Százlejes belvárosi történet

Ha az ember kalandra vágyik, el se kell hagynia a várost… Elég ha végigsétál a főtéren. Ha szerencséje van szembetalálja magát két gyanus kinézetű fiatalemberrel, aki egy szórólappal a kezében leszólítja. Már hetek óta figyelem őket, meg voltam győződve, hogy ez is valami kamusztorira épül, nemlétező árva, árvízkárosult gyerekeknek gyűjtenek vagy ilyesmi. Régebben Kolozsváron ez nagy divat volt.

Kíváncsi lettem, gondolom egy fél perc időm csak van, hogy elmondja, mit akar. Meglepetésemre egyáltalán nem erről szólt a fáma. Apropó a divat! Ugyanis udvariasan beinvitáltak egy „szépségszalonba”, hogy egy évreszóló szerződés alapján bio kozmetikumokat promolváljak. Egy pillanatra, bevallom, elborult az agyam, felvillant előttem az egész elpazarolt életem, fiatalságom, letűnt  „szépségem”, amit soha nem tudtam kamatoztatni. Nem öltöztem divatosan, nem jártam menő szórakozóhelyekre, nem használtam ki a létező vagy vélt adottságaimat, stb

Na, most itt a nagy alkalom. De csak egy fél pillanatra álltattam magam. A szalonban  – ami egy töküres terem volt, végülis egy íróasztal és pár szék volt csak benne, no meg egy rejtélyes ajtó, ami talán a tulajdonképpeni szalonba nyílik, gondoltam én akkor – szembetaláltam magam egy gyönyörűszép, erőteljesen kifestett fiatal nővel, a szemöldöke kitépve és vastagon ráfestve sötétbarnával, ez volt, ami leginkább megragadta a figyelmem. Azt hiszem pár percig le se tudtam venni a szemem a műszemöldökéről. Azt mondják a bűvészek, hogy a trükkök bemutatásakor a legfontosabb, hogy el tudd vonni a közönség figyelmét valami mással. Ez lehetett 🙂 Hosszú haj, gyönyörű fekete szemek, elragadó egyéniség, amolyan keleti szépségideál. Kifürkészhetetlen tekintet. Elmagyarázta nekem, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy bevonnak egy programba, amely azt jelenti magyarán, hogy kozmetikai termékeket fogok magamon viselni, ők sminkelnek és a frizurámat is ők rendezik. Nekem csak mindezt viselnem kell. És ennyi meg ennyi euróval dobálózott. Ugyanazt mondta, mint a kinti toborzófiú az utcán, csakhogy az oly kecsegtető lehetőségek ecsetelése után tudomásomra hozta, hogy ez a szuper kilátás csak akkor vállik számomra elérhetővé, ha most rögtön befizetek egy kis összeget, csak 100 lejecskét, nem többet. Mondom jó, legyen, annyit megér egy próba.

