Passzív vagy aktív…

dohányosnak lenni….

Óh, ma csak 11-re megyek munkába! Yuppi! Ráadásul ez a gyönyörű, verőfényes reggel. Ez már a Hawai-hoz közelít! Laci ágyba hozza a kávét, ő közben a nappaliban elszívja a reggeli három vagy négy cigijét, ki számolja? Ő nyithatja a könyvesüzletét később is, úgyse tér oda be senki nyáron, és ráadásul délelőtt. De mégiscsak úgy döntünk: elindulunk hamarabb, a városban még kávézunk egyet, mert ez az itthoni sose olyan. A legjobb kávét az az óriásgép főzi, amilyen a nagy benzinkutak szupermarketjében szokott lenni, de az kb annyiba kerül, mint a mi kis sárházunk. Úgyhogy bármennyire is szeretjük a jó kávét, rég lemondtunk arról, hogy akármilyen profi kávéfőzőt vegyünk, jó nekünk ez a kotyogós is, mert ha kedvünk szottyan, kávézhatunk a Frei-ban is.

Békés derüs reggel, elindulunk az ócska piros Bébi a fedélzeten feliratú, ütött-kopott Opelünkkel, végig a Remeteszegi utcában, amelyet én mindig olyan nyugatias kertvárosinak érzek, és szeretném, hogy sose érjen véget az az út, főleg, ha munkába kell menni. Nem mintha nem szeretnék dolgozni, de azért utazni valahogy mégiscsak jobban szeretek. Besüt a nap a kocsiba, fénylenek a háztetők, jókedvű madárcsicsergéses reggel.

Két percig tart az ujjongásom, mert Laci megint rágyújt, nem volt elég a reggeli négy. Mérgesen lehúzom az ablakot egészen, hogy vegye észre, hogy engem igenis zavar. Mire ő szintén mérgesen, mert nem hülye, hogy ne vegye észre a célzást: Mondtam már, hogy te ne húzd le, elég ha én lehúzom, így most a füst itt fog benn keringeni! 

Erre kifakadtam: “Te nem tudod milyen az, amikor elmész a kollegákkal Strasbourgba, és még oda is, 1500 kilométer távolságra, magaddal viszed a füstöt a ruháidban!? Reggel, amikor a szállodában a szekrényem kinyitottam, a te dohányfüstöd csapott meg! Legalább most nyáron ne cigizz benn! A hugom élettársa már évek óta kinn szívja a teraszon. Ha rám nem is, az álllatokra gondolhatnál! Nekik kisebb a tüdejük, és mindennap kénytelenek passzívan dohányozni!” Minden háznak megvan a maga rendje! – vág ő vissza! Bezzeg az elején nem zavart a füstöm! Akkor bezzeg örültél, amikor Kolozsváron a hálószobádba cigiztem! Nem bántad azt se, ha egyiket szívom a másik után, csak jöjjek minden hétvégén! 

Erre egy régebbi szerelmesfilm jút eszembe, amikor az elején sülve-főve együtt vannak, aztán egy idő után a srácot már az is kiborítja, ahogy a csaj az almát eszi. Persze, itt másról van szó, engem nem az zavar, ahogy Laci a cigit az ujjai közt fogja, vagy ahogy a füstöt beszívja vagy kifújja. Zavar, persze, nyugtalanít, hogy magát drogozza a nikotinnal, meg gudronnal vagy kátránnyal vagy mi, feketíti a tüdejét, és aggódom érte, de az sem elhanyagolható tény, az én és az állataim tüdejét leszámítva, hogy már minden kistányér, meg csészealj potenciális hamutartó. És hogy ha megtelik se üríti ki. Ezt sose értettem a dohányosoknál (pedig én is az voltam hosszabb-rövidebb időközönként), hogy miért szeretik, ha tele a hamutálca? Vagy direkt nem ürítik ki, ha van egy antidohányos a házban, hogy bosszantsák? Vagy amikor végre este alaposan kiszellőztetek, azonnal megint rágyújt, szerintetek ezt is direkt csinálja? Volt egy pasi a haveri körünkben, aki mindig a tálca mellé hamuzott, és összebeszéltünk, hogy veszünk neki egy óriási, ipari hamuzót, lássuk mi lesz? Tutti, hogy azután is ugyanúgy mellément neki :))

