A gyorsfutár barátnője

Egy barátnőmnek gyorsfutár a barátja. Nemrég vált el, összejött a gyorsfutárral. Értelemszerűen  gyorsan vettek még egy bicajt, hogy szabadidejükben ketten karikázhassanak. Milyen klassz, mondanám, ha  a fél rokonság rá nem állt volna szegény nőre, hogy van neked eszed? Meg akarsz halni? Ebbe a korba biciklire ülni? Csóró kis barátnőm elbizonytalanodott, amúgy se volt valami tapasztalt kerékpáros. Mondtam, jó, veszek én is egy bringát, szolidaritásból. El is mentem egy motor- és kerékpárszakértő ismerősömmel az ócskára, és hamar megtaláltuk és megvettük 500 lejért a hatalmas fekete paripát. Így kereszteltem el ott helybe. A lányom szerint kicsit magas nekem, de mások szerint épp jó, nincs is annyira lehurbolva, fiatal korában megérhetett vagy 2000 lejt. Kijöttem az ócskáról, az ismerősöm magamrahagyott a paripámmal, nem volt honnan tudja….És én, aki 30 éve, ismétlem 30!, nem ültem kerékpáron (leszámítva a szoba- és spinning bicikliket), csak úgy felpattantam, kicsit imbolyogtam, jobbra-balra tekeredett a kormányom, de mint a mesében a táltoslovat a sörényénélfogva erősen megragadtam, és nekivágtam a nagy kalandnak a híd alatt, a vasútvonal mentén. Tekertem, tekertem szépen a Maros töltésén és mire a forgalomba kerültem, már sokkal magabiztosabb lettem. Csak még mindig úgy éreztem, mintha egy óriási makrancos, kiszámíthatatlan vadló hátán lovagolnék. Hat sebessége van, néztem, és fogalmam se volt mit kell azokkal kezdeni. Nekem régen csak egy kis Pegászom volt, és csak a falu felső meg alsó utcáján karikáztam. Egyszer ültem félverseny bicilkin, amikor egy osztálytársnőmmel be akartunk menni a városba, és csak az maradt meg, hogy egy traktor ereszkedett előttem a dombon lefelé, nem tudtam fékezni se, előzni se, hatalmába kerített a pánik, és aztán nem tudom mit lett. Lehet az is, hogy nekimentem, és fél év után ébredtem fel a kómából…

Ez járt a fejemben, miközben jól leizzadtam, és az útkereszteződésnél is a zebrán voltam kénytelen átgördülni, de hazaérve büszke voltam magamra. És a barátnőmet is azonnal felhívtam, hogy megvan a bicaj és ne féljen, most már tanusíthatom: nem ördöngösség a forgalomban tekerni. Izgalommal mesélte, hogy a barátjával ők is kimentek a Poklos patak partjára, szokni a közlekedést, mert ott kevés autó jár hétvégén, és a rendőr megállította, hogy ez egyirányú utca, ő meg ráförmedt a rendőrre: mit akar, hogy még a közlekedési táblákat is figyelje, elég neki az utat nézni! Aztán még mondta, hogy mindig összerezzen, ha egy autó elhúz mellette. Akkor hát következett a következő szint: bicajjal munkába menni.

Egy szép verőfényes reggelen indultam el, és mintha egy filmbe csöppentem volna (nanem abba, amelyik a dulkolaxot reklámozza, és a pasi a beleket jelképező kis kacskaringós utakon kanyargózik). A szomszéd bácsi az udvarról kikiabált: Na menni kell ma is? Muszáj, kiáltottam vissza neki, és főképpen a barátnőmre gondoltam, ahogy majd a személyes élmény alapján fogom meggyőzni, hogy ne mind reszkessen annyit! Az a jó itt, ahol lakom, hogy olyan mintha egy csendes kertvárosból indulnék: kevés autó, s mire eléred a csúcsforgalmat, már nincs visszaút, elnyel a város, visz az ár magával. Karikáztam tovább, még mindig a negyedben, egy kalapos roma csávó rámköszönt nevetve: Szia, merre-merre? Visszaköszöntem, én is nevetve: a szitibe! Aztán a nagy sárga szemetesautó mögött találtam magam, a fiúk, intették, előzzek bátran, nem jön semmi. Ez az kedvesség és előzékenység feldobott. Jött egy idősebb úr, szintén bicajon, mondom, menjen csak előre, én majd utána, azt felelte: jobb a maga biciklije, mind az enyém, húzzon bele! Ettől meg hízni kezdett a májam, büszke voltam a lovamra.  Jött a Maroshíd, kemény dió, de azt már tudtam, hogy kisebb sebességre kell váltanom, s valahogy felvergődtem a híd tetejére. Akkor fedeztem csak fel milyen szuper lefele repülni, és már a fékkel is megbarátkoztam. Elsőre a kétsávos körforgalmat ki akartam hagyni, inkább mentem volna kerülő úton, de aztán úgy éreztem, nem fair a barátnőmmel szemben, ha nem próbálok ki minden szitut, és belevágtam. A paripám száguldott velem lefelé, a nap meg csak ragyogott fényesen, a kocsik hátsó ablakán, az úton, a háztetőkön. Az utcaseprők is kinn serénykedtek, az egyik a járdáról a társára mutatott, aki a seprűjével épp jött szembe velem: Üsse el naccsága! Milyen kedves, barátságos ez a város bringáról, gondoltam és olyan Sörgyári Capriccio fílingem támadt, a hajam lobogott a szélben, csak épp nem ért a bokámig 🙂 Évekkel ezelőtt a török tengerparton láttam egy igazi földig érő hajú nőt, szőke volt, mint a regénybeli, a hullámos hajzuhataga fokozatosan vékonyult a bokája felé, nem tudtam levenni a szemem róla, ahogy mások sem, és akkori párommal órákig elfantáziáltunk azon, hogy hogyan ül asztalhoz, hogyan fürdik, hány órát szárítja a hajkoronáját, hogyan ügyel, hogy rá ne lépjenek, és főleg  ki tartja a haját, amikor elindul a biciklivel :).

Azóta eltelt pár hónap, s a barátnőmet még mindig a félelem s az ellentábor tartja fogságában. Jönnek az elrettentő példákkal meg balesetekkel. Én is láttam nemrég egy motorost a körforgalom alján, illetve csak a motorját meg a földön heverő sisakját, és két piros mentőautót. Néztem, miközben állt a forgalom, ezt nem fogom a barátnőmnek elmondani, csóró ember, hallom a hátam mögött. A párom szerint a motorosokat hamarabb elütik, mert gyorsabban hajtanak – bíztató, legalább nekem nincs ellentáborom! Elismerem, azóta a hátizsákomban mindig ott a kabalám meg egy régi rózsafűzér, pedig nem is vagyok katolikus. Valakitől egyszer azt hallottam, hogy mindegy, hogy autóval vagy gyalogosan közlekedsz vagy két keréken, amint kilépsz az ajtón, nem árt jó utat kívánni!

A gyorsfutár pedig azóta sem érti mi van. Mert ő egy másik dimenzióban él, ahol nincs félelem, szorongás, pánik, legfeljebb csak az izmok bizseregnek, követelőznek néha, ha nem kapják meg a napi kilóméter-adagot. És megjegyzem, ő se tini már. Akkor marad a kérdés: mi az, hogy „ebben a korban”? Kortól függetlenül az adrenalin beszippant, olyan mint a drog, megtapasztalod, és nem tudod abbahagyni. Érzed, hogy élsz. És húszéves vagy 🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s