Két kiszállás és egy gyomorrontás

 

Hogy van az, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve? Hát én is a legjobb szándékkal kezdtem el hobbikertészkedni, de most már egész komolyan! Két kiskertet is elkerítettem magamnak a hátsó udvaron (arra vigyázva, hogy a kutyáknak is maradjon hely), és négyfajta paradicsomom termett: “rendes”, amilyet a nagyáruházakban találunk, rózsaszín-duci (én így hívom), no meg sárga és fekete (ez utóbbi valami új, divatos hibrid). Nagyon jó kertiparadicsom-ízű valahány, hála a szomszédasszonyomnak, akitől a palántákat kaptam! Elkezdtem hát a magam kis paradicsomkúráját, minden nap vittem magammal a rádióhoz egy dobozban paradicsomsalátát, még meg is dícsértek a kollegák, hogy milyen ügyes vagyok, egészségesen táplálkozom, és ennek az egészség-kúrának az lett a vége, hogy két hét után úgy megcsömöröltem, hogy most látni se bírom még a kiskertemet se. Úgy jártam, mint a Techila sunrise című kisregényben azok a vidéki gyerekek, akiket változatos étrendre akartak fogni, és elkezdett menni a hasuk az egészséges ételektől, és kis időn belül kénytelenek voltak visszatérni a hagyományos paszulyfőzelékhez.

Fájt a fejem, szédültem, hányingerem volt, és minden izmom sajgott. Sose értettem, hogy régen, akinek epegörcse volt, miért a nyakát kenték meg, hát most már világos, mert a nyakcsigolyám, tarkóm, még a kisagyam is görcsölt. Csak vonszoltam magam, és erre jött az első kiszállás. De azt mondják kell a levegőváltozás (nem a padlás), minden betegségnek jót tesz, hát belevágtam, amúgyse én kell vezessek. Lacival reggel elindultunk hát Gyergyóba, a lovasünnepre, én a hányingeremmel, ő a reggeli kávéjával és cigijével. És sose állja meg, hogy ne kritizálja vezetés közben a sofőr-hölgyeket, (finoman fogalmazok, inkább szidja őket), ha valamit tévednek, és mindig azzal érvel, hogy nincs térérzékelésük és tájékozódóképességük. Bevallom, nekem sincs, minden alkalommal meg kell kérdezzem, mielőtt indulnék bicajjal a városba, hogy akkor a Cuza-Voda utcából az Iskola utca felé melyiken kell betérni balra? És nem érti, hogy sose jegyzem meg. Igen, mert a férfiak az ősidőkben vadásztak, a nők meg “csak” gyűjtögettek, ezért nekünk nem lehet eladni a félig poshadt nektarint, amit a Pallasban Lacinak simán az orra előtt bepakolnak az átlátszó zacskóba, és akkor se veszi észre. Vagy olyan is volt, hogy jött haza nagy mosolyogva: hoztam neked szép piros almát, két kilót, csak azt felejtette el, hogy három almafánk van, és idén is roskadoznak a bioalmától. Ő nem ért engem, én nem értem őt. De fő, hogy jó a tájékozódóképessége! 🙂

20170902_123246

Ezért a lovasünnepet hamar meg is találtuk (főleg, hogy a hegyen felfelé sehogyse tudtunk megelőzni egy arrafele tartó lószállító kocsit), csak egy idős bácsitól kellett megérdeklődni Gyergyó központjában, pontosan hol is van a lovaspálya, de sok plakát volt útközben, és jelzés is, és ne feledjük, hogy ezekhez hozzáadódott a Laci tájékozódó – és problémamegoldóképessége! Végignéztünk pár műsorszámot, elkészítettem pár interjút, de nincs miért részleteznem ezeket, ha nincs probléma, nincs sztori. Ja, a sztori csak annyi volt, hogy éppen a lovasfelszereléseket, lószerszámot árusító izmos úr nem akart interjút adni, azt mondta jöjjek vissza később, és én mondtam, hogy sajnálom, pont rá lett volna szükségem. De nem hatottam meg.

Hazafele gondoltuk útbaejtjük Zetelakát, úgyse voltam még a tónál, és benne volt az idei tervben, hogy ott is sátorozunk egyet. A fürdőruhákat amúgyis mindig magunkkal visszük.

20170902_150342

Útban arrafelé a gyergyói medencét és a panorámát csodáltuk meg, ahol az andezit kitermelés folyik, ne kérdezzétek, hogy az mi :)) Aztán Zetelakára érve, kicsit csalódtunk mind a ketten, mert én nagyobbnak képzeltem a tavat, Laci meg azt hitte ott rengetegen nyaralnak még. Hát szinte senki nem nyaralt, három horgászon, két piknikezőn és két csónakázón kívül. A tó persze gyönyörű, mint minden tó, amelyiknek a partján lakni szeretnék, és a víz is csodálatos. Jó hideg, de pont jól jött az én elgyötört tarkómnak, mintha kiszedte volna az a hűvös víz a csömört belőlem. Nem tudtam betelni, Milo – akit most már nem hagyhatunk egyedül otthon a másik két kutyával, mert a Nero (a hatalmas) rákapott, és minden alkalommal kicsit megrágja a lábát – a parton szaladgált le s fel, nem akart beúszni hozzánk, lehet kisebb korában kellett volna elkezdeni szoktatni a mélyvízhez. Vagy talán az iszap nem tetszett neki?  Attól Laci is kicsit viszolygott, és én se voltam elragadtatva cseppett sem, hogy a lábujjkörmeim alá beszivárgott. Jólesett a fürdés, és a napfürdőzés is, habár már nincs a napnak ereje, úgy látszik ő is tudja, hogy már szeptember másodikát írunk. Sajnáltam, hogy a Zetelaki tó partján nincsenek csillogó, fekete kavicsok, még kagylók sem, csak egy ujjbegynyi nagyságú halpikkelyt találtam, és azt hoztam haza emlékbe.

