica tényleg fennragadt ezután az intermezzo után a fészer tetején, onnan bemászott a szomszéd ház padlására, mert a kutyáim nagyon ráijesztettek. Kimerészkedett időnként a háztetőre, aztán amikor látta, hogy a három “fenevad” még mindig rá leselkedik, visszabújt a résen a padlásra. Én pedig most be kellett csalogassam az összes bundás népséget, hogy a jövevényt a cicáim se befolyásolják a döntésében, a kutyák se álljanak útjába, hogy hátha szépen fogja magát, és elmegy. Most tehát hatodmagammal és az összes pókkal, aki itt lakik velünk, meg a bentrekedt legyekkel, várjuk, hogy történjen valami, és közben így nagyszerűen megadatott a mód rá, hogy gép elé ülhessek (és ne a függőágyban henyéljek), és beszámoljak arról, hogy betartottam-e a szavam a Nevásároljsemmit napok alatt.

 

Töredelmesen bevallom, 5 lejjel haladtam meg a 2 lej 50 banis keretet, mert a budipapír mellett, még vettem két murkot is, egy paradicsomszószt, és egy árpakását. Így is elszámoltam magam, mert egy darab citrom, amire még szükségem volt a reggeli citromos kávékhoz, csak egyedül, önmagában 95 bani volt, és a wc papír, amelyikről azt mondják, hogy újrahasznosított papírból készült (legyünk környezettudatosak!), 1 lej 90 bani, tehát ha már nem fértem bele  keretbe, akkor még megengedtem magamnak a fent említett termékeket. Gondoltam ennyit elnéznek nekem a kedves követőim, 5 lej nem a világ vége. És így szokott kezdődni a fogadalmak be nem tartása! Aztán a hosszú hétvége alatt rá kellett jönnöm, hogy annyi minden van még a házban, rizs, fagyasztott vinetta, fagyasztott csirke anyutól, makaróni, tavalyi dió a szomszéd fájáról (aminek fele hozzánk potyog), hogy ha jönne az apokalipszis, vagy egy bombatámadás, még két-három hétig simán elélnénk, leszámítva azt, hogy nincs bunkerünk, ahova lemeneküljünk, de még pincénk sincs, egy szűk autószerelő aknát legalább építhetnénk az ilyen esetekre…

IMG_3214

Aztán főzicskéltem, előbb paradicsomlevest árpakásával, nagyon finom. Az árpakását már rég felfedeztem, vagyis elkezdtem vásárolni, de mindig lejárt a szavatossági ideje, és a végén az lett, hogy kidobtam, aztán megint rávettem magam, hogy vegyek, és azt is addig tartogattam a konyhaszekrényben, amíg kilépett a garanciából. Egy fél éve viszont minden leveshez teszek egy kicsit, telítetté teszi a zöldséglevest, bármit, főzeléket, lecsót, kidagad, nem is kell annyit főzni, mint a rizset, például. Ha félig megfő, úgyis jó, mert ha az ételt hagyjuk egy kicsit összeállni, kihűlni, megszívja magát, és megpuhul. Megsütöttem a cukkinit, vagy kistököt, vagy mi volt, sose tudom eldönteni melyik egyik, melyik másik. Volt még egy borsókonzervem is, azt is megkészítettem, ahogy anyu mondaná, és jól elvoltam három napig. Aztán megjött Laci a Szent György Napokról, kijelentette, itt nincs mit enni, és bevásárolt csekély 200 lejre, úgyhogy a jojó effektus ezen a téren is hamar elérhető, nemcsak a fogyókúrában.  Én pedig szomorúan konstatáltam ismét nemtomhányadjára, hogy a fogyasztói társadalom rabságából csak az menekül, aki nem él benne. Ha én itthon lennék, és lenne időm főzni, és megkeresni az olcsót, és kigondolni, hogy mi legyen a legtakarékosabb megoldás a megélhetésre, akkor nagyon kevés pénzből ki tudnánk jönni. De mivel rohanunk egész nap, erre nincs semmi esély. Minél többet dolgozik valaki, annál többet költ, a városban ebédel, a városban kávézik, üdítőzik, eszünk a stressz enyhítése végett, hízunk, következésképpen, mert mindig nassolunk valamit, hízlal a napimenü, a vendeglői kaja, a gyorsétkezdék kínálatáról nem is beszélve. Aki pedig nyugisan itthon szépen beosztja az idejét, azt nem stresszeli semmi, nem kényszerül arra, hogy idegességében majszoljon minden egészségtelen szénhidrátos cuccot, és nem hajszolja senki, elégedett a nap végén a teljesítményével, és a megtakarított pénzével. Es itthon is akad bőven tennivaló, én egy percig sem unatkozom. Számomra a vakációk és a hosszú hétvégék után egy trauma visszamenni dolgozni, mert ki kell szállnom az én kis békés életteremből, a nyugalmamat, a harmóniámat fel kell adnom. Már-már ott tartottam, hogy bemegyek a főnökhöz, és megmondom, fele annyit dolgozom, fele annyi pénzért, de hagyjanak élni, olvasni, művelődni, annyi könyv vár arra, hogy elolvassam, annyi dokumentum- és művészfilm, hogy megnézzem. A Laci üzletében egyszer járt egy szakember, nem tudom mi volt a szakmája, de megszakértette az üzletben roskadozó könyvespolcokat, és kijelentette, hogy itt kb 7000 könyv van, és akkor kiszámoltuk, hogy 15 évre lenne szükség, hogy mindet elolvassuk. Persze, ha semmi mást nem csinálnánk közben, és számításba kell venni azt is, hogy sok könyv duplán, triplán van meg, és van egy pár, amit már olvastunk 🙂

Könnyen el tudnám képzelni az életet, hogy könyvárus legyek, ha csendre vágyom, ez a tökéletes hely, és ha a társadalmi oldalát nézzük a dolognak,  sok emberrel amúgy sem kell kommunikálni, mert a könyvesboltokba kevés vásárló tér be. Pincehelyiség, hűs levegő, semmi rohanás, megáll az idő, ahogy most is egyhelyben áll, mert a fekete cica még mindig a fészer tetején meditál, nem siet sehova, kinn csicseregnek a madarak, eleredt az eső, csak a Szurikáta nyugtalan, egyik ablakot fürkészi a másik után, most pedig felült a kakasülőjére és nagyon csúnyán néz rám. Ez nem az a tekintet, amelyből bármi jót ki lehet olvasni. Végülis megértem, az újdonsült barátjáról van szó, még akkor is, ha az első találkozás egy fülsüketítő nyávogással végződött.

Itt kihagyom a helyet a baljósló tekintetű Cicám fotójának, látom az internet mostanában átvette felettem a hatalmat, majd később, ha olyan kedvében lesz, és megengedi, akkor feltöltöm.

A paradicsomleveses fotón pedig az árpakásaszemek alig látszanak, inkább a csicsókadarabkák, amiket beleaprítottam, nem ízlett túlságosan. Régen a szegények eledele volt, most meg ínnyencségként árulják, 4 lej 50 baniért kilóját. Nemigen nyerte el a tetszésemet, asszem megleszek a jövőben néküle is, főleg, ha spórolni akarok.

Nagy nehezen összejött a szurikátás fotó feltöltése is:

IMG_3352

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s