Amiútán leperkáltam a “csekély” összeget, a szépséges fiatal nő, aki, elfelejtettem mondani,  enyhe moldvai akcentussal beszélt (amit érezhetően próbált leplezni, de hát rádiós fülem van), készített rólam három képet, de csak amolyan „buletinkép” stilusban. Leültetett egy fal melletti székre, és szemből lekapott háromszor egy akármilyen profiformájú villanófényes kamerával. Aztán megnyílt előttem az út, mint az Ezeréjben, és mehettem a következő szobába, ahol szintén csak egy csupasz íróasztal fogadott, és az előbbi hölgy által igazgatónőnek nevezett másik túlontúl fiatal nő. Ott ült ő is az íróasztala mögött, mint a Kishercegbeli könyvelő a birodalmában. Kezet fogtunk, szemben vele leültem egy székre, és elkezdte mondani, hogy ők mindig kiszemelik a természetes szépségeket, mert festve bárki lehet szép, de nekem az arcbőröm, a hajam, a mindenem természetes, és nem akarok-e a profik között szerepelni, és modellként promoválni az ő termékeiket. Mondom, miért ne! Még el is kacagtam magam meglepetésemben :)) De akkor már valahogy kezdtem kijózanodni az ábrándjaimból, arcomrafagyott némileg a nevetés, mert annyira irreálisnak tűnt az egész hókuszpókusz. A divatbemutatók, a pénz, amit ajánlottak, nemtomhányszáz euró havonta, de még ez a szalonosdi is. Aztán lassan, mielőtt még teljesen kitisztult volna az agyam, az „igazgatónő”áttért a költségekre, hogy ahhoz, hogy engem kiképezzenek, nem kevesebb mint 900 eurót kell költsenek rám indulásból, és ha én most beleegyezek, hogy aláírjam a szerződést, az nekem csupán 400 eurómba kerül, ami lényegesen kevesebb a rám fordított összegnél. Egy percre elnémultam. Mondom: nekem nincs per pillanat  400 euróm. Se. Ez a tényállás. Mire az igazgatónő – aki szintén erősen sminkelt állapotban ült előttem, csak éppen nem volt annyira szép, mint az előző., inkább olyan kis kiöltözött piaci kofának nézett ki – megfeszült: „Magának nem ér meg 400 eurót, hogy profi modell lehessen? Akár részletre is fizetheti.” Mondom nekem nagyon is megéri, csak éppen, értse meg, nincs miből kifizessem. Esetleg kérhetek kölcsönt a lányomtól, vagy ha holnapután kapok fizetést, akkor visszajövök. Beszélgetőpartneremnek ekkor valami leírhatatlan kudarcélmény ült ki az arcára, nem tudnám megmondani, hogy lebiggyesztette-e a szája szélét, vagy milyen fintort vágott, de határozottan éreztem, hogy kiábrándítottam, és tudatában van, hogy lassan veszti el a csatát. Aztán mintegy taktikát váltva, kikérdezett, hogy mennyit keresek? A férjem, nem tudna-e szponzorizálni? Mondom, van egy kis kiadója és egy könyvesboltja, mit gondol, módjában áll engem szponzorizálni?

Mikor látta, hogy semmiképpen nem tudunk közös erővel egy szóbajöhető  pénzforrást felhajtani, megadta magát: „Jól van, mindennap délután 6-ig itt vagyok, jöjjön vissza bármikor!” Kezet fogtunk, és eljöttem. Egy boltíves ajtó és egy folyósó meg néhány lépcső vezetett oda, amit most már csak sivár irodahelyiségnek neveznék. És bevallom, fellélegeztem amikor onnan kiléptem. Legalább annyit megkérdezhettem volna, mint szemfüles riporter, hogy hol van az a bizonyos szépségszalon? No és a kiképzést hol tartják?

Kedveseim, csekély száz lejembe került ez a sztori. Kérlek értékeljétek 🙂  Végülis a régivágású újságírók is megfizették a jó sztorikat. Mit szóltok, folytassam? Menjek vissza? Valaki megtámogatja a történet folytatását? Ajánkozik valaki? Aki esetleg ügyvéd, aztán simán visszapereli a pénzünket?

7 thoughts on “Százlejes belvárosi történet

  1. Antal Erika

    Igen, menj vissza, tedd fel ezeket a kérdéseket nekik, kérdezd meg, még mindig áll-e a felkínált lehetőség? Na, szóval, innen okoskodom, könnyű nekem, ülök a biztonságos szobámban. De mindenképpen érdekes volna a folytatás…..

    Like

    Reply
  2. Kocsis Ibolya

    Azt gondolom jo lenne oket leleplezni,ki tudja hany embert csapnak be.Szerintem ezek valtoztatjak a helyuket,azert olyan sivar ott minden,mert akiket mar egyszer becsaptak nehogy rajuk talaljanak.Hasonlo helyzetbe kerultem mar en is,hogy bedoltem a “satannak”.Utanna ugy erzi az ember,hogy ra szakad az eg. Egyedul ne menj vissza,ki tudja mire kepesek.

    Like

    Reply
  3. Boldizsar Gyongyi

    Sajnos a pénzt nem lehet vissza szerezni,mert a nyugtara valami ‘plata Servicii”van feltuntetve….rég működik az átverés,csak állandóan költöznek a “székhellyel”. Volt aki megpróbálta feljelentést az ANPC -nél,de semmi nem történt.

    Like

    Reply
    1. ludasmanyi Post author

      “Taxa de inscriere” – ez áll a nyugtán, és persze a szerződést is úgy fogalmazták meg, hogy ne lehessen belekötni semmmibe, egyetlen módja a megelőzésnek, hogy minél többen szerezzenek tudomást e csalásról…

      Like

      Reply

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s