20170902_162954

Aztán a Kalondatetőn még útbaejtettünk egy ünnepséget, de Laci már nem akart megállni, ezt sem értem, miért olyan nagy dolog megnyomni azt a féket, a második exférjemnél is mindig ez volt a probléma. Aztán Korondon csak megálltunk nagy nehezen. Itt már inszisztáltam, mert láttam ott is megnyílt egy tourinfo iroda, gondoltam, ez pont jó lesz nekem a műsoromba. Oda is megyek, mondom interjút szeretnék, ott áll a bejáratnál egy pasi, kekszet majszol. Mondja hát azzal kicsit gond lesz, mert nekik van sajtóreferensük. Na és akkor nem készíthetek interjút, ha létezik ez a sajtóreferens? Hát nem, válaszolja, és továbbra is zavartalanul majszolja a kekszét. Mondom jó, konkrét pech. Elhúzok.

Utána zavaromban (mert senkinek nem esik jól a visszautasítás, nemcsak szerelmi téren, legyen az bármilyen szituban) megnéztem a parkot a polgármesteri hivatal előtt, Kőrösi Csoma Sándor szobrát, most olvastam először ezt a kifejezést, hogy őshazakutató, majd továbbmentünk a kocsival és megálltunk egy népi mester cifra portája előtt, úgy emlékeztem ott már régebben is vásároltam. Egy fiatal lány jött kedvesen elém, mondom nézelődök, mennyi a madáretető, 15 lej, jó, és a fakanál, az 3 lej, megveszek egyet. És ezek a csuprok miért vannak leszállítva? Hát mert rendelésre készültek, és nem jöttek, hogy átvegyék. Jó, akkor kérek kettőt, jó lesz ajándéknak. Milyen volt a szezon? Lejárt lassan, mondja, mert Magyarba megkezdődött a suli. Szóval én a rádiótól vagyok, interjút szeretnék, rukkolok elő a kéréssel. Hát azt meg kell kérdezze a főnöktől. Mondom, nekem ilyen egyszerű beszélgetésre lenne szükségem. Hát a főnök se olyan nyakkendős. Jó, hát akkor a főnök jöjjön. Hátramegy, én is kimegyek az udvarra, inkább ott várakozom, nem akarok egyedül maradni a boltban. Akit már meggyanusítottak egyszer, az elővigyázatos! Egyszercsak jön egy idősebb nő, vagyis nem jön, hanem hátulról az udvar végéből kiállt felém, hogy: Most nem! Olyan kategórikus, mintha én valami utazó ügynök lennék, aki olcsó, bóvli porszívót árul, vagy éppen a nemlétező árvízkárosultaknak gyűjt, legalábbis ilyennek kezdtem érezni magam. És amikor a portáról kimentem, csak akkor esett le, hogy miért nem kérdeztem vissza: Ha most nem, akkor mikor? Még csak azért visszajöttem volna! Laci próbált lelket verni belém, hogy ezek már annyira gazdagok, hogy nem érdekli őket egy kis ingyen népszerűsítés sem a rádióban sem sehol. Nekik csak a magyar turisták számítanak. És az meg főképp nem érdekli őket, hogy én vásárolok-e még valaha tőlük vagy sem. Legalább a nő odajöhetett volna közelebb hozzám, hogy szemtől szemben utasítson vissza, ne az udvar végéből kiabáljon. Csak úgy elzavart, mint egy házalót. De jó riporternek lenni :))

Parajdon megint a szokásos érvelés: most nem parkolok le itt is, nem látod, hogy itt meg se lehet állni!? Pedig vettem volna egy fürdősót. Na mindegy, megveszem Vásárhelyen jóval drágábban. Annak örültem, hogy az Árcsói borvízkútnál mégiscsak tartottunk egy pihenőt, mert eszembejútott, hogy huszonéves koromban a homoródi borvíztől múlt el az epehólyaggyulladásom. Most nem volt nálunk annyi palack, mint akkor Homoródfürdőn, de három 2 literes flakont azért megtöltöttünk, egyikből a kutya vizét öntöttük ki, a másik egy simavizű palack volt, amit indulás előtt vásároltunk, és teljesen véletlenül még volt nálunk egy üveg. A kút bejáratánál, felül a fába bevésték, hogy mi az összetétele a víznek, eléggé nehezen olvasható: nátrium, valamilyen karbonát, magnézium-valami és biztos sok vas, mert a vörös rozsda mindent ellepett a két forrás körül. És annak is örültem, hogy a csapot el lehet már zárni, nem vész kárba az Isten ajándéka. Ahogy az első kortyokat lenyeltem, máris éreztem, hogy megy ki belőlem a csömör, és egészen tűrhetően kezdem érezni magam. Így működik az önszuggesztió. Vagy pedig minden összeadódott: a levegőváltozás, a hűs tó vize, az ásványvíz, a régi borvíz jótékony hatásának emléke, és a figyelemelterelés, még akkor is, ha az hármas visszautasítást jelent.

Következtetés: a riportert se szeretik, ha váratlan vendégként bukkan fel. Jobban teszi, ha odamegy, ahova hívják! Jöhet a besztercei kiszállás vasárnap!

20170902_140947

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s