Nemrég egy unokanővéremnek is elpanaszoltam Lacit és a cigis sztorijait, és azzal fejeztem be, hogy mennyivel “gazdagabbak” lennénk, ha elhagyná. Mondod te, aki nem cigizel! – volt a válasz, arra nem gondolsz, hogy egy dohányos kevesebbet eszik? Igen, és egy dohányos kevesebbet is dolgozik, mert joga van bármikor cigiszünetet tartani! Amikor Lacinak felhoztam, hogy keveset termel az üzlet, nem is látunk belőle semmit, azt válaszolta: Te fel se fogod mennyibe kerül a cigim?! 

Mindenfélével érveltem, ezzel is, amit az imént leírtam (még mindig a kocsiban ülünk), meg azzal, hogy a függősége nem jogosítja fel arra, hogy az egész házunk egy kolbászfüstőlő legyen, stb… Tudom, el kell ismernem, nálunk Romániában nehéz lemondani, mert még az orvosok negyven százaléka is cigizik, pedig ők ismerik a legjobban az ártalmakat. Persze stresszoldó, le lehet vezetni vele a feszültséget. Laci is érvelt, végre volt mibe kapaszkodnia: Na látod, ez az, én minthogy idegösszeroppanást kapjak, inkább rágyújtok! Így ment a szöveg kevésbé vagy nem kevésbé ingerülten, amint közeledtünk a központ felé. Annyira fajult a dolog, hogy (mielőtt a központban kiszálltam volna, és a kocsiajtót magam után jól becsaptam volna) Laci azt vágta a fejemhez, hogy ő ha nem cigizhet a nappaliban, akkor inkább elköltözik!

Persze, mondanom sem kell, hogy a közös kávézás aznap reggel elmaradt. A düh meg a tehetetlenség meg a sírhatnék gyötört, hogy a fenébe nem sikerül sose meggyőzni ezt az embert, de még tudatosítani se benne valamennyire, hogy talán mégiscsak nekem van igazam, hogy ez nem csámcsogva-evés vagy  levesszűrcsölés vagy melléhamuzás. Ami csak idegesítő, de nem ártalmas! (Mondjuk, ha baj van az idegeiddel, akkor lehet, hogy igen).

Tisztában vagyok vele, hogy van aki a kutyát nem bírja elviselni a házban, hullatja a szőrét, meg behozza a kinti sarat meg bacilust a talpán, meg felmászik a kanapéra, és én azokat is megértem, mondjuk nem tudnék együttélni velük (sem), mert nekem fontos a kutya jelenléte. Ez is egyfajta házirend nálam vagy függőség, vagy drog, nevezzük akárminek, amit persze Laci tolerál, másképp nem élnénk együtt.

Füstölögtem magamban céltalanul a főtéren, közben utambakerült egy kis lebúj az egyik utcasarkon. Rendeltem egy kávét, leültem egy asztalhoz, rajtam kívül egy árva lélek sem. A bár mögött egy korosabb nő, panaszkodott, hogy bizony, amióta a dohányellenes törvényt behozták, csak kevesen térnek be. Neki nem engedélyezték a teraszt, mert keskeny a járda a lokál előtt. Mondom, a Bolyai utcában sem szélesebb, ott mégis engedélyezték. De nem akartam megsérteni, hogy ide valószínű csak az alkeszek járnak, és botrányt csinálnának, vagy idehánynának az egyelőre nem engedélyezett teraszra. Ott szomorkodtam magamban, bántam már a cigi-cirkust, mi lesz velem, ha mégis elköltözik, és egyedül maradok a szűk kis dohánymentes nappalinkban a három kutyával a kanapén! Még a kutyakaját se fogom tudni hazacipelni, ha ő nincs. Nagyon zaklatott lettem, mindenféle sötét forgatókönyv megfordult a fejemben. (Úgy kell neked! – mondaná most egy dohányos, aki ezt olvassa.)

Basszus! Én mindjárt veszek innen a bárból egy doboz kék Pall-Mall-t, kiállok a járdaszélre a presszóskávémmal és rágyújtok! Minthogy idegösszeroppanást kapjak! :)) Úgyis azt tartják, hogy passzív dohányosnak lenni sokkal de sokkal veszélyesebb